BKK

Felajánlotta a lemondását a BKK vezérigazgatója

2024. január 26. 09:43 | Portfolio

Felajánlotta a lemondását a BKK vezérigazgatója

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta nekem a lemondását - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, aki nem fogadta el a vezér lemondását. A politikus rövid közleményéből az is kiderül, hogy a BKK-nak vissza kell vonnia a járatritkítást a főpolgármester kérésére, pedig a szervezet eddig csak azt mondta, hogy a menetrendmódosítást nem vonják vissza, csak finomhangolások lesznek.

Váratlan fordulat a Budapest-bérletek és az  agglomerációs közlekedés ügyében

2024. január 24. 13:19 | Portfolio

Váratlan fordulat a Budapest-bérletek és az agglomerációs közlekedés ügyében

A BKK és az állami közlekedési cégek szerződésében nincs arra utaló jel, hogy március 1-jével megszűnne a felek között az agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás - írja a 24.hu. Erre csak akkor kerülne sor, ha azt valamelyik fél 30 napos határidővel felmondaná, de ezt egyelőre sem a MÁV, sem Volánbusz nem tette meg, így várhatóan márciustól is változatlan marad a szolgáltatás, amíg a kormány és a főváros meg nem állapodik az új tarifákról.

Fejleszt a BKK - Több fontos budapesti járaton is változik a közlekedés

2024. január 23. 08:38 | Portfolio

Fejleszt a BKK - Több fontos budapesti járaton is változik a közlekedés

Több útvonalon is ritkította a hétfői és pénteki járatait a BKK, a szolgáltató szerint a járatritkítás és a közösségi közlekedési szolgáltatások összkapacitásának növelése viszont lehetővé teszi, hogy több vonalon sűrűbben közlekedjenek a járatok. Többek között Újpesten, Kőbányán és Rákosmentén lehet majd kevesebb átszállással és gyakrabban közlekedő járatokkal utazni.

Szép csendben ritkítja a járatokat a BKK, azonnal élesedik a megszorítás

2024. január 17. 19:35 | Portfolio

Szép csendben ritkítja a járatokat a BKK, azonnal élesedik a megszorítás

Január 19-étől számos BKK járat ritkábban indul csúcsidőben hétfői és pénteki napokon - tudta meg a hvg.hu, amit a Közeledő Tömeg civil szervezet is megerősített közleményében. A Közeledő Tömeg szerint a döntés nem tekinthető észszerűnek, javasolják az utasoknak, hogy tájékozódjanak a BudapestGo appban a járataik indulási idejéről.

Fontos változás jön a budapesti közlekedésben

2024. január 16. 17:28 | Portfolio

Fontos változás jön a budapesti közlekedésben

Az esti órákban csak az első ajtónál lehet felszállni a jövőben a fővárosban közlekedő buszokra és trolikra, írja a BKK. Január 19-től, péntektől fokozatosan új rendszert vezet be a társaság: 20 óra után, a Rákóczi úton közlekedő járatok kivételével a járművezetők a felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét.

Több mint 2 millió forintot fizetett tavaly egy bliccelő Budapesten

2024. január 16. 08:41 | Portfolio

Több mint 2 millió forintot fizetett tavaly egy bliccelő Budapesten

Továbbra sem éri meg bérlet- vagy jegyvásárlás helyett bliccelni, ráadásul a ki nem fizetett pótdíj nem évül el. Milliós pótdíjakból 2023-ban sem volt hiány: a BKK összegyűjtötte a tavalyi év negatív rekordereit - írja a BKK közleményében.

Itt van minden részlet a MÁV és a Volán új bérleteiről, jegyeiről

2024. január 09. 18:54 | Portfolio

Itt van minden részlet a MÁV és a Volán új bérleteiről, jegyeiről

2024 március elsejétől új rendszer váltja fel a MÁV-nál és a Volánnál az eddigi kedvezményrendszert. Az új rendszerben nem lesz szükség igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy külön fényképes igazolványokra, minden 14 év alatti és a 65 év feletti utas díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utas pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. A jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett márciustól csak kettő marad, a vármegye- és országbérlet, a kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsödik, a mostani 65 helyett közel 20 kedvezménytípus lesz, foglalta össze a legfontosabb változásokat a MÁV-VOLÁN-csoport.

Karácsony Gergely reagált Lázár János ajánlatára

2024. január 09. 17:19 | MTI

Karácsony Gergely reagált Lázár János ajánlatára

Lázár János ma egy Debrecenben tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy tarifarendszer-váltást hajtanak végre, aminek keretében a Volánnál és a MÁV-nál az ország- és vármegyebérleteken kívül minden más bérlet megszűnik. Az eseményen a miniszter ajánlatot tett Budapestnek, aminek a lényege, hogy ha Budapest elfogadja a vármegyebérletet, akkor a Volán és a MÁV is elfogadja a Budapest-bérletet. Karácsony Gergely egy Facebook-posztban jó iránynak nevezte a tarifaközösség-ajánlatot, a főpolgármester szerint a részleteken múlik, hogy meg tudják-e kötni a megállapodást.

Lázár János: az ország- és vármegyebérleteken kívül minden más bérlet megszűnik

2024. január 09. 11:08 | Portfolio

Lázár János: az ország- és vármegyebérleteken kívül minden más bérlet megszűnik

Új ajánlatot tett Lázár János a közösségi közlekedés kapcsán Budapestnek, miközben a várható tarifarendszer-váltásról egy Debrecenben tartott sajtótájékoztatón beszélt. Az ajánlat lényege, hogy ha Budapest elfogadja a vármegyebérletet, akkor a Volán és a MÁV is elfogadja a Budapest-bérletet. Emellett a Volán és a MÁV-nál megszűnnek a jelenlegi bérlettípusok, kizárólag az ország- és vármegyebérlet marad és a kedvezmények rendszerét is átalakítják.

Mégis megmarad a Budapest-bérlet az elővárosi járatokon

2023. december 29. 18:48 | Portfolio

Mégis megmarad a Budapest-bérlet az elővárosi járatokon

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleménye szerint továbbra is érvényes lesz az egységes tarifarendszer főváros környéki utazásokra. Vagyis a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Budapest-bérlet érvényes marad az állami MÁV-HÉV- és Volán-járatokon is – szúrta ki a Telex.

2023. december 20. 19:13 | Portfolio

"Kivonulhat" Budapestről a MÁV és a Volán, megszűnhet a Budapest bérlet

Nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró szerződéssel létrejött úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően – írja az Index kormányzati forrásokra hivatkozva. Azt írják, a jövőben csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban.

Új közlekedési tábla jelent meg Budapesten – ebből még baj lehet

2023. december 20. 09:25 | Portfolio

Új közlekedési tábla jelent meg Budapesten – ebből még baj lehet

Egyedi új tábla jelent meg az Üllői úton: “sávváltás csak a 100E számára engedélyezett“ - írja Vitézy Dávid a Facebookon. A közlekedési szakember szerint a tábla nehezen értelmezhető az autósok számára és rendőr legyen a talpán, aki egy itt sávot váltó autóst megbüntet a kis szöveges táblácska alapján.

A főváros is nyerhet a kormány tervével

2023. december 20. 08:13 | Portfolio

A főváros is nyerhet a kormány tervével

A főváros is nyerhetne azzal, ha a 14 alattiak ingyenes utazását törvénybe iktatnák, ugyanis akkor Budapestnek is járna a szociálpolitikai menetdíj-támogatás a kormánytól. Így, hogy Budapesten a Fővárosi közgyűlés döntött az ingyenessé tételről, nem jár - írj a Népszava.

Változás jön a 2-es metrónál

2023. október 27. 10:38 | MTI

Változás jön a 2-es metrónál

Karbantartás miatt rövidített útvonalon jár a 2-es metró az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

Részletes keresés