devizahitel

Rövidesen dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.

Tömegével indulhatnak autóhiteles perek

Jogerős ítéletet hozott a héten a Fővárosi Törvényszék egy autóhiteles ügyben: mivel az autókereskedő nem volt jogosult a hitelszerződés aláírására, a szerződés érvénytelen. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ügyvéd szerint több ezer hasonló szerződés lehet.

NGM: Aki tud, lépjen be az árfolyamgátba

A kormány kiemelt figyelemmel kíséri az Európai Bíróság előtti eljárást; a nemzetgazdasági tárca a Kúria döntéséig minden érintettnek azt javasolja, ha tud, lépjen be az árfolyamgátba - közölte a szaktárca szerdán az MTI érdeklődésére.

162 ezer hullott egy átlagos devizahiteles ölébe

A novemberi kisebb növekedés után érezhetően tovább emelkedett az árfolyamgátba újonnan belépők száma, de az eddigi szerződésszámhoz képest ez a növekmény is viszonylag alacsonynak számít. Összesen 1343-an kötöttek új szerződést a hónapban, ezzel az árfolyamukat rögzítő devizahitelesek száma 173 144-re nőtt, közülük az alacsonyabb törlesztőrészletet 161 926 devizahiteles élvezi. Egy átlagos belépő 162 ezer forintnyi törlesztéstől mentesült végleg, 84,1 ezer forint pedig az öt év után törlesztendő gyűjtőszámlára került. Az árfolyamgát igénybevételének növekedése mögött az állhat, hogy november óta a 90 napnál nagyobb késedelemben lévők és a nagy hitelösszeggel tartozók is beléphetnek.

Mit is mondott valójában az Európai Bíróság?

Az Európai Bíróság ma közzétett főtanácsnoki indítványa a devizahiteles ügyről ugyan csak iránymutatásul szolgál a Kúriának, a fő üzenet azonban inkább az adósoknak, mint a bankoknak kedvező. Összefoglaltuk, mik a legfontosabb bizonytalansági tényezők, és mi az indítvány fő mondanivalója.

Itt az Európai Bíróság nagy bejelentése - Mi lesz az OTP-vel?

Megérkezett az Európai Bíróság devizahiteles ügyben iránymutatásul szolgáló bejelentése. N. Wahl főtanácsnok szerint azok a szerződési feltételek, amelyek a devizahitelek folyósítására a kölcsön törlesztésekor alkalmazandó átváltási árfolyamtól eltérő árfolyam alkalmazását írják elő, nem feltétlenül számítanak tisztességesnek. Az iránymutatásul szolgáló inditvány tehát mozgásteret ad a Kúriának arra, hogy a szerződések egyes pontjait, ha kell, tisztességtelennek nyilvánítsák.

Devizahitelesek, figyelem! - Ma érkezik a fontos bejelentés

Ma délelőtt várható az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának kihirdetése, amely irányt mutathat a Kúriának az árfolyamrés ügyében, de az egyoldalú szerződésmódosításokról meghozandó döntését is erre alapozhatja majd. A Kúria a végleges döntést elképzelhető, hogy csak hónapok múlva hozza meg.

Mi állhat a mai forintzuhanás mögött?

Több, nyugtalanságra okot adó tényező is meghúzódhat a forint mai mozgása mögött, amelyeket piaci szereplőktől hallott a Portfolio.hu. Eközben azonban többen is megjegyezték, hogy a mai mozgás nagyon alacsony likviditás mellett következett be (ami fel is nagyíthatta a kilengés mértékét).

Két fontos bejelentés is jöhet a héten a devizahiteleseknek

Január 27-ei teljes testületi ülése után február 11-én is foglalkozik az Alkotmánybíróság a kormány azon indítványával, amelyet a devizahitelek problémájával kapcsolatban november 28-án nyújtott be a testülethez - derül ki az Alkotmánybíróság honlapjáról. Az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának megjelenése február 12-én, szerdán várható.

Óriási szakadék tátong a régió bankszektorai között

A régió bankszektorának összességében törékeny fellendülésével párhuzamosan egyre nagyobb szakadék tátong az egyes országok bankszektorai között. A jól teljesítő bankszektorokban javul a pénzintézetek eszközeinek minősége, ezzel szemben a leszakadóknál, köztük Magyarországon is, még magasabb lett a nem teljesítő hitelek aránya - írja a Fitch friss régiós banki elemzésében.

Jogerősen vesztett pert egy devizahiteles

A Kúria jogegységi döntését követő első jogerős döntések között van az az ítélet, amelyet a Debreceni Ítélőtábla hozott egy csaknem 7 millió forintos devizahitel szerződés megtámadása ügyében. A Léhmann György siófoki ügyvéd által képviselt nyíregyházi házaspár úgy vett fel több milliós hitelt, hogy néhány tízezer forint saját tőkével rendelkezett csupán, az árfolyamgarancia jelentette biztosítékot nem vették igénybe - írja az Index.

Újabb devizahitelesek jönnek? - Baljós Lázár üzenete

Még a jelzáloghitelesek "megmentésében" sem jutott dűlőre a kormány, máris az autóhitelesek megsegítésén gondolkodik. Lázár János bizonyos feltételek mellett lehetővé tenné, hogy az autósok devizatartozásának egy részét elengedjék. Ma 150 ezer lakossági ügyfél rendelkezik devizaalapú gépjármű-hitellel a hitelintézeteknél, együttes tartozásuk 210 milliárd forint, aminek 18%-a esett eddig jelentős késedelembe. Mivel azonban a gépjárműhitelek egy részét lízingcégek nyújtották, nagyjából 300-400 milliárd forintnyi devizahitel sorsa foroghat most kockán. Bár valószínűleg csak választási fogásról van szó, rossz az üzenet a pénzügyi szektor és az autópiac számára is. Az alábbiakban körüljárjuk a legfontosabb szempontokat.

Megmentenéd a devizahiteles autósokat? Szavazz!

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön megpedzegette az autós devizahitelesek megmentését. A választások utánra ígért intézkedés szerint az adósok visszaadhatnák az autójukat, ezzel letudva az adósságot. Szerinted meg kell menteni őket?

Lázár a devizahiteles autósokat mentené

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön lakossági fórumot tartott Algyőn. Amellett, hogy megemlítette a kormány néhány eddigi intézkedését, beszélt a devizahitelesekről is.

Ilyen lesz a devizahiteles csomag? - Egy londoni elemző információi

Nagy fejetlenséget lát a Magyarországon készülődő devizahiteles csomag körül Peter Attard Montalto, a Nomura londoni elemzője. Szerinte az árfolyamgát átalakítása a legvalószínűbb: ezt a gyűjtőszámla eltörlésével teheti meg a kormány. Az MNB különösen is aktív a magyar bankszektor átalakításának kérdésében, de egyelőre hiányoznak az átalakulás szilárd keretei.

Az OTP-sek már őrjönghetnek - Mekkora sokk a gyenge forint?

Jól jön a magyar bankoknak a gyenge forint, hiszen így nagyobb törlesztőrészletet szednek be - véli egy laikus. Dehogyis, hiszen egyre több ügyfél válik a magas árfolyam miatt fizetésképtelenné, ami veszteséget okoz nekik - mondja erre egy másik. Melyiküknek van igaza? Az elsőnek nincs, a másodiknak többé-kevésbé igen, de kétségtelenül mind a ketten fontos kérdést feszegetnek. Hogy valójában mekkora sokkhatást jelent a gyenge forint a magyar bankszektor számára, azt az alábbiakban próbáljuk megválaszolni. A bankok profitjára gyakorolt hatások rövid távon minimálisnak tűnnek (de pl. az állammal együtt az árfolyamgáton ők is buknak), likviditási feszültség pedig valószínűleg csak a swappiac befagyása esetén állna elő.

A magyar devizahiteles ügytől rettentek meg a románok

Magyarországhoz hasonlóan Romániában is rekord alacsony kamatokkal lehet a helyi fizetőeszközben lakáshitelt felvenni. A korábban népszerű euróhiteleket hanyagolják a háztartások, a lejhitelek kihelyezése viszont decemberben 90%-kal emelkedett - írja a Bloomberg. Romániában kiterjedt állami garanciaprogram segíti a lakáshitel-felvételt.

Devizahiteles csomagra vártak, BAR-lista lett belőle

Soha nem tolongtak még annyian a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív adóslistáján, mint 2013 végén. Az adatokat kezelő BISZ Zrt. statisztikája szerint a 2012-es javulás után 1,7 millióra ugrott tavaly a fennálló mulasztások száma, ami két és félszerese az öt évvel korábbi szintnek. A romlásban biztosan szerepe van az utóbbi hónapok fizetési fegyelmet rontó devizahiteles kampányának is.

A problémás szerződések mellett 2012 óta azok a hitelek is szerepelnek a KHR-ben, amelyeket rendben törleszt az adós, így összesen csaknem 4,9 millió ügyfelet tartanak nyilván a rendszerben. A hitelszerződéssel rendelkező vállalkozások száma pedig 155 ezer.

Tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megkezdte a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványának tárgyalását - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára kedden az MTI érdeklődésére.

Hétfőn tárgyal az Alkotmánybíróság a devizahiteles ügyről

Január 27-ei teljes testületi ülésén foglalkozik az Alkotmánybíróság a kormány azon indítványával, amelyet a devizahitelek problémájával kapcsolatban november 28-án nyújtott be a testülethez - derül ki az Alkotmánybíróság honlapjáról.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.