Nagyon csúnya véget ért az Abrams tankok első ukrajnai bevetésre – Ennyit a legendás amerikai harckocsikról?

Nagyon csúnya véget ért az Abrams tankok első ukrajnai bevetésre – Ennyit a legendás amerikai harckocsikról?

Majdnem fél év telt el azóta, hogy Ukrajnába kerültek az Egyesült Államok által Kijevnek adományozott M1A1SA Abrams harckocsik, az első bevetéstől számítva viszont alig pár nap kellett ahhoz, hogy felvételek felkerüljenek fel a világhálóra a tankok kilövéséről. Hiába az amerikai páncélosok legendás híre, azoknak, akik nyomon követték a háború eddigi eseményeit, abszolút nem lehetett meglepetés, hogy a járművek egy része már az első bevetésen roncsként végezte. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az Abrams harckocsik rosszak lennének, vagy en bloc felsültek volna, ugyanakkor mindenki számára világossá vált, hogy nem véletlen vonakodott Amerika kormánya sokáig attól, hogy tankokat küldjön Ukrajnának.

A cégek takargatják, hogy az AI miatt küldik el a dolgozóikat

A cégek takargatják, hogy az AI miatt küldik el a dolgozóikat

AZ Egyesült Államokban a bejelentett elbocsátások száma 3 százalékkal emelkedett februárban, amellyel az elmúlt 11 hónap legmagasabb szintjére nőtt - írja a Yahoo Finance. Ez 84 638 főt jelent, szemben a januári 82 307 fővel.

Elvesztette az első Challengert Ukrajna, kudarcba fulladt a déli orosz ellentámadás - Háborús híreink csütörtökön

Elvesztette az első Challengert Ukrajna, kudarcba fulladt a déli orosz ellentámadás - Háborús híreink csütörtökön

A történelem során először kilőttek egy brit gyártmányú Challenger 2-es harckocsit Ukrajnában. Moszkva sikertelenül próbálta meg visszafoglalni a zaporizzsjai Robotine falut, miközben az ukránok lassan, de biztosan törnek előre a régióban. A Kreml igyekszik minden nyomát eltűntetni annak, hogy Szergej Szurovikin tábornok valaha is szolgált volna Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

Rybar: egyetlen lövéssel intézték el az oroszok a legendás Challenger tankot - Ezt a fegyvert használták

Rybar: egyetlen lövéssel intézték el az oroszok a legendás Challenger tankot - Ezt a fegyvert használták

Tegnapelőtt kilőtt az orosz haderő egy brit Challenger 2-es harckocsit, ez volt a történelem során az első alkalom, hogy a harcjármű típus éles harcok során megsemmisült. Egy jól értesült orosz Telegram-csatorna, a Rybar szerint az orosz haderő egy Kornet típusú páncéltörő rakétarendszerrel semmisítette meg a brit harcjárművet.

Imádják az ukránok az egyik nyugati tankot: „mesterlövészként pusztítja az orosz páncélosokat”

Imádják az ukránok az egyik nyugati tankot: „mesterlövészként pusztítja az orosz páncélosokat”

Interjút közölt az ukrán védelmi minisztérium a déli fronton harcoló, egyik brit gyártmányú Challenger 2-es harckocsi legénységével. A publikált felvételen beszélő ukrán harckocsizó méltatja a brit páncélost: azt mondja, a harcjármű tűpontos, nagyon megbízható és remek páncélvédettséggel rendelkezik, egyedül az a baj, hogy keveset kaptak belőle.

Videó: így kell elpusztítani a legendás Challenger tankot

Videó: így kell elpusztítani a legendás Challenger tankot

Újabb oktatóvideóval jelentkezett az orosz milbloggerek által szerkesztett Telegram-csatorna, a Rybar. Legújabb, animációs kisfilmjükben ezúttal azt veszik górcső alá, hogyan kell megsemmisíteni egy brit gyártmányú Challenger 2 harckocsit.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.