dél-kínai-tenger

Kína hadihajókat akar küldeni az Egyesült Államok vizeire

Kína hadihajókat akar küldeni az Egyesült Államok vizeire

Megjelent egy felhívás a Kínai Kommunista Párt egyik legnagyobb olvasottságú lapjában, a Global Timesban, melyben arra szólítják fel a kínai haditengerészetet, hogy hajózzanak hadihajókkal amerikai bázisok köré és az Egyesült Államok és szövetségeseinek vizeire, válaszul Amerika Dél-kínai-tengert érintő "provokációjára" – írja a Washington Examiner.

Történelmi látogatással szúr oda Kamala Harris alelnök Kínának

Történelmi látogatással szúr oda Kamala Harris alelnök Kínának

Vietnamba és Szingapúrba utazik Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke, hogy Amerika regionális szerepvállalásáról, a térségbeli biztonsági együttműködésről és a Dél-kínai-tengerre vonatkozó nemzetközi jogszabályok betartatásáról tárgyaljon a helyi vezetőkkel – írja a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva.

Kína körül hajózik el a legnagyobb brit hadihajó, riadót fújt a Kommunista Párt

Kína körül hajózik el a legnagyobb brit hadihajó, riadót fújt a Kommunista Párt

A vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengerre tart a HMS Queen Elizabeth repülőgép-hordozó és kísérete. A Kínai Kommunista Párt pártlapja, a Global Times egy olyan cikket közölt, melyben figyelmeztetik a briteket arra, hogy „ne hajtsanak végre illetlen cselekményeket,” illetve hozzáteszik, hogy a kínai haditengerészet „magas fokú készültségben” van - írja a BBC.

Kína elkergetett egy amerikai hadihajót

Kína elkergetett egy amerikai hadihajót

A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére - jelentette a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a kínai hadsereg hétfői közlésére hivatkozva.

Így reagált Kína arra, hogy elküldték melegebb éghajlatra

Így reagált Kína arra, hogy elküldték melegebb éghajlatra

A kínai külügyminisztérium szóvivője az alapvető viselkedési normák betartására hívta fel a figyelmet, miután a fülöp-szigeteki külügyminiszter egy Twitter-üzenetben gyakorlatilag szó szerint melegebb éghajlatra küldte Kínát – írja a CNBC.

Joe Biden: akár atomfegyverekkel is megvédjük Japánt

Joe Biden: akár atomfegyverekkel is megvédjük Japánt

Az Egyesült Államok megújította biztonsági garanciáját Japánnak, ez szükség esetén atomfegyverek bevetésére is vonatkozik - derül ki a Joe Biden amerikai elnök és Szuga Josihide japán miniszterelnök pénteki washingtoni találkozóját követően közzétett közös nyilatkozatból.

Nő a feszültség: olajban gazdag területen veszett össze a világ két legerősebb országa

Nő a feszültség: olajban gazdag területen veszett össze a világ két legerősebb országa

Az utóbbi években egyre nagyobb feszültség kezd kialakulni a Dél-kínai-tengeren, olyannyira, hogy az már az Egyesült Államok figyelmét is felkeltette. A térség ugyan már régóta területi viták tárgyát képezi, az utóbbi évtizedekben felfedezett hatalmas olaj- és gázmezők azonban tovább élezték a helyzetet, mivel sokan úgy érzik, Kína egyre fenyegetőbben lép fel a tenger ellenőrzése érdekében. Egyes elemzők szerint a helyzet akár odáig is fajulhat, hogy a jövőben fegyveres konfliktus alakul ki az Egyesült Államok és Kína között.

Újabb országnál vágták ki a biztosítékot a kínai hajók

Újabb országnál vágták ki a biztosítékot a kínai hajók

A Fülöp-szigetek felszólította Kínát, hogy vonja vissza azt a több mint 200 kínai hajót, amelyet a Dél-kínai-tenger Fülöp-szigetekhez tartozó térségében vezényeltek ki, ezzel megsértve a szigetország szuverenitását – írja a BBC.

Figyelmeztette Kínát az amerikai külügyminiszter

Kína ne alakítson ki légvédelmi övezetet a Dél-kínai-tenger térségében, mert azt az Egyesült Államok provokatív és destabilizáló cselekedetnek tekintené - jelentette ki vasárnap John Kerry amerikai külügyminiszter néhány órával azelőtt, hogy éppen Kínába látogat az Egyesült Államok és Kína közötti stratégiai és gazdasági megbeszélésekre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.