Így néz ki most Magyarország leendő második legnagyobb bankja

Így néz ki most Magyarország leendő második legnagyobb bankja

43 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a harmadik negyedévet az MKB Bank, amelynek gyorsjelentése most már második alkalommal tartalmazza a Budapest Bank és a Takarék Csoport számait is. A bankcsoport a kamatkörnyezet emelkedésének és a hitelállomány bővülésének köszönhetően idén már 137 milliárd forinttal nagyobb kamatbevételt realizált, mint tavaly a három bank együtt, a nem korrigált nyereség ennek ellenére valamivel a tavalyi szint alatt, 76 milliárd forintnál jár a sok egyszeri és átmeneti tétel miatt is.

Új vezérigazgató-helyettese van az Opus Globálnak

Medgyesi Attila személyében új vezérigazgató-helyettest neveztek ki az Opus Global Nyrt. csoportirányítási igazgatósága élére - áll a társaság közleményében. Egyúttal közös megegyezéssel távozott Ódorné Angyal Zsuzsanna csoportirányításért felelős vezérigazgató-helyettes.

Bejelentették a szuperbank új nevét!

Bejelentették a szuperbank új nevét!

MBH Bank Nyrt. néven működik majd tovább a 2023 májusában egyesülő MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - jelentette be a Magyar Bankholding.  Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és mintegy 2,3 millió ügyféllel, piacvezető lesz a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban.

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

Így egyben még nem láttuk a szuperbankot: ez lenne az ország második legnagyobb bankja

A Budapest Bankot magába olvasztotta, a Takarékbankban pedig többségi tulajdonossá vált idén tavasszal az MKB Bank, ennek megfelelően a ma közzétett tőzsdei MKB-gyorsjelentés már a két másik bank számait is tartalmazza. 10 190 milliárd forintos mérlegfőösszegével Magyarország második legnagyobb bankcsoportja lett a „szuperbank”, amely az új banki különadó hatását is figyelembe véve 49,8 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első félévben évi 13%-os hitel- és 17%-os betétállomány-bővülés mellett.

65 milliárdos nyereséget mutatott ki a magyar szuperbank

65 milliárdos nyereséget mutatott ki a magyar szuperbank

Több mint 65 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2021-es évet a Magyar Bankholding – áll a társaság pénzügyi beszámolójában. A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege a 15 százalékos gyarapodást követően év végére megközelítette a 9630 milliárd forintot.

Komoly újításokra készül a szuperbank a befektetéseknél: nem csak az IT-rendszereket cserélik le

Komoly újításokra készül a szuperbank a befektetéseknél: nem csak az IT-rendszereket cserélik le

Rendben halad a hazai bankszektor eddigi legnagyobb háromszereplős fúziója: az MKB és a Budapest Bank egyesülése március 31-jével meg is történt, a következő nagy lépés 2023. májusban a Takarék-csoport csatlakozása lesz. Az informatikai rendszerek integrálásával párhuzamosan a szuperbank a szolgáltatásai megújításán is dolgozik: a befektetési területen "egyedülálló" mobilapplikációkat és megoldásokat terveznek bevezetni, új technológiákkal kísérleteznek, sőt, a blockchain technológia felé is nyitottabb a bank. Nádoryné Viga Ilonával, a Dorsum értékpapírpiaci üzletágának igazgatójával, és Brezina Szabolccsal, a Magyar Bankholding ügyvezető igazgatójával beszélgettünk minderről.

Forradalom zajlik a bankfiókokban, de vesztesei is lesznek a nagy átalakulásnak

Forradalom zajlik a bankfiókokban, de vesztesei is lesznek a nagy átalakulásnak

A pandémia alatt a bankfiókokba látogatók száma drasztikusan lecsökkent, és egyre többen kezdték el – jóllehet kényszerből – digitális csatornákon keresztül intézni a banki ügyeiket. Az átoltottság növekedésével és a korlátozások megszűnésével viszont nem úgy tűnik, mintha az ügyfelek tömegével térnének vissza a fiókokba. Ezzel a járvány felerősített egy olyan folyamatot, amely már régóta a bankok stratégiájának részét képezi, és ahogy a bankolás egyre több eleme kerül át a digitális térbe, a fiókhálózat funkciója is gyökeresen átalakul.

Készül a magyar szuperbank, százmilliárdos döntések a háttérben

Készül a magyar szuperbank, százmilliárdos döntések a háttérben

Olyan szinergiákat teremt az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarékbank fúziója, hogy ezek öt év alatt kitermelik az átalakítási költségek jelentős részét - mondja Martzy Antal, a Magyar Bankholding pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese, akit a fúzió lebonyolításának részletei és pénzügyi hatásai mellett a különadóval és háborúval terhelt üzleti és szabályozói környezetről is kérdeztünk interjúnkban.

Alakul a magyar szuperbank, az egész régiónak irányt mutatnának

Alakul a magyar szuperbank, az egész régiónak irányt mutatnának

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban élen fog járni szolgáltatási színvonalában és digitális fejlettségében az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoport fúziójával felálló új hazai bankcsoport – mondja Egerszegi Ádám, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese, akivel a Portfolio Hitelezés 2022 konferenciájának szünetében készítettünk videóinterjút, és többek között a hitelpiaci folyamatokról is kérdeztünk a szakembert.

Támadást indítottak az MKB Bank ügyfelei ellen a csalók

Támadást indítottak az MKB Bank ügyfelei ellen a csalók

A jogelőd Budapest Bank MKB Bankba történő 2022. március 31-i beolvadását követően megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók az egyesülésre hivatkozva próbálnak banki adatokat kicsalni az ügyfelekből – figyelmeztet a Magyar Bankholding. Az adathalászok jellemzően hamis e-mail üzenetben, a bank nevében keresik meg a számlatulajdonosokat. A Magyar Bankholding tagbankjai arra kérik az ügyfeleket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne adják meg banki azonosítóikat, jelszavaikat, számla adataikat.

Dübörög a szuperbanki átalakulás: az MKB lett a Takarékbank többségi tulajdonosa

Dübörög a szuperbanki átalakulás: az MKB lett a Takarékbank többségi tulajdonosa

Egy 100 milliárd forintos tőkeemelés és egy 73,6 milliárd forintos adásvétel révén 86%-os részesedést szerzett az MKB Bank a Takarékbankban, amely várhatóan 2023 májusáig olvad be az MKB Bankba, miután a Budapest Bank beolvadása múlt csütörtökön megtörtént. A Takarékbank kilépett az Integrációs Szervezetből, április 29-e után pedig az MKB Bank veszi át a Magyar Bankholdingtól a bankcsoport feletti csoportirányítási funkciót is. Az MKB és a Budapest Bank összeolvadása miatt ma az MKB-fiókokban bankszünnapot tartanak, az elektronikus szolgáltatások átállítása a hétvégén lezajlott.

Ma egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank, itt vannak a tudnivalók

Ma egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank, itt vannak a tudnivalók

Március 31-én éjfélkor megvalósul a Magyar Bankholding két tagbankja, a Budapest Bank és az MKB Bank jogi egyesülése. Az egyesült pénzintézet átmenetileg MKB Bank Nyrt. néven működik tovább. Ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Bankholding által irányított hármas bankfúzió, amelynek célja, hogy a Budapest Bank, az MKB Bank, valamint – később, 2023 májusáig – a Takarék Csoport integrációjával Magyarország második legnagyobb nagybankját hozzák létre - derül ki a közleményből.

Már készül a szuperbank: pár nap, és MKB-sok lesznek a Budapest Bank ügyfelei

Már készül a szuperbank: pár nap, és MKB-sok lesznek a Budapest Bank ügyfelei

Ahogy ígérték, március 31-én beolvad a Budapest Bank az MKB Bankba, hogy aztán 2023 májusában a Takarék Csoport tagjai is csatlakozzanak az épülő szuperbankhoz. Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholdig standard  kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese ismertette velünk a részleteket, és mindazt, amit az érintett ügyfeleknek tudniuk érdemes.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.