Az uniós tagállamok közül Olaszországban a legmagasabb, 35,1%-os a gazdaságilag inaktívak aránya a teljes, 15-64 éves korcsoportba tartozó népességhez viszonyítva, míg Magyarország a 29,9%-os aránnyal a tizedik helyen áll az EU-ban - derült ki az Eurostat által ma közölt 2016-os adatokból.
A válság mélypontján közel 10 százalékkal alacsonyabb volt a foglalkoztatottsági ráta Magyarországon, mint az EU-ban, azonban az elmúlt években végrehajtott munkaerőpiaci reformoknak és a gazdasági fellendülésnek köszönhetően 2016 végére elértünk oda, hogy hazánkban arányaiban többen dolgoznak, mint az unióban. Mindez alátámasztja, hogy a munkaerő tekintetében kezdünk kapacitáskorlátokba ütközni, igaz, a fiatalok és a nyugdíj előtt állók körében még vannak tartalékok.
Az Európai Unió 2016-os teljes 3,1 millió gigawattórás bruttó villamosenergia-termelésének közel 10 százaléka, mintegy 315 ezer gigawattóra szélturbinákból származott. Magyarország öt országot is megelőz a listán.
Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon belül a szélenergia aránya - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
Gyakran panaszkodunk arra, milyen magasak az árak Magyarországon európai összehasonlításban, ehhez képest az Eurostat friss adatai szerint csak az uniós árszínvonal hatvan százalékát érjük el. A kimutatás szerint a háztartási elektronikai gépek a legdrágábbak európai viszonylatban, a szállodák és az éttermek viszont kimondottan olcsók.
Az Európai Unióban az 5. leggyorsabb foglalkoztatottság-bővülést könyvelhette el Magyarország az első negyedévben, holtversenyben Portugáliával és Görögországgal. Mindössze négy tagországban csökkent a létszám, így a kontinens összességében szépen teljesít.
Fontos állomásához érkezett az Eurostat és a magyar statisztikai hatóságok között évek óta zajló elszámolási vita az Eximbank ügyében. Úgy tudjuk ugyanis, hogy az illetékes bizottság által (magyar kezdeményezésre) felállított munkacsoport a magyar fél álláspontját alátámasztó következtetésre jutott. Ezek szerint ugyanis az Eximbankot nem szükséges az államháztartáson belülre sorolni.
Magyarországon 1,5 százalékkal nőtt, így itt változott a fogyasztók számára a legkedvezőtlenebbül a földgáz fogyasztói ára a vizsgált 31 európai országban 2015 második féléve és 2016 második féléve között - derül ki az Eurostat adataiból. Az elmúlt időszakban a piaci alapon kiszolgált fogyasztók árelőnye tovább nőtt a szabályozott lakossági tarifákkal szemben.
1,9%-os volt az euróövezeti infláció éves összevetésben, ami meghaladta az elemzők által várt 1,8%-os konszenzust. Az euró élesen reagált a hírre.
Ha az államadósság-finanszírozáshoz való hozzájárulásról van szó, a magyar háztartások szinte mindenkit leköröznek az EU-ban. Az államadósságon belüli több mint 13%-os magyar aránynál egyedül Máltában mértek magasabbat. A probléma, hogy a magyar lakosságnál lévő államadósság több mint fele rövid lejáratú, nem véletlenül igyekszik az ÁKK a hosszabb lejáratú papírok értékesítését előmozdítani.
Az Eurostat jelentése szerint 2016-ban 1,8% volt a GDP-arányos deficit szemben a KSH által korábban jelentett 1,7%-os hiányszámmal. Az Európai Unió statisztikai hivatalának közleményéből azonban még ennél is érdekesebb elem, hogy az Eurostat továbbra is elszámolási vitában áll a magyar hatóságokkal az Eximbank és a jegybank, valamint alapítványai ügyében. És ezeken kívül újabb ügyben van vita a magyar hatóságok és az uniós illetékesek között.
Horvátországgal együtt Magyarországon érzékeli a legtöbb felnőtt rossznak vagy nagyon rossznak az egészségügyi állapotát, míg a legegészségesebbnek a ciprusiak, a görögök, az írek és a svédek érzik magukat.
Még mindig dobogós helyen áll Magyarország a lakásárak drágulásában az Európai Unió országai között - derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből. Az egy év alatt bekövetkezett 9,7 százalékos áremelkedésnél csak Csehországban szárnyaltak jobban az árak.
Magyarországon egy év alatt 6,3 százalékkal emelkedett az egy munkaórára jutó munkaerőköltség 2016 negyedik negyedévében, amivel a foglalkoztatás szempontjából az 5. leggyorsabban dráguló ország vagyunk az EU-ban.
Bár a foglalkoztattak körülbelül fele nő, csak minden harmadik vezető nő az Európai Unióban, vagyis a nők továbbra is alulreprezentáltak a cégvezetők körében, ráadásul átlagosan közel negyedével kevesebbet keresnek férfi társaiknál. Magyarországon az uniós átlagnál több a női vezető, azonban a nemek közötti bérszakadék nálunk a legnagyobb az EU-ban.
Az Európai Unió teljes energiafogyasztásának több mint a felét, 54,1 százalékát importból fedezte 2015-ben, a megelőző évi 53,4 százalékot követően - közölte az Eurostat. Magyarország energiafüggősége hajszállal meghaladta ugyan az uniós átlagot, azonban jelentősen csökkent a 2014-es 61,1 százalékról. Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint Magyarország az elmúlt 27 évet tekintve 1992-ben függött a legkevésbé (44,8%) a külső energiaforrásoktól, ami 2005-ben 63,1 százalékon tetőzött.
Folytatódtak a rakétatámadások.
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Putyin szerint Ukrajna Oroszország része.
A különböző generációk munkahelyen együttműködése nem olyan magától értetődő feladat
A száraz időjárás miatt az apadás idén korábban megindult.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.