Nagy változás jön a magyar Ubernél
Készpénzzel is fizethetnek az utasok Budapesten az Ubernél – jelentette be a cég a hvg beszámolója szerint.
Készpénzzel is fizethetnek az utasok Budapesten az Ubernél – jelentette be a cég a hvg beszámolója szerint.
2023-ban 3 százalékponttal bővült az elektronikus fizetések aránya Magyarországon, 100 fizetésből 38 már digitálisan zajlott. A lakossági fogyasztáshoz viszonyítva az elektronikus fizetések aránya 5 százalékponttal meghaladja az EU-s átlagot. A területi különbségek szembetűnőek, Magyarország szó szerint kettészakadt: míg Budapesten a vásárlások 54 százaléka zajlik elektronikusan, addig Nógrádban vagy éppen Szabolcsban a vásárlások háromnegyede készpénzben történik. Az MNB Fizetési Rendszer Jelentése nyomán megnéztük, hogy áll most Magyarország "készpénzmentes harca".
Ha a bankkártyával fizetett borravaló a felszolgáló magán bankszámláján kerül jóváírásra, akkor a jelenlegi szabályozás alapján adó és járulékmentes lehet – derült ki a HelloPay Zrt. sajtóbeszélgetésén.
2024 első félévében több mint 230 milliárd forintra nőtt a feltöltések összértéke a SZÉP-kártyákon, ezzel 12 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A felhasználók száma tavaly júniushoz képest 8 százalékkal, több mint 2,8 millió főre, az elfogadóhelyek száma egy év alatt 137 ezerről közel 147 ezerre bővült.
A Visa és a Mastercard vállalta, hogy további öt évig fenntartja Európában a máshol kibocsátott kártyákra vonatkozó interchange díjak korlátozását - közölte az Európai Bizottság a Finextra bszámolója szerint.
Megkezdte működését az EU-ban az Európai Fizetési Kezdeményezés (EPI) keretében kifejlesztett Wero fizetési rendszer.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen kihívások elé néz a magyar költségvetés a magas hiány, a közelgő 2026-os választások és a hitelminősítők figyelme árnyékában. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója és makroelemzője. A második részben az Apple botrányával foglalkoztunk, mivel a cég több magyar felhasználójának számlájáról leemelt kisebb-nagyobb összegeket. Vajon egy ilyen eset képes megrengetni az elektronikus fizetésekbe vetett bizalmat? Erről Turzó Ádámot, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük.
Az Erste Bank és a Mastercard ma bejelentette, hogy az Erste Bank ügyfelek a számlanyitásnál egy teljeskörűen használható digitális kártyát kapnak, melyet azonnal használhatják azt online és bolti fizetésre egyaránt. Ezáltal az ügyfelek a plasztikkártyát is mellőzhetik.
Valószínűleg "lényegesen nagyobb" megállapodást tud kötni a Visa és a Mastercard az őket perlő kereskedőkkel, mint az 30 milliárd dollár, amelyről márciusban állapodott meg egymással a két kártyatársaság - indokolta az egyezséget elutasító e heti döntését az illetékes amerikai bíróság egy pénteken közzétett 88 oldalas véleményben.
"Az OTP Bank és az Apple közötti egyeztetések alapján várható, hogy az Apple napokon belül központilag visszatéríti a hibás terhelési tételeket" - olvasható a bank honlapján a frissített tájékoztatóban.
Szerda délután és este ”megbolondult” az Apple Pay: váratlanul tömegesen és indokolatlanul vontak le kisebb és egészen nagy összegeket magyar bankszámlákról a mobiltárcán keresztül. A hiba nem a hazai bankoknál, hanem a külső szolgáltatónál történt: banktól, kártyatípustól függetlenül terhelték tévesen a kártyákat - a jelek szerint csak Magyarországon. A bankok felvették a kapcsolatot az Apple-lel, a tévesen levont összegeket az ígéret szerint mindenki visszakapja. Összefoglaljuk, mi történt, és hogy miképpen lehet elkerülni a hasonló eseteket, vagy legalábbis korlátozni a téves levonások mértékét. Úgy tudjuk, a bankok egyelőre nem érik el az Apple-t, és hamarosan közös közleményt adnak ki az elmúlt nap eseményeiről.
Az Apple Pay váratlanul és teljesen indokulatlanul több tranzakciót is végrehajtott magyar bankszámlákon. A probléma szinte az összes bankot érinti. Az OTP felvette a kapcsolatot az Apple-lel - írja az Index.
Egy amerikai bíróság kedden elutasította azt a 30 milliárd dolláros trösztellenes megállapodást, amelyben a Visa és a Mastercard önkorlátozást vállalt a kereskedői kártyaelfogadás soránfelszámított díjakra – írja a Reuters. A 2005 óta tartó ügy ezzel nincs lezárva.
Az elmúlt időszakban Zala vármegyében több esetben küldtek csalók a rendőrség nevében olyan szöveges üzeneteket, amelyekben pénzbírság befizetésére szólítanak fel - írja a police.hu. Azóta a szerkesztőségünk egyik tagja is kapott ilyen üzenetet.
Kemény harcot folytatnak a bankok és a hatóságok a csalókkal, sorra érkeznek a hírek a csaló hálózatok lekapcsolásáról, még sincs köszönet a friss statisztikában: mintegy 16 milliárd forint tűnt el a számlákról Magyarországon az idei első negyedévben. A képet árnyalja, hogy egy jelentős vállalati visszaélés torzította a statisztikát. A digitális fizetési trendek naposabbik oldalán az látszik, hogy egyre kevesebbet készpénzezünk, a mobilfizetés megállíthatatlanul terjed, és további fizetési innovációk tűntek fel a láthatáron, melyekkel hamarosan a boltokban és az online térben is találkozhatunk.
A magyarok 40%-a tervez idén külföldi nyaralást, a legnépszerűbb úticélok pedig fej-fej mellett Olaszország és Horvátország. A leghosszabb külföldi utazására a válaszadók közel fele 80 és 320 ezer forint közötti összeget szán személyenként, és a magyar utazók 84%-a kártyával, okostelefonnal vagy okosórával fizet majd a nyaralóhelyen. Közülük 27% a mobilfizetést preferálja, amellyel a megkérdezett országok élmezőnyébe tartozunk – jelzi előre a Visa 2024. évi közép-kelet európai utazási és fizetési szokásokat vizsgáló felmérése, amely hét régiós ország, köztük Magyarország lakosainak megkérdezésével készült.
Már az átutalások 78,1 százalékát indították internet- vagy mobilbankon keresztül az év első negyedében, és 2500 darab új internetes elfogadóhely jött létre 2023 negyedik negyedévhez képest – közölte a jegybank. A kártyás vásárlások száma 11,5, értéke 10,7 százalékkal nőtt, míg a készpénzfelvételek összértéke 6,2 százalékkal csökkent. A háztartásokat érintő nem kártyás sikeres visszaélések összértéke 5,4 százalékkal, a kártyás visszaélések 15,8 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest – közölte legfrissebb pénzforgalmi tájékoztatójában az MNB.
Veszélybe került a Visa és a Mastercard márciusban kötött 30 milliárd dolláros trösztellenes megállapodásának a végrehajtása, miután egy New York-i bíró jelezte, hogy a megállapodás elutasítására készül – írja a Reutes.
A Visa és a Mastercard kártyatársaságoknak újabb perekkel kell szembenézniük a kiskereskedőknek felszámított díjak miatt, miután egy londoni bíróság pénteken úgy döntött, hogy a kereskedők nevében indított kollektív perek folytatódhatnak - számolt be a Reuters.
A Mastercard generatív mesterséges intelligenciával segítené az online banki csalások hatékonyabb kezelését – írja a hvg.hu. A technológiával a vállalat képes lesz kétszer olyan gyorsan felderíteni a veszélyeztetett kártyákat.
Hetek óta készül a terv, ami felboríthatja az európai gazdaságpolitikát.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Egy trükkös családi vállalkozás bukott le.
Elbizonytalanodtak a befektetők.
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!