energia

2010. július 01. 16:42 | Portfolio

Változás a MOL vezető állású személyeinek körében

2010. július 1-jével módosult a MOL Működési és Szervezeti Szabályzata, amely alapján 2010. július 1-től - az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjain kívül - a továbbiakban olvasható vezetői pozíciók betöltői
minősülnek a Tpt. szerinti vezető állású személynek.

2010. június 30. 18:35 | Portfolio

Év végéig nem lesz gázáremelés - az ártámogatás is megmarad

A mai kormányülést követően Nagy Anna kormányszóvivő bejelentette, hogy az év végéig meghosszabbítják a jelenlegi energiaár-támogatási rendszert, vagyis a korábban legnagyobb támogatásban részesülő gázfogyasztók holnaptól nem szembesülnek 23%-os "tarifanövekedéssel". Az energiaszolgáltatásokra vonatkozó ármoratórium az év végéil lesz életben, illetve eddig nem lesz mód a lakossági energiaárak emelésére.

2010. június 30. 16:44 | Portfolio

A vártnál nagyobb mértékben estek az olajkészletek

A vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai nyersolajkészletek a múlt hét folyamán - derül ki az Energia Információs Ügynökség legfrissebb statisztikáiból. Az olaj határidős árfolyama a tegnapi nagy esést követően jelenleg 0.6%-os pluszban, 76.4 dolláron tartózkodik.

Amennyiben szeretnék hallani magyar szakemberek véleményét is az olajpiac kilátásairól, REGISZTRÁLJANAK

2010. június 30. 08:25 | Portfolio

Holnap több helyen is 23%-kal emelkedik a gázár (2.)

Habár az új kormányzat nemrég moratóriumot hirdetett a lakossági energiaárakra, ettől függetlenül mégis lesznek olyanok, akiknek július elsejével gázáremeléssel kell szembesülniük, ugyanis a korábban alkalmazott gázártámogatás június 30-át követően megszűnik. Ez a korábban legnagyobb támogatásban részesültek számára egy éjszaka alatt 23%-os áremelést jelent, míg a január elsejei tarifákhoz képest közel 40%-osat. Az új kormányzat várhatóan nem kerülheti el egy új támogatási rendszer gyors kidolgozását, amellyel szemben alapvető elvárás lenne, hogy az eddigiektől eltérően ne az energiaárakon közvetlenül érvényesülő szubvenciót jelentsen.

2010. június 29. 17:50 | Portfolio

Beszakadt az olajár is

Nagy eséssel kezdték a napot az amerikai részvénypiacok, a kockázatvállalási kedv nagyot fordult (negatív irányba) az utóbbi napokban. Ennek megfelelően kezdték el ütni az olajárat is, melynek nem kedvez, hogy a Mexikói-Öbölben csendesedtek a hurrikán miatti félelmek.

Amennyiben szeretnék hallani magyar szakemberek véleményét is az olajpiac kilátásairól, REGISZTRÁLJANAK

2010. június 26. 09:36 | Portfolio

A dízeleseken csattanhat az ostor

A héten ismét gyengülni kezdett a forint árfolyama, így a hazai fizetőeszközben mért üzemanyagárak mérsékeltebb emelkedéseket mutatnak. A dízelesek ismét szembesülhetnek kisebb áremeléssel, melynek valószínűsége a banzinár esetében jóval alacsonyabbnak mutatkozik.

2010. június 25. 12:20 | Portfolio

Újra mélyrepülésben a BP

14 éves mélypontra zuhant ma a BP árfolyama, miután olyan elemzői vélemények láttak napvilágot, miszerint a cég új finanszírozási források felkutatására, például tőkeemelésre kényszerülhet, hogy fedezni tudja az olajkatasztrófa költségeit.

2010. június 25. 09:05 | Portfolio

Újra düböröghetnek a tengeri fúrók a Mexikói-öbölben

Hamarosan újra működésbe állhatnak a tengeri fúrók a Mexikói-öbölben azt követően, hogy egy New Orleans-i bíróság megalapozatlannak ítélte az Obama kormányzat által nemrég elrendelt hatóhónapos "fúrási" moratóriumot - tudósít az Financial Times.

2010. június 24. 20:41 | Portfolio

"Shortolom a részvényeket, veszem a nyersanyagokat"

A híres befektetési guru, Jim Rogers meglehetősen pesszimistán vélekedik a jövőbeli kilátásokról. A szakértő a Bloombergnek adott telefonos interjújában elmondta, a világ még több problémával szembesül majd, mivel az amerikai gazdaság továbbra is a túlzott fogyasztásra és eladósodásra épül.

2010. június 24. 17:17 | Portfolio

Bíróság elé kerülhet 20 uniós tagállam: miért nincs egységes energiapiac?

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 20 tagállamnak küld összesen 35 felkérést a földgáz és a villamos energia egységes piacának létrehozását célzó európai uniós jogszabályok különböző elemeinek teljes körű végrehajtására és alkalmazására vonatkozóan. Az érintett tagállamoknak, így Magyarországnak is 2 hónap áll rendelkezésre arra, hogy megfelelő válaszokkal szolgáljon Brüsszel számára, máskülönben az Európai Unió Bírósága előtt kell majd felelni - olvasható a Bizottság közleményében.

2010. június 24. 12:18 | Patkó Gábor

Elindult az energetikai nemzeti konzultáció: csökkenteni kell a függőséget

Magyarország elsődleges célja, hogy csökkentse külső energiafüggőségét, egy fenntartható, zöld gazdaságot hozzon létre - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtési és energetikai államtitkára egy mai konferencián. A kormányzat EU-s források átcsoportosításával, új pályázatok és a Széchényi-terv kiszélesítésével kívánja elősegíteni az energiahatékonyságot javító programok elindítását, amelytől nagymértékű munkahelyteremtést is vár. Vizsgálják a kapcsoltak és a megújulók támogatásának szétválasztását, az új energiastratégiában a megújuló energiaforrások hasznosítására elsődlegese a hőellátásban számítanak. A mai nappal elindult az energetikai nemzeti konzultáció.

2010. június 24. 08:35 | Portfolio

Mechanikai problémák a MOL kurdisztáni mezőjén

A Gulf Keystone tegnap bejelentette, hogy a kurdisztáni Bijeel mezőn - melyen a MOL 80%-os részesedéssel rendelkezik -folyó kutatási fúrás közepette mechanikai problémák adódtak.

2010. június 23. 16:45 | Portfolio

Emelkedő nyersolaj, csökkenő benzinkészletek az USA-ban

A múlt héten 2 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajkészletek, a benzinkészletek viszont a fogyasztási csúcsszezon indulásával 800 ezer hordóval csökkentek az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint. Az adatokra az olajár érdemben nem reagált, de a romló befektetői hangulatban már közel 3%-os esést szenvedett el napközben.

2010. június 23. 16:41 | Portfolio

Fehéroroszország kifizette a májusi gázszámlát

Fehéroroszország kifizette májusi gázszámláját a Gazpromnak azt követően, hogy a mai naptól az orosz gázóriás 60%-kal csökkentette a Fehéroroszországba irányuló gázszállításait, egy árazási vita, illetve az ebből felhalmozódó tartozás miatt.

2010. június 23. 15:23 | Portfolio

Sikeres földgáztalálatot jelentett az INA és a MOL

Sikeres találatot jelentett be az INA a horvát-magyar határ közelében elhelyezkedő Zalata-Dravica mezőn. A terület kutatását 50-50%-os részesedéssel az INA és a MOL közösen végzi. A bejelentés szerint a találat napi 370,000 köbméteres földgázhozamot eredményezett.

2010. június 23. 14:38 | Portfolio

390 millió eurót költ Lengyelország földgáztárolói bővítésére

Az Európai Unió a engedélyezte, hogy a Lengyel Állam mintegy 390 millió euróval támogasson négy földgáz-tárolói kapacitást bővítő beruházást. A négy projekttel Lengyelország jelenlegi 1.6 mrd köbméteres tárolókapacitása 2015-ig 2.6 mrd köbméteresre nőne.

2010. június 23. 10:01 | Portfolio

Már csak a hónap végéig él két épületenergetikai KEOP-pályázat

Az előirányzott keret kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) határozatlan időre felfüggesztette a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) az épületenergetikai fejlesztésekre, közvilágítás korszerűsítésre, valamint a megújuló energiaforrással kombinált épületenergetikai fejlesztésekre kiírt pályázatokat 2010. június 30-i hatállyal - számol be az MTI.

2010. június 22. 16:41 | Gereben Ágnes

Moszkva ismét a csapokhoz nyúlt: a háború folytatódik, győztes nincs

Furcsa, hogy Moszkvában nem veszik észre, milyen kínos helyzetbe lavírozza magát az orosz vezetés az egyre újabb nemzetközi bonyodalmakat gerjesztő energetikai zsarolásokkal, amelyek közül a legújabb Belorussziát vette célba. Amint azt a Portfolio.hu a napokban megírta, a Gazprom vezetői bejelentették, hogy hétfőtől napi 15 százalékkal csökkentik a szomszédos országba irányuló földgáz exportot, mivel Minszk az év eleje óta közel 200 millió dollár tartozást halmozott fel.

2010. június 22. 15:23 | Volner János

Hogyan alkossunk árplafont az energiapiacon? - Vélemény

Az Országgyűlés plenáris ülésén tárgyalta a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvényt, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényt. A kormány által előterjesztett javaslat szerint a fizetendő legmagasabb díjak mértékét a miniszter tételesen, országosan egységesen rendeletben állapítja meg, ezáltal létrejön egy hatósági árplafon, melytől felfelé nem, lefelé azonban el lehet térni. A Jobbik több ponton is kiegészítené a javaslatot, amely szerinte féloldalas. Az alábbiakban ennek tartalmáról és okairól ír Volner János, a Jobbik parlamenti képviselője.

2010. június 22. 14:36 | Gereben Ágnes

Újra működésben az orosz energetika pörölye

Mégiscsak van új a nap alatt: a Gazprom számára váratlanul vonzó, sőt szerfelett biztonságos lett az ukrajnai földgáz tranzit, noha azt Moszkva idáig -- Kijev megbízhatatlanságára hivatkozva -- dollármilliárdos költséggel épített vezetékekkel messzire el akarta kerülni. Alekszej Miller, az orosz cég első embere azonban a hét végén azzal zsarolta meg a szomszédos Belorussziát, hogy ha öt napon belül nem törleszti a földgázszállítások nyomán felhalmozott, az oroszok szerint mintegy 200 millió dolláros adósságát, akkor a Gazprom Minszk napi szükségletének 15 százalékára csökkenti az exportot és vele az európai tranzitot. A belorusz adósság úgy keletkezett, hogy Minszk idén önhatalmúlag a 2009. évi árat fizeti a Gazpromnak, noha a december utolsó óráiban kicsikart megállapodás szerint a tavalyi 150 dollár/1000 köbméter "kék fűtőanyag" helyett a 174 dolláros árat kellene érvényesíteni.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i