brent

Beszakadt az olajár

2020. január 08. 20:07 | Portfolio

Beszakadt az olajár

Miközben az amerikai részvényindexek új csúcsra mentek Donald Trump nyilatkozatára és arra, hogy az amerikai-iráni feszültség enyhülni látszik, az olaj árfolyama beszakadt a mai kereskedésben.

Ideges az olajpiac: elszállt az árfolyam, majd korrigált

2020. január 08. 09:46 | Portfolio

Ideges az olajpiac: elszállt az árfolyam, majd korrigált

Az iráni válaszcsapásoknak köszönhetően kezdetben 5 százalékkal emelkedett a kőolaj ára, majd az iráni külügyminiszter és Trump szokatlanul nyugodt nyilatkozata következtében visszakorrigáltak az árak. Kíváncsian várjuk Trump helyzetértékelését. Bár egyelőre zavartalan a világ olajellátása, azonban egyre nagyobb kockázati prémium kerülhet beépülésre az olaj árába.

Hozhat-e csillagászati olajárat az iráni konfliktus?

2020. január 06. 17:00 | Bosnyák Zsolt

Hozhat-e csillagászati olajárat az iráni konfliktus?

Végigvettük, hogy az iráni tábornok meggyilkolása következtében a perzsa állam milyen válaszcsapásokat mérhet az Egyesült Államokra, továbbá összehasonlítottuk a jelenlegi helyzetet a szeptemberi Szaúd-Arábiát ért dróntámadással. Az olaj keresleti és kínálati oldalára is vetettünk egy pillantást, majd fundamentálisan és technikailag is megnéztük a fekete arany kilátásait a közeljövőre.

Trump erőből politizál, szárnyal az olaj és az arany

2020. január 06. 09:25 | Portfolio

Trump erőből politizál, szárnyal az olaj és az arany

Trump megfenyegette Iránt, hogy aránytalanul nagy válaszcsapást fog mérni amennyiben bármilyen amerikai célpontot vagy személyt támadás ér. A feszültségek fokozódnak, ami kedvez az aranynak, az olajnak, csökkennek a kötvényhozamok, erősödik a jen, esnek a részvények.

Nem a gyenge forint, hanem az olaj lehet az MNB igazi ellensége

2020. január 05. 13:05 | Beke Károly

Nem a gyenge forint, hanem az olaj lehet az MNB igazi ellensége

A 2019-es rekordgyenge forint után várhatóan 2020-ban sem lélegezhet majd fel a forint. A jegybank azonban eddig jól viseli a deviza tartós gyengélkedését, csak az inflációs céljára koncentrál, amit viszont nem fenyeget a forint. Most viszont úgy tűnik, hogy valami más fenyegetheti, ez pedig az olajár emelkedése, főleg akkor, ha az amerikai-iráni konfliktus eldurvul.

Ugrik az olaj, ebből még háború is lehet a Közel-Keleten

2020. január 03. 09:23 | Portfolio

Ugrik az olaj, ebből még háború is lehet a Közel-Keleten

A Szaúd-Arábia ellen intézett terrortámadások szintjére szökött fel az olaj ára a hajnali kereskedésben, miután az Egyesült Államok újabb légicsapást mért Irakban iráni célpontok ellen. Egy magasrangú iráni tábornok került kiiktatásra, mely akár egy közel-keleti háborút is indukálhat. Közvetlenül egyelőre nem ért atrocitás semmilyen olajtermelő létesítményt, azonban a feszültségek eszkalálódása esetén ez csak idő kérdése lehet.

Nem nyugszik Irán és az Egyesült Államok, tovább emelkedhet idén az olaj ára

2020. január 02. 09:27 | Portfolio

Nem nyugszik Irán és az Egyesült Államok, tovább emelkedhet idén az olaj ára

Az olaj a legjobb évét zárta 2019-ben 2016 óta, az amerikai típusú könnyűolaj, a WTI 34 százalékot emelkedett, míg az északi-tengeri Brent 23 százalékot. Az Egyesült Államok és Irán továbbra is gondoskodik a geopolitikai feszültségekről, azonban az elemzők szerint idén a második félévben tovább emelkedhet a jegyzés.

Ezek voltak az idei év nagy nyersanyagsztorijai

2019. december 25. 08:38 | Portfolio

Ezek voltak az idei év nagy nyersanyagsztorijai

Nemcsak a világ részvénypiacai, hanem néhány nyersanyag is igen jól teljesített az idén. A mezőnyből kiemelkedik a palládium 50 százalékot meghaladó szárnyalása, de a kőolaj, sertésárak, és az arany is kellőképpen megörvendeztette befektetőit. Utánanéztünk, hogy mi okozta az előbb említett nyersanyagok idei kedvező hozamait.

A főbb tényezők, amiket végig kell gondolj, mielőtt olajba fektetnéd a pénzed

2019. december 20. 11:16 | Bosnyák Zsolt

A főbb tényezők, amiket végig kell gondolj, mielőtt olajba fektetnéd a pénzed

Izgalmas év áll előttünk az olajpiac szempontjából, végigvettük a főbb faktorokat, melyek hatással lehetnek jövőre a fekete arany árfolyamára. Előfordulhat, hogy megtorpanhat az amerikai palaolaj termelés növekedése, a világgazdaság állapota továbbra is kulcskérdés lesz, jön az amerikai elnökválasztás, és egyre nő a világ klímatudatossága. Egy év múlva ilyenkor már okosabbak leszünk.

2019. december 11. 10:14 | Portfolio

"Ostoba MLM-esekre" építő piramisjáték bukott be: 722 millió dollár égett el

Vádat emelt az amerikai ügyészség a BitClub Network nevű kamu kriptopénz-bánya öt üzemeltetője ellen, akik a törvényszéki dokumentumok szerint mintegy 722 millió dollárnyi tőkét gyűjtöttek befektetőiktől – írja az NBC News. A piramisjátékosokról kiderült az is, hogy "ostoba MLM-eseknek" és "idiótáknak" nevezték befektetőiket belső levelezésükben.

Az autósok kárára döntöttek az oligarchák - Gondoskodtak a drágább benzinről

2019. december 09. 16:00 | Portfolio

Az autósok kárára döntöttek az oligarchák - Gondoskodtak a drágább benzinről

Előzőhét csütörtökön ültek össze Bécsben a világ olajnagyhatalmai, és akciójukat több mint 5 százalékos kőolajár emelkedés koronázta. További termelésvisszavágásról döntöttek, továbbá a szaúdiak továbbra is kvótájuk alatt fognak termelni ígéretük szerint 2020 első negyedévében. A gázolaj kiskereskedelmi ára hamarosan lekövetheti a nyersolaj jegyzésének emelkedését, mely 5 forintos emelést jelenthet önmagában a kutakon, a benzin részéről csak idő kérdése a hasonló mértékű árelmozdulás.

Stabil benzinárakat hozhat a Mikulás

2019. december 06. 10:02 | Bosnyák Zsolt

Stabil benzinárakat hozhat a Mikulás

Csütörtökön Bécsben az OPEC tagok és Oroszország napi 500 ezer hordó további vágást javasolt, mellyel összesen már 1,7 millió hordó/nap lehet 2020 első negyedévében a termeléscsökkentés. Azonban csak 2020 első három hónapjára egyeznének meg a felek a javaslat szerint, és márciusban újra találkoznának egymással tárgyalni a továbbiakról. Ma kiderülhet a végleges döntés, azonban úgy tűnik, a hatalmas benzináremelést most megúszhatjuk.

Amennyiben így folytatódik, csúnya benzináremelés jöhet

2019. december 04. 16:44 | Portfolio

Amennyiben így folytatódik, csúnya benzináremelés jöhet

Az északi-tengeri kőolaj, a Brent ára 3 százalékos emelkedésben van a holnapi bécsi OPEC csúcs elött. A 3 százalékos olajár emelkedés 3 forinttal növelheti az üzemanyagárakat. Összeszedtük az emelkedés okait.

Jön a nagy nap, ami után elszállhat a benzin ára

2019. december 03. 15:45 | Bosnyák Zsolt

Jön a nagy nap, ami után elszállhat a benzin ára

Csütörtökön Bécsben fog összegyűlni a világ legnagyobb hivatalos kartelleként ismert OPEC, majd pénteken a megbeszélés kiegészül még a baráti államokkal, melyek közül a legfontosabb Oroszország. Nincs könnyű helyzetben a szervezet, egyrészt a tagoknak is eltérő érdekeik vannak, másrészt a folyamatosan növekvő amerikai palaolaj termelés keresztbe tesz a kartell erőfeszítéseinek. Az egyedüli kérdés, hogy lesz-e meglepetés, ugyanis jelenleg bármi benne lehet a pakliban, amely akár 10 forinttal is eltolhatja az árakat a kutakon.

Bepipultak a szaúdiak, nekimehetnek a szövetségeseiknek

2019. november 30. 14:10 | Bosnyák Zsolt

Bepipultak a szaúdiak, nekimehetnek a szövetségeseiknek

Az idei évben Szaúd-Arábia nagyvonalúan szemet hunyt az OPEC+ szervezeten belüli kvótaszegések felett, és kompenzálva azokat alacsonyabb szinten tartotta termelését, hogy összességében a kartell a megcélzott kihozatalt tudja tartani. Azonban az Aramco tőzsdei bevezetésének ármeghatározása után már bekeményíthet Szaúd-Arábia. Izgalmas OPEC csúcs elé nézünk jövőhéten.

Jó hír az autósoknak

2019. november 20. 09:16 | Portfolio

Jó hír az autósoknak

Nagyot esett tegnap az olaj, mely jelenleg mind a keresleti, mind a kínálati oldalról nyomás alatt van. A fokozódó hongkongi tüntetéssorozat, illetve a vártnál jóval nagyobb mértékben növekedő amerikai olajkészletek 3 százalék feletti esést váltottak ki.

Közel 500 milliárd forintért szerez részesedést olajmezőben a Mol

2019. november 04. 11:27 | Portfolio

Közel 500 milliárd forintért szerez részesedést olajmezőben a Mol

A Mol-csoport és a Chevron ma szerződést írt alá azerbajdzsáni nem operált kutatási-termelési eszközök és csővezeték megvásárlásával kapcsolatban. A megállapodás értelmében a Mol tulajdonába kerül az Azeri-Chirag-Gunashli (ACG) olajmező 9,57%- os illetve a Baku-Tbilisi-Ceyhan (BTC) vezeték 8,9%-os részesedése. A megállapodás értéke 1,57 milliárd dollár, mely a záráskor módosulhat.

2000 milliárd dolláros világbirodalmat építettek az arabok

2019. november 04. 10:24 | Portfolio

2000 milliárd dolláros világbirodalmat építettek az arabok

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a szaúdi állami olajcégról, a Saudi Aramcóról, a vállalat messze a legnagyobb olajcég, elképesztő kitermeléssel és készletekkel, brutális profittal, de ezek mellett hamarosan azzal is büszkélkedhetnek a szaúdiak, hogy övék a világ legnagyobb értékű tőzsdei vállalata is. A tőzsdei bevezetés folyamata elindult, még idén tőzsdére bocsáthatják a vállalat részvényeit. A szaúdi koronaherceg akkor lenne elégedett, ha 2000 milliárd dolláros árazás mellett menne tőzsdére az Aramco, a legfrissebb becslések alapján azonban kevesebbel kell majd beérniük.

Bevásárolt az állam a magyar Telenorba!

2019. október 31. 15:37 | Nagy Viktor

Bevásárolt az állam a magyar Telenorba!

Az elmúlt hónapokban több hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a magyar állam részesedést szerezhet a Telenor Magyarországban, a forgatókönyvek között szerepelt, hogy az Antenna Hungárián keresztül szerezne tulajdonrészt az állam. Végül ez a szcenárió valósult meg, a PPF Csoport és az Antenna Hungária ma bejelentette, hogy az Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25 százalékát.

2019. október 23. 16:04 | Portfolio

Bemondta a Goldman, mi fog történni az olaj árával

Közzétette a jövő évi olajárfolyammal kapcsolatos előrejelzését a Goldman Sachs. A bank elezői szerint a jelenlegi szint környékén kereskedhetnek 2020-ban is az Brenttel - írja a Reuters.

Részletes keresés