balaton

Hatalmas fejlesztési támogatást kap a Balaton

A következő három évben a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben tervezett projektek megvalósításához 117 milliárd forintot biztosít a kormány - írja a Kormány.hu. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat értelmében a források akár már holnaptól rendelkezésre állnak - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

A Balatonon nagy változások lesznek

Csaknem 2 milliárd forintnyi hazai támogatással 38 Balaton-parti település 55 strandján, 344 beruházás, felújítás valósul meg az idén - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Ebből lesz a gigadugó az M7-esen

A Magyar Közút pénteki tájékoztatása szerint jövő héten hétfőn, kedden és szerdán forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek az M7-es autópályán Polgárdi térségében.

Különadó a Balatonon?

A térség főépítésze válaszút elé akarja állítani a vízparti telkek tulajdonosait: extra adót fizetnek vagy felajánlják sétánynak ingatlanuk egy részét. Így próbálná újra közterületté tenni a vízpartot - számol be a Népszava.

Jöhet a kötelező borravaló

A Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet támogatja, míg a balatoni vendéglátósok ellenzik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 8-15 százalékos kötelező szervizdíj bevezetéséről szóló javaslatát - derül ki a Magyar Nemzet, illetve a Népszava hétfői számában megjelent összeállításból.

MNB: maradhat a kétszámjegyű lakásár-növekedés

A hazai lakásárak országos átlagban 15,4 százalékkal nőttek a tavalyi évben, ami mögött továbbra is jelentős területi eltérések tapasztalhatók. A fővárosban egy év alatt 22,5 százalékkal emelkedtek az árak, ami jócskán meghaladja a vidéki városokban és községekben tapasztalt emelkedést. A hazai lakáspiaci ciklus 2016 során egy érettebb szakaszába lépett, ahol a megemelkedett keresletre már a kínálat is egyértelmű élénküléssel reagált - derült ki az MNB legfrissebb Lakáspiaci jelentéséből.

Óriási átalakulás kezdődik a Balatonnál

Idén nyárra 56 strand megújul a Balaton körül. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon - írja az MTI. A Balatonnál összesen 367 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai célú fejlesztések.

Szuperolcsó balatoni nyaralót vennél?

A tavasz beköszöntével többeknek eszébe juthat, hogy milyen jó lenne egy saját nyaraló a Balatonnál, ezt azonban a magas árak és fenntartási költségek miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy mennyire éri meg egy saját nyaraló fenntartása, most viszont azt nézzük meg, hogy a különböző árkategóriákban milyen nyaralóhoz lehet jelenleg hozzájutni.

Megvan a cég, amelyik elköltheti a balatoni százmilliárdokat

Megalakult az új állami társaság, mely a 2020-ig tervezett 365,4 milliárd forintos balatoni programcsomagot koordinálja majd - írja a Világgazdaság. A fejlesztések közül 42 uniós forrásból, 14 pedig hazai támogatással valósul meg.

Idén 2 milliárdból szépülhetnek meg a balatoni strandok

Idén közel 2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásra pályázhat 44 balatoni település 48 fizetős strandja, illetve a szabadstrandok fejlesztésére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.

Hatalmas összeghez jut 2020-ig a Balaton

A karácsonyt követően napvilágot látott kormányhatározat szerint 365,4 milliárd forintot terveznek fordítani a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban a balatoni fejlesztésekre magyar és uniós forrásokból - derül ki a Magyra Közlöny legfrissebb számából.

367 milliárdot szán a kormány a Balaton fejlesztésére

Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbinál 15-20 százalékkal több forrást, 367 milliárdot biztosít - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén.

Nagyot esett a balatoni vendéglátósok idei forgalma

A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak a szeszélyes időjárás és a krónikus munkaerőhiány okozta a legfőbb gondot az idei nyári szezonban, forgalmuk a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest - hangzott el egy keddi szezonértékelő fórumon Balatonszárszón.

Eltűnhetnek a balatoni szabadstrandok

Veszélybe kerülnek a balatoni szabadstrandok, mivel egy új szabályozás szerint 2017-től az állam kevesebb pénzzel járul hozzá az idegenforgalmi adóhoz, ami hosszú távon az ingyenes fürdőzés ellehetetlenüléséhez vezethet - olvasható a Magyar Nemzet hétvégi számában.

A vidékieknek még a nyaralás is sokkal nehezebb

A nettó bérek jelentős emelkedése és a 2007-esnél még sok esetben alacsonyabb lakásárak miatt könnyebb lehet nyaralót vásárolni a hazai tavaink mellett, mint 8-9 évvel ezelőtt. A legegyszerűbben a budapestiek juthatnak nyaralóhoz, akiknek a Balaton környékén már akár a másfél évi fizetése is elég lehet egy kisebb lakásra, míg a Tisza-tó körül található kistérségekben már éves fizetésükből is vásárolhatnak ingatlant. A legnehezebbnek az Alföldön élők számára tűnik a nyaraló vásárlás, esetükben még a legolcsóbbnak számító Balaton melletti kistérségben is 2,5 éven keresztül kellene minden fizetésüket félretenniük, a Tisza-tónál pedig 19-20 havi jövedelmüket kellene megspórolniuk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.