drágulás

Újabb kenyérdrágulási hullámot jósol a Pékszövetség

Újabb kenyérdrágulási hullámot jósol a Pékszövetség

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke az Info Rádiónak. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.

Emelkedik a friss borok ára, a drágulást a csemegeszőlő sem ússza meg

Emelkedik a friss borok ára, a drágulást a csemegeszőlő sem ússza meg

Nem tett jót a szőlőültetvényeknek az aszály, ezért korábban lesz idén a szüret. Az idei termésről egyelőre még nehéz lenne bármit is mondani, ugyanakkor a tavalyinál 10-20 százalékkal magasabb szőlőárakat tartana indokoltnak az Agrárminisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, írja az Infostart.

Infláció 2022: veszélyben a nyugdíjak és a megtakarítások, így védekezhetsz az infláció ellen

Infláció 2022: veszélyben a nyugdíjak és a megtakarítások, így védekezhetsz az infláció ellen

Brutálisan nőnek az árak az Európai Unió országaiban, főként Kelet-Európában. Míg az Amerikai Egyesült Államokban kellemes meglepetést produkálva jelentősen csökkent az infláció, az MNB alelnöke szerint Európa kitettebb, mint az USA vagy Kína. Összefoglaltuk, mi az infláció jelentése, milyen hatása van az inflációra Magyarországon a rezsiemelésnek, a KATA-módosításnak, az üzemanyagár-stopnak, illetve az aszálynak. Mutatjuk, milyen mértékű jelenleg az infláció Magyarországon, mekkora infláció várható 2022-ben, illetve milyen eszközökkel védheted meg a megtakarításaidat az inflációtól.

Fájdalmas hír az autósoknak: durva drágulás jön az autópályákon

Fájdalmas hír az autósoknak: durva drágulás jön az autópályákon

A kormány tavalyi döntése értelmében az e-matricák és e-útdíjak mértékét a megelőző év augusztusi, KSH által közreadott éves bázisú infláció alapján kell meghatározni, 10 forintra kerekítve – számolt be a napi.hu. Tekintettel a jelenlegi előrejelzésekre, mindez azt jelentheti, hogy erőteljesen drágulnak majd az autópályamatricák Magyarországon.

A magyarok kétharmada nem megy nyaralni

A magyarok kétharmada nem megy nyaralni

Az emberek kétharmada nem volt és nem is tervezi, hogy az idén nyáron nyaralni megy - derül ki a Népszava megbízásából készített felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készíített. A kutatást július első hetében készítették, az azóta napvilágra került gazdasági fejlemények után pedig várhatóan még többen kényszerülnek spórolni.

Hamarosan véget érhet a lakbérek szárnyalása - Két dolog feszül egymásnak most a piacon

Hamarosan véget érhet a lakbérek szárnyalása - Két dolog feszül egymásnak most a piacon

Egy év alatt a húsz százalékot is meghaladta a budapesti lakásbérleti-díjak emelkedése, így júniusban átlagosan 173 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban. A felpörgő infláció és a jegybanki alapkamat emelése ugyanakkor már most megágyaz a következő év bérlakáspiaci viszonyainak – állítja a Rentingo.com, legfrissebb elemzésében. A bérleti díjból realizálható 4-6 százalékos hozam ugyanis jelentősen alatta marad az inflációnak és a lakossági állampapírhozamoknak, így bérbeadói oldalról várhatóan érdemi kínálatbővüléssel nem lehet számolni, ugyanakkor a fizetőképes kereslet is csökkenhet.

Történelmi kihívás előtt Németország:

Történelmi kihívás előtt Németország: "ez a válság nem múlik el néhány hónap alatt"

Történelmi kihívás elé állította Németországot Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a koronavírus-világjárvány miatt elindult drágulás, és ezt a kihívást csak összefogással lehet legyűrni - jelentette ki Olaf Scholz kancellár hétfőn Berlinben a rekordmértékű infláció kezeléséről a legnagyobb munkavállalói és munkaadói érdekképviseletek vezetőivel folytatott megbeszélése után.

Katasztrófa fenyeget Magyarországon: mégis honnan lesz itt sertés, marha, csirke?

Katasztrófa fenyeget Magyarországon: mégis honnan lesz itt sertés, marha, csirke?

Döbbenetes, százmilliárdos nagyságrendű az a többlet, amelyet forgóeszközként kellene beletenni a hazai állattartó ágazatba annak érdekében, hogy az képes legyen áthidalni a jelenlegi, drágább termelési feltételek jelentette helyzetet. Félő, hogy ez sokaknak túl nagy feladat lesz. Erről beszélgetett Orosz Márton, a Portfolio heti podcastjának házigazdája Hollósi Dáviddal, a Takarékbank Agrár üzletágának ügyvezető igazgatójával, és Braunmüller Lajossal, a Portfolio szakújságírójával.

DélKerTÉSZ: ezért szükséges a zöldségek árának emelése

DélKerTÉSZ: ezért szükséges a zöldségek árának emelése

Jó zöldségtermést vár idén a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ), de magasabb a termelési költségek miatt drágulni fognak a zöldségek - mondta a társaság szerdai sajtóbeszélgetésén Budapesten Nagypéter Sándor elnök.  

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.