Amennyiben a lakás ráköthető a szennyvízcsatornára, úgy ezt meg kell tenni ahhoz, hogy a lakás legalább komfortosnak minősüljön, ami többek között feltétele a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) igénylésének - egyebek mellett így módosította a kormány a lakásfinanszírozási rendeletét, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Egyre több bank ismeri el a hitelfelvételnél önerőként a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A CSOK-to igénylők 60 százaléka budapesti, míg az állami támogatással élők 40 százaléka vidéki. A támogatás aránya azonban magasabb a fővároson kívüli településeken, a lakás árának 20 százalékát is elérheti, míg Budapesten csupán a vételár 10 százalékát adhatja a magasabb árak miatt - derül ki a Duna House közleményéből.
Valamivel több mint egy hónapja került bevezetésre az új lakástámogatási rendszer a CSOK, ami a szakértők szerint komolyan érzékelteti hatását a hazai lakáspiacon. Ez alól egyedül talán csak a fővárosi budai kerületek jelentenek kivételt, ahol a vételárra és fajlagos árra vonatkozó maximumok erősen korlátozzák a vásárlási lehetőségeket. Vannak azonban olyan egy gyerekes családok is, akik inkább lemondanak a mostani 500-600 ezer forintról, hogy majd később, a nagyobb lakásra történő cseréhez, akkor már több gyermekkel vehessék igénybe ezt a támogatási formát.
Július 1-től lehet vissza nem térítendő állami támogatást igénybe venni használtlakás vásárlásra, a lakásépítés és bővítés mellett. A támogatást hitelintézetektől lehet igényelni, a fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek egyes ajánlatai között: van, ahol már igényelhető a CSOK és van, ahol csak augusztus végén, vannak bankok, melyek a teljes összeget beszámítják önerőnek, mások csak a meglévő gyerekek után igényelt támogatást fogadják el. Ezen kívül jó tudni, hogy házépítés esetén szakaszos, használtlakás vásárlásnál pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet, illetve az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, feltéve, ha az ingatlan legalább "B" energetikai besorolású - összegezte többek között a tudnivalókat az Otthon Centrum Hitel Center.
A magyar álláspont szerint nem ütközik uniós szabályba az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, illetve a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás - reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön arra, hogy az Európai Bizottság az ügyben vizsgálatot indított, és annak lezárásáig megtiltotta a progresszív kulcsok alkalmazását.
A július elsején indult új otthonteremtési kedvezmény iránt július közepéig 50 ezren érdeklődtek. A vártánál nagyobb érdeklődés miatt a kormány nemcsak a konstrukció keretösszegének emelésén, hanem a hozzáférés lehetőségének kiszélesítésén is gondolkodik - értesült a Napi Gazdaság.
A következő évtől megpróbálja elindítani a kormány a legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók ötvenszázalékos bérfejlesztését - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán csütörtök este. A szóvívő elárulta: 40 ezren igényelték két nap alatt a CSOK-ot.
A CSOK sokak számára jelent majd megoldást a lakásvásárláshoz július 1-től, de akad ugyanakkor egy jelentős kör, akik kiesnek az új lakástámogatási rendszer kedvezményéből. Összeszedtük, hogy melyek azok a területek, ahol gondot okozhat a CSOK igénybe vétele.
Sokan várják az új lakástámogatási rendszert (CSOK), mely új lakás vásárlásán és építésén kívül már bővítésre és használt lakás vásárlására is igényelhető. Az "önerő" fogalma körül azonban nagy a káosz. Talán a legfontosabb kérdés sokak számára, hogy a minimális önerő teljesíthető-e a CSOK összegéből - derül ki az Duna House elemzéséből.
Július 1-jétől érhető el az "új szocpol", a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), mely tízezrek számára jelenthet komoly segítséget a lakásvásárlás folyamán. Az már eddig is ismert volt, hogy különböző feltételek teljesülése esetén milyen összeggel járul hozzá az állam a gyermekvállalók ingatlantulajdon-szerzéséhez, most pedig megnéztük, hogy ez pontosan mekkora segítséget jelent az ország különböző területein élőknek.
Az FHB Bank tapasztalatai szerint jelentős az érdeklődés a július 1-jétől hatályos új lakástámogatási rendszer, a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt, amely a korábbi "szocpolt" váltja fel - mondta Tokodi Gábor, az FHB vezérigazgató-helyettese hétfőn este az M1 aktuális csatornának.
Július elsejétől igényelhető az "új szocpol", a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, röviden a CSOK. A legalább egy gyereket vállalók különböző feltételektől függően 40-160 négyzetméter hasznos alapterületű lakásra kérhetik az állami támogatást. Az FHB tematikus elemzést tett közzé a lakásvásárlásban gondolkodók megsegítésére, mivel az tapasztalható, hogy számos ellentmondó értesülés kering a CSOK feltételrendszeréről.
A lakáspiac háza tájáról egyre biztatóbb számok érkeznek, a "csillagok együttállása" pedig egyértelműen azt jelzi, hogy eljött a vásárlók ideje. Számos érv szól amellett, hogy miért érdemes most a lakást venni: a lakásárak az ország jelentős részében stabilan emelkednek, de még csak az elején tartunk a növekedésnek, így a most vásárlók további értéknövekedésre számíthatnak. A hitelpiacon jelenleg rendkívül kedvező feltételek mellett lehet forráshoz jutni, de a júliustól induló állami támogatási program, a CSOK is a vásárlókat segíti.
Milyen finanszírozási helyzetben vannak jelenleg a lakásvásárlók? Milyen változásokat hozhat a hitelközvetítők számára a devizahiteles elszámolást követő hitelkiváltási verseny, valamint az "új szocpol", a CSOK? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Fülöp Krisztián, a Duna House Hitel Centrum divízióvezetője.
A Duna House kiállítóként vesz részt a Portfolio május 15. és 17. között megrendezésre kerülő lakossági rendezvényén, a Lakás 2015 kiállításon és vásáron.
Rendkívül nagy érdeklődés övezte a júliusban érkező új szocpolt, vagyis a CSOK-ot bemutató korábbi cikkünket, így az FHB Bank szakértőjének segítségével most néhány gyakorlati kérdést is megválaszolunk.
Július 1-jétől Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) néven immár használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető lesz az új szocpol. Az alábbiakban összefoglaljuk a rendeletben megjelent tudnivalókat, többek között, hogy kinek mekkora összeg jár.