Tőzsde

2014. május 30. 17:21 | Portfolio

Csak úgy hasított az OTP

A fejlett nyugati piacokon pénteken alig mozdultak az indexek, ennek ellenére a BUX több mint 1 százalékot erősödött, miután az OTP egy technikai szint visszatesztelése után megpattant, illetve a Magyar Telekom piacán újra előtérbe került a felvásárlási spekuláció.

2014. május 30. 13:23 | Szandányi Levente, CEFA

Nagyapám már régen tudta - Prémium márka lesz a Skoda!

Nagyapám szeme fénye egy 120L-es Skoda volt, gyerekkoromban mindig mondogatta, príma kis járgány ez, gyanítom már akkor tudta azt, amire a németek még csak most kezdenek majd építeni. A Volkswagen-csoport ugyanis nagy lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy Indiában újrapozícionálják a Skodát, a jövőben már a prémium kategóriában fog versenyezni a vásárlók kegyeiért a csehek büszkesége. A cégcsoporton belül régóta téma az egyes márkák fogyasztói térben történő elhelyezése, bár kezdetben a Skodát és a Seatot is a széles tömegek számára akarták olcsón kínálni, mára ez a helyzet nagyban megváltozott.

2014. május 30. 12:17 | Portfolio

500 millió eurót fektet be az OMV

500 millió eurót fektet az osztrák OMV a tunéziai nemzeti olajvállalattal, az ETAP-pal közösen fejlesztett projektbe, mely várhatóan 2016-ban kerül átadásra - áll a társaság közleményében.

2014. május 30. 11:25 | Portfolio

Így fizet osztalékot a TVK

Részvényenként 255 forint osztalékot fizet a TVK, utoljára június 13-án lehet az osztalékért megvásárolni a vállalat papírjait.

2014. május 30. 09:52 | Portfolio

Újabb dollármilliárdos felvásárlási csata indult

Nemcsak a technológiai szektor hangos a felvásárlási hírektől, hanem az élelmiszeriparban is egyre aktívabbak a vállalatok. A legfrissebb hírek szerint a Tyson Foods a 6,3 milliárd dolláros ajánlatával túllicitálta a Pilgrim's Pride-nak a Hillshire Brandsre tett ajánlatát. A Hillshire részvényeinek árfolyama a licit során 3 nap alatt több mint 40 százalékkal emelkedett.

2014. május 30. 08:45 | Portfolio

Több mint 10 ezer ember kerül utcára

Újabb jelentős elbocsátást tervez a Siemens, a társaság költségmegtakarítási programja keretében 1 milliárd euróval tervezi faragni a kiadásokat. A vállalat nem titkolt célja, hogy az egyre kiélezettebb versenyben erősítse pozícióját - írja a Reuters.

2014. május 30. 08:38 | Portfolio

Rekordáron kelt el a rasszista klubtulaj csapata

Az év eleji értékének több mint háromszorosát, 2 milliárd dollárt ad a rasszista botrányról elhíresült amerikai kosárlabdacsapatért, az LA Clippersért Steve Ballmer, a Microsoft korábbi vezére, írja a Reuters. Amerikai kosárlabdaklubért ennyi pénzt még soha nem adtak.

2014. május 30. 08:22 | Portfolio

1,3 milliárd forintért venne saját részvényt a Richter

Mintegy 300 ezer darab, a tegnapi záróárfolyammal számolva közel 1,3 milliárd forintnyi saját részvény vásárlására adott megbízást a Richter. A megbízás az idei átlagos napi forgalom közel kétharmadát jelenti.

2014. május 30. 06:11 | Nagy Viktor

Újabb lépés a Magyar Telekom kivezetése felé

A Deutsche Telekom (DT) eladja amerikai leányvállalatát a japán Softbanknak, tudta meg a Kyodo japán hírügynökség. Ezzel évek óta tartó szenvedésnek lenne vége, a T-Mobile US-ért ugyanis több kérő is bejelentkezett, eladni azonban különböző okok miatt eddig nem sikerült. Úgy tűnik, most megállapodott a két cég, de a versenyhatóságok még könnyen megakaszthatják az amerikai mobilszolgáltató eladását.


A lényeg

  • A Magyar Telekom anyacége kivonulhat Amerikából
  • Az amerikai leányvállalat eladásából származó dollár tízmilliárdokat Európában költhetik el
  • Akár a Magyar Telekom kisebbségi részesedését is megvehetik, és kivezethetik a céget a tőzsdéről
  • Az amerikai leányvállalat eladása azonban nem lesz könnyű, a versenyhatóságok könnyen megvétózhatják a tranzakciót
  • Ha lesz is valami a T-Mobile US eladásából, arra valószínűleg jó néhány hónap múlva kerülhet sor


Az esetleges kivezetéssel kapcsolatban az alábbi elemzésben írtunk részletesen.

2014. május 29. 22:09 | Portfolio

Új csúcson zárt az S&P

Mérsékelt emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedés nagy részében, miután kedvező makroadatok láttak napvilágot. Ezek mellett eltörpült, hogy az első negyedéves felülvizsgált GDP-adat csúnya volt.

2014. május 29. 21:23 | Portfolio

A történelem egyik legnagyobb banki bírsága készülődik

Az amerikai igazságügyi minisztérium minden idők egyik legnagyobb banki bírságát, több mint 10 milliárd dollárt akar beszedni a legnagyobb francia banktól, a BNP Paribas-tól az Irán és más országok elleni amerikai szankciók megszegésére hivatkozva - írja a Wall Street Journal.

2014. május 29. 19:12 | Portfolio

Eladják a Magyar Telekom testvérét

Megegyezett a Deutsche Telekom és a japán Softbank mobiltársaság: a németek eladják a japánoknak az USA negyedik legnagyobb mobilszolgáltatóját, a T-Mobile US-t - írja a Reuters a Kyodo hírügynökségre hivatkozva. Lesz még azonban beleszólásuk ebbe a versenyhatóságoknak is.

2014. május 29. 17:36 | Portfolio

Esett az OTP, mégis erősödött

A csütörtöki kereskedésben végig a szerdai zárószintek körül oldalaztak a nyugat-európai indexek, és bár több várttól eltérő amerikai makroadat is érkezett, érdemi piaci reakció mégsem követte a statisztikákat. A hazai tőzsdén is bizonytalanság jellemezte a kereskedést, a nap végére a BUX értéke fél százalékkal került feljebb.

2014. május 29. 14:28 | Nagy Viktor

Itt az idő kispapírokat venni?

Már tavaly év végén megjósolták a nagy elemzőházak, hogy több évnyi felülteljesítés után az amerikai kisrészvényekben elindulhat az esés, de márciusig várni kellett, hogy megadják magukat. Most azonban jöhet a fordulat, és ismét emelkedhetnek az árfolyamok. De érdemes beszállni? Mi azért óvatosak lennénk.

2014. május 29. 11:01 | Portfolio

Rég nem látott nyugalom a piacokon - Nagy baj lehet ebből

A héten sem maradtunk újabb történelmi csúcs nélkül a részvénypiacon, az S&P 500 értéke soha nem látott magasságba emelkedett, mellyel párhuzamosan az RSI indikátor értéke is feljebb került, egyelőre csak megközelítve a túlvettséget jelző szintet. Mindemellett az AAII által készített felmérés növekvő optimizmusról árulkodik, míg a VIX illetve annak európai párja, a Vstoxx tovább fokozódó nyugalmat jelez. Mindez pedig óvatosságra intheti a befektetőket.

2014. május 29. 08:36 | Portfolio

Tovább megy a harc a Botox gyártójáért

Bár május első felében az Allergan elutasította a Valeant felvásárlási ajánlatát, utóbbi továbbra sem mondott le a Botox gyártójáról, és szerdán tovább emelte korábbi ajánlatát. A hír ellenére a részvények árfolyama mégis esett, miután kedvezőbb ajánlatra számítottak a befektetők.

2014. május 29. 08:12 | Portfolio

Nőgyógyászati területen erősít a Richter (2.)

Megállapodást kötött a Richter és a HRA Pharma az ulipristal acetate szellemi tulajdon jogainak értékesítéséről és megvásárlásáról a latin-amerikai térségre vonatkozóan. Az ulipristal acetate jóindulatú nőgyógyászati elváltozások kezelésére szolgál, a Richter ezen indikációkra kifejlesztett készítménye az Esmya. A megállapodás pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra.

2014. május 28. 22:03 | Portfolio

Zsebre tették a profitot a zárás előtt

Óvatos iránykeresés zajlott az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek tegnapi záróértékükhöz közeli szinteken ingadoztak egészen a kereskedés végéig. Az egyedi vállalati sztorik mozgathatták volna meg a piacot, de végül erre nem került sor. A zárás előtti profitrealizálás viszont kisebb mínuszba verte az indexeket.