BET

Nagyvállalat is jöhet idén a BÉT-re

Ma tartott évindító sajtótájékoztatót a Budapesti Értéktőzsde, ahol Végh Richárd, a tőzsde elnök-vezérigazgatója, Máté-Tóth István, üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettes és Körmöczi Dániel, nemzetközi kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes beszélt a tavalyi eredményekről, és az idei tervekről.

Döntött a BÉT: meghosszabbítja a szankciót az egyik tőzsdei céggel szemben

Újabb hat hónapra meghosszabbította a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. részvényeivel szemben alkalmazott szankciókat a BÉT, mivel a társaság továbbra sem tett eleget a korábbi határozatokban vele szemben már felrótt kötelezettségeinek - áll a BÉT legfrissebb közleményében.

Elszabadult a pokol a NordTelekomnál

Hihetetlen mozgások vannak ma a NordTelekom piacán és a forgalom is felpörgött. A kereskedés első órájában a NordTelekom a legforgalmasabb papír a magyar tőzsdén, 450 millió forint értékben cseréltek gazdát részvények.

Cáfolnak Mészárosék: nem fektetnek be tőzsdei cégbe

Nem tervezi, hogy bármelyik BÉT-en forgó cégbe befektet a Konzum - tette közzé a cég csütörtök este a tőzsde honlapján. Ezzel vélhetően az utóbbi napok pletykáira reagáltak, melyek további felvásárlásról szóltak.

Itt az új magyar sztárrészvény! 50% emelkedés csak ma

Tavaly nyár óta megtízszereződött a NordTelekom árfolyama. Legyinthetnénk erre, mert hát több hazai kispapírral is valami hasonló történt az elmúlt hónapokban, de ami a távközlési cégnél történik, az mégis elképesztő, az elmúlt négy nap alatt 2,5-szeresére emelkedett az árfolyam, hír pedig egyelőre nincs az egyébként évek óta zsugorodó, masszívan veszteséges cégről. A pletykagyár már dübörög.

Kiderült, kire bízzák a nagy magyar tőzsdefejlesztést

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap alapkezelőjének kiválasztására kiírt pályázat nyertese a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. lett - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Nagyot emelkedett a forgalom a magyar tőzsdén

Tavaly decemberben és az év egészében is jóval magasabb volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, mint egy évvel korábban. Decemberben a forgalmi lista élén a befektetési szolgáltatók között a Concorde állt.

Változások a Waberer's tulajdonosánál

A Waberer's Internazional közvetlen többségi tulajdonosa, a CEE Transport Holding B.V. 2017. december 23-án beolvadt a CEE Holding B.V. cégnevű anyavállalatába.

A Mészáros-papírok a magyar bitcoin

Nagy a hasonlóság a Mészáros-papírok és a bitcoin között: az emberek többsége nem tudja, mit vesz, de mivel mindenki azt veszi, ezért úgy véli, csak felfelé mehet az árfolyam, ezért ő is beszáll - mondta el véleményét a magyar és nemzetközi "sikersztoriról" a Portfolio-nak adott interjújában Horváth István, a K&H Private Banking igazgatója. Szerinte érdemes óvatosnak lenni a Mészáros-papírokkal és a bitcoinnal, és csak annyi pénzzel beszállni, amit nem sajnál az ember, ha rosszra fordulna a helyzet. Szó volt arról is, érdemes-e még beszállni a részvénypiaci raliba, mi lehet jó befektetési lehetőség 2018-ban és melyek most a magyar privátbanki piac legfontosabb aktualitásai.

Új cégek jöhetnek jövőre a magyar tőzsdére

2017 a kapcsolatépítés éve volt a BÉT számára, mind a vállalatok, mind a befektetők, mind a kormányzat felé - mondta el a tőzsde elnök-vezérigazgatója, Végh Richárd a Világgazdaságnak adott interjújában.

Elindult a BÉT programja: hazai tőzsdei cégek elemzése és árjegyzése kezdődik

A Portfolio már november végén beszámolt arról, hogy a Budapesti Értéktőzsde finanszírozásával tíz kis- és közepes kapitalizációjú hazai tőzsdei cég elemzését és árjegyzését kezdi meg négy befektetési szolgáltató. Mától rendszeresen elérhető tíz közepes méretű részvény elemzése a BÉT honlapján és hírlevélben is fel lehet iratkozni ezekre. Az angol nyelvű elemzések mellett a papírok likviditásának elősegítésére, a BÉT az árjegyzésért is fizet a feladatra szerződött tőzsdetagoknak. Az új szolgáltatás indítással a Tőzsde célja az, hogy tovább növekedjen a befektetői bizalom a kisebb papírok iránt is és növekedjen a kereskedési aktivitás az érintett részvényekben.

Mészáros Lőrincék beszállnak a CIG Pannóniába

Ma reggel óta nem lehetett kereskedni a CIG Pannónia és a Konzum részvényeivel, mivel az érintett vállalatok nagy bejelentésre készültek. A bejelentés megérkezett: részesedést szerez egymásban a két társaság. A Konzum a CIG Pannóniában csaknem 25%-os, a CIG Pannónia a Konzumban pedig több mint 6%-os tulajdonos lesz.

További növekedésre számít a Masterplast

2018-ban tovább emelkledhet a Masterplast bevétele és profitabilitása, ráadásul az iparági konjuktúra alapján a menedzsment a 2020-as várakozását is megemelte, hangzott el egy mai sajtóeseményen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.