euro

Történelmi mélypontja közelében hullámzik a forint

2020. szeptember 29. 17:33 | Portfolio

Történelmi mélypontja közelében hullámzik a forint

Alig 1%-ra, 365,5 körül ingadozik a forint az euróval szemben a kedd esti kereskedésben a bankközi piacon, miután a délutáni órákban intenzíven erősödött, majd visszagyengült. A jelek szerint a lengyel zloty erősödése csak ideig-óráig tudja támogatni a forintot, miközben a török líra mai új történelmi mélypontja inkább a forintot is a gyengülés felé húzza.

Hogy helyezkedhet Magyarország jól a változó Európában?

2020. szeptember 29. 16:45 | Szabó S. László

Hogy helyezkedhet Magyarország jól a változó Európában?

Európa nem csendes, „Brüsszel” újra lendületbe jött: a lezártság elmúltával új és új kezdeményezéseket indít el az Európai Bizottság. Elővesznek régóta égető kérdéseket, de új frontokat is nyitnak. Ebben a hullámzásban erős szemű, távolra látó kormányos kell, az Unió felépítése azonban azt is lehetővé teszi, hogy a hullámok irányát is befolyásoljuk. Európa-elemző vendégszerzőnk, Szabó S. László, ezeket a lehetőségeket boncolgatja.

Kereskedelmi háborúba keveredhetünk mi is, ha Trumpot újraválasztják

2020. szeptember 29. 05:10 | Zsoldos Ákos

Kereskedelmi háborúba keveredhetünk mi is, ha Trumpot újraválasztják

Az Egyesült Államok és Európa kapcsolata a második világháború óta egyszer sem került annyira távol a szimbiotikus viszonytól, mint az elmúlt négy évben. Amerika természetes szövetségese a jelenlegi amerikai vezetés szemében csak egy a sok gazdasági partner és geostratégiai rivális közül, akiben most először nem az amerikai értékrend második vonalas élharcosát látják, hanem egy élősködőt, amely egyoldalúan profitál az Amerikának egyre terhesebb kapcsolatból. Az előbbi megközelítés Donald Trump elnök szemléletének kisarkított leírása volt, a demokraták ettől eltérően gondolkodnak – az EU számára ezért rendkívül nagy jelentősége van a novemberi amerikai elnökválasztásnak. A kereskedelmi háború az EU-val Trump győzelme esetén egyáltalán nem valószínűtlen forgatókönyv, és ennek hatásait itt, Magyarországon is éreznénk.

Ütik a forintot: átlendült a 366-on

2020. szeptember 28. 20:20 | Portfolio

Ütik a forintot: átlendült a 366-on

Hiába az MNB kamatemelése, hiába Magyarország hitelminősítői kilátásjavítása, a befektetők szabályosan szétverik a forintot ma este, már több 366 forintot kell adni egy euróért.

Hiába az MNB kamatemelése és a részvénypiaci jókedv, ma is ütötték a forintot

2020. szeptember 28. 18:35 | Portfolio

Hiába az MNB kamatemelése és a részvénypiaci jókedv, ma is ütötték a forintot

Reggel még stabilan kezdett a forint az euróval szemben a Moody’s felőli váratlan pénteki döntés után (pozitív kilátás a hitelbesoroláshoz), de aztán ahogy a török lírát ütni kezdték, úgy a forint is egyre jobban szenvedett az egyébként kifejezetten jó nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett is. Az euró jegyzései így estére 366-ig emelkedtek, csaknem oda, ahonnan elindult a forint erősödése az MNB múlt heti váratlan kamatemelése hatására.

Alig reagált a forint a Moody’s pénteki váratlan lépésére

2020. szeptember 28. 08:42 | Portfolio

Alig reagált a forint a Moody’s pénteki váratlan lépésére

Minimális erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, vagyis egyelőre nincs érdemi piaci hatása annak, hogy péntek késő este a Mooody’s meglepetésre pozitívra javította a magyar adósbesorolás kilátását. A magyar deviza továbbra is 360 felett jár az MNB múlt heti kamatemelése után, a héten is a jegybank egyhetes betéti tenderére figyelhetnek a befektetők.

Tizenhat tagállam kért uniós hitelt a válságkezelésre, Magyarország nem

2020. szeptember 25. 19:33 | Portfolio

Tizenhat tagállam kért uniós hitelt a válságkezelésre, Magyarország nem

Az Európai Tanács a mai napon 87,4 milliárd euró összegű pénzügyi támogatást hagyott jóvá 16 tagállam számára a SURE-ból nyújtandó uniós hitelek formájában. A SURE egy ideiglenes uniós eszköz, amely arra hivatott, hogy a koronavírus-válság idején mérsékelje a munkanélküliségi kockázatokat – olvasható a testület pénteki közleményében.

Nem csillapodik a járvány, Madrid egyre nagyobb részét zárják le

2020. szeptember 25. 19:02 | MTI

Nem csillapodik a járvány, Madrid egyre nagyobb részét zárják le

Tovább növeli azon területek számát a madridi tartomány vezetése, ahol korlátozzák a lakosok szabad mozgását a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be a helyi autonóm kormány egészségügyi tárcavezetőjének helyettese pénteken.

Megint eurót adott az MNB a bankoknak

2020. szeptember 25. 18:42 | MTI

Megint eurót adott az MNB a bankoknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 529 millió euró (192,21 milliárd forint) összegben kötött ügyletet október 1-ei lejárattal - közölte a jegybank pénteken.

Ide-oda rángatják a forintot a csendes MNB-kamatemelés után

2020. szeptember 25. 13:59 | Portfolio

Ide-oda rángatják a forintot a csendes MNB-kamatemelés után

Az MNB csütörtöki csendes kamatemelése mérsékelt forinterősödést váltott ki ma reggelig: 362-ig jutott a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, azóta 362-364 között szokatlanul széles sávban hirtelen irányváltások mellett mozog az árfolyam. Az, hogy nincs igazi lendület a forintban ma sem, összefügghet azzal, hogy újra fokozottan borongós az európai részvénypiaci hangulat, mivel több országban (Franciaország, Lengyelország, Bulgária) rekord számú új fertőzöttet találtak, ami az üzleti kilátásokat jelentősen rontja, illetve Madrid környékét le akarja zárni a kormány a járvány fékezése érdekében.

Az ingatlanárakra is figyeljen az EKB az átírt inflációs céljánál - vetette fel a francia jegybankelnök

2020. szeptember 25. 11:18 | Portfolio

Az ingatlanárakra is figyeljen az EKB az átírt inflációs céljánál - vetette fel a francia jegybankelnök

Meg kell fontolnunk, hogy újrafogalmazzuk az Európai Központi Bank inflációs célját és azt is, hogy magának a célnak a meghatározásánál a tulajdonosok által lakott ingatlanok áralakulására is figyeljünk – mondta a francia jegybank elnöke egy pénteki online konferencián. Francois Villeroy de Galhau egyébként az EKB fő döntéshozó szervének, a Kormányzótanácsnak is tagja, így tehát az üzenete kiemelten fontos éppen akkor, amikor az EKB egyébként is az egész monetáris politikai keretrendszerének felülvizsgálatára készül.

Az Európai Bizottság az európai tőkepiacok élénkítésén dolgozik

2020. szeptember 24. 17:32 | Portfolio

Az Európai Bizottság az európai tőkepiacok élénkítésén dolgozik

Az Európai Bizottság ma új, ambiciózus cselekvési tervet tett közzé, amelynek célja, hogy az elkövetkező években fellendítse az Európai Unió tőkepiaci unióját. Ma az EU legfőbb prioritása, hogy Európa kilábaljon a koronavírus által okozott példátlan gazdasági válságból. E feladat kapcsán alapvető fontosságú lesz az uniós tőkepiacok fejlesztése és a piaci finanszírozáshoz való hozzáférés biztosítása - közölte a bizottság.

Megnyitották a Continental veszprémi tesztpályáját

2020. szeptember 24. 15:45 | MTI

Megnyitották a Continental veszprémi tesztpályáját

A legmagasabb technológiai színvonalon teljesítő világvállalatok is bíznak Magyarországban, a beruházási környezetben és a magyar emberekben - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a veszprémi Continental Tesztpálya hivatalos megnyitóján.

Megint rákapcsolt a forint, de még bőven 360 felett az euró

2020. szeptember 24. 15:43 | Portfolio

Megint rákapcsolt a forint, de még bőven 360 felett az euró

A reggeli kereskedésben már közel járt a forint a történelmi mélypontjához az euróval szemben 366,5 körüli szinten, aztán bár Matolcsy György jegybankelnök egy konferencián beszédet mondott, de nem itt hangzott el az igazán lényeges bejelentés, hanem az MNB az oldalán jelezte azt, hogy a mai egyhetes betéti tenderén 15 bázisponttal megemeli a kamatot. Ez lényegében az irányadó ráta emelését jelenti, aminek hírére a forint azonnal jelentősen erősödni kezdett.

Ütik tovább a forintot, közeledünk a történelmi mélyponthoz

2020. szeptember 23. 16:56 | Portfolio

Ütik tovább a forintot, közeledünk a történelmi mélyponthoz

Az MNB a tegnapi kamatdöntés után mindent megpróbált, hogy az infláció fontosságát hangsúlyozza, és igyekezzen sugallni, hogy végső esetben kész a kamatemelésre, de a forint nem tudott lábra kapni az üzenetektől. Szerda reggeltől folyamatosan gyengült a magyar deviza 363 krülről 366 közelébe az euróval szemben és így 1%-ra megközelítette a tavasszal kialakult történelmi mélypontot.

Részletes keresés