GDP

Hidegzuhany Németországból: nagyon lelassulhat a növekedés

Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Országos Szövetsége (DIHK), csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,7 százalék helyett 0,9 százalékkal bővülhet 2019-ben.

A válság óta nem volt ilyen gyenge a brit gazdaság a jegybank szerint

A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg, és ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A brit jegybank szerint nem kizárt recesszió kialakulása sem.

Szakadékban a világ legcsóróbb országa - Van élet a teljes összeomlás után?

Szakadékban a világ legcsóróbb országa - Van élet a teljes összeomlás után?

Nehéz lesz talpra állítani a venezuelai gazdaságot, mely évek óta szenved, mostanra a szakadék mélyére került. Az országban szinte teljesen leállt a termelés, az élelmiszerekből és gyógyszerekből hiány van, a gazdaság gyakorlatilag lerobbant. Azonban már elkészültek a tervek arról, hogyan lehetne majd egyszer talpra állni, ha sikerül megdönteni Maduro hatalmát.

Durván levágta Brüsszel az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését

A három hónappal ezelőtt mondott 1,9%-ról ma 1,3%-ra vágta az eurózóna idei GDP-növekedési előrejelzését az Európai Bizottság főként a német, holland és olasz prognózisának határozott rontása miatt. Ez szokatlanul nagy előrejelzés-módosítás ilyen rövid idő alatt és jól visszatükrözi azt, hogy az utóbbi hónapok konjunktúra-adatai határozott romlást jeleztek részben a kereskedelmi háborús feszültségek, részben az olajárak ugrása, részben pedig a Brexit tartós bizonytalanságot okozó hatásai miatt. Az olasz gazdaság nőhet idén az összes tagállam közül a leglassabban, mindössze 0,2%-kal, ami újabb költségvetési kihívás elé állíthatja a koalíciós kormányt, egyúttal pedig a piacokon máris újra erősödött az olasz államadóssággal kapcsolatos aggodalom. A magyarországi előrejelzésekről külön cikkünk:

Jóval lassabb idei magyar GDP-növekedést vár az EU, mint a kormány

Bár 3,2%-ról 3,4%-ra javította az idei GDP-növekedésre adott előrejelzését az Európai Bizottság, de még a ma közzétett téli előrejelzés is jócskán elmarad a magyar kormány 3,9%-os hivatalos növekedési prognózisától. A brüsszeli testület szerint idén és jövőre is 3% körül ragadhat a magyar infláció, mert nemcsak felfelé, hanem lefelé ható tényezők is azonosíthatók. Ezek egyike az olajárak csökkenése, a másik pedig az, hogy jövőre még tovább lassulhat a magyar GDP-növekedés 2,6%-ra. Az eurózónára és az egész EU-ra adott részletes előrejelzésekről külön cikkünk:

Mégsem köhög annyira az európai gazdasági motor? - Jó adat jött a franciáktól

Az előzetesen vártnál kicsivel erőteljesebb ütemben nőtt a negyedik negyedévben a francia GDP annak ellenére, hogy országos tüntetések is nehezítették a helyzetet - derül ki a szerda reggel közölt adatokból. A növekedés szerkezete ugyanakkor felemás, a fogyasztás csalódást okozott, amit az export ellensúlyozott.

Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága 2030-ra

Kína 2025-re a magas jövedelemszinttel rendelkező országok közé emelkedik és a világ legnagyobb nemzetgazdaságává lép elő 2030-ra - jelentette ki Justin Yifu Lin, a Világbank egykori első alelnöke, a pekingi egyetem közgazdász professzora a frankfurti "The Economics of China's New Era" konferencián.

Beismerték: már tényleg recesszióban lehet Európa fekete báránya

Beismerték: már tényleg recesszióban lehet Európa fekete báránya

Rontotta idei és jövő évi növekedési előrejelzéseit a Bank of Italy, és az olasz jegybank azt is elismerte, hogy valószínűleg recesszióba süllyedt 2018 végére a gazdaság. A tavalyi év második felét az olasz kormány és az Európai Bizottság vitája határozta meg, ez a jelek szerint a növekedésre is rányomta a bélyegét.

Londoni elemzők: 2030 körül lesz Kína a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.

Nesze neked, Brexit: a válság óta nem szenvedett ennyire a brit gazdaság

A brit gazdaság idei és jövő évi növekedése a leggyengébb lehet az utolsó 2009-es recesszió óta - figyelmeztetett kedden a Brit Kereskedelmi Kamara. A szervezet egyelőre nem valószínűsít recessziót, de többek között a Brexit körüli bizonytalanságok miatt jelentősen behúzhatja a féket a növekedés.

Megelőztük a görögöket a fejlettségi listán

A magyar gazdaság fejlettsége az Európai Unió átlagának 68%-án állt tavaly - derül ki az Eurostat héten közzétett felülvizsgált adataiból. A friss számok szerint immár öt országot előzünk meg az egy főre jutó GDP alapján képzett rangsorban. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy az előrelépést hamar követi majd visszaesés. Eközben a másik életszínvonal-mutató, a háztartások végső fogyasztása tekintetében holtversenyben az utolsó előtti helyre csúsztunk vissza.

Erősebb növekedést vár a Kopint-Tárki

A Kopint-Tárki megemelte az idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: a gazdasági növekedés idén 4,8 százalékos lehet Magyarországon, ami 0,2 százalékponttal magasabb a korábbi, októberi előrejelzésnél - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tájfun és földrengés rombolta a japán GDP-t

A harmadik negyedévben a vártnál kissé nagyobb mértékben, négy éve a legnagyobb mértékben csökkent a japán bruttó hazai termék a tokiói statisztikai hivatal második, végleges kalkulációja szerint.

A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet: száguld a magyar gazdaság

A rendszerváltás óta nem láttunk ilyet: száguld a magyar gazdaság

Az előzetesen közzétett 4,8% helyett 4,9%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben a magyar GDP a nyers adat szerint éves alapon, de nagyobb a felfelé módosítás a szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatnál: ott ma 5,2%-os szárnyalásról számolt be a KSH az 5%-os előzetes adat után. A friss adat legalább 1996 óta, de nagy valószínűséggel a rendszerváltás óta a leggyorsabb növekedést jelenti ezen mutató szerint. Mindez összefügg azzal, hogy negyedéves alapon nem 1,2%-kal, hanem 1,3%-kal nőtt a magyar gazdaság. Az adatok szerint igencsak széles bázisú, a legtöbb ágazat teljesítményével összefügg ez a szárnyalás, de kiemelendő a szolgáltatások, az építőipar és az ipar teljesítménye. Figyelemre méltó, hogy az első háromnegyed évben a nyers adatok alapján 4,8%-kal nőtt a magyar gazdaság.

Pofon az olasz kormánynak, zsugorodott a GDP

A felülvizsgált adatok szerint nem stagnált, hanem visszaesett az előző negyedév teljesítményéhez képest az olasz gazdaság az idei harmadik negyedévben. Ez először fordult elő 2014 második negyedéve óta.

Rossz hír érkezett Svájcból

A várt növekedés helyett csökkent a svájci GDP a harmadik negyedévben az előző három hónappal összevetve.

Düböröghet még a magyar gazdaság

Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és jövőre is.

Itt a figyelmeztetés: Magyarországnak azonnal lépnie kell

Itt a figyelmeztetés: Magyarországnak azonnal lépnie kell

A következő két évben fokozatosan lassulhat az erőteljes gazdasági növekedés, ugyanakkor a béremelkedés és a foglalkoztatottság továbbra is támogathatja a növekedést - derül ki az OECD szerdán megjelent kiadványából Magyarországgal kapcsolatban. A nemzetközi szervezet arra figyelmeztet, hogy fennáll a gazdaság túlhevülésének veszélye, ami miatt szigorúbb gazdaságpolitikára lenne szükség.

Nagyot dobott Magyarország, így nem lesz gond az adóssággal

A második negyedéves 73,8 százalékról 72,8 százalékra csökkent az államháztartás brittó névértéken számított GDP-arányos adóssága - közölte hétfő reggel az MNB az előzetes pénzügyi számlák adatai alapján. Ezzel már a tavaly év végi szint alá esett az adósságráta, így várhatóan az év végén is gond nélkül teljesül majd a csökkenésre vonatkozó cél.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.