fellendülés

Rekordközeli számokat produkált az európai ingatlanpiac - Nyoma sincs már a Covid-válságnak

Rekordközeli számokat produkált az európai ingatlanpiac - Nyoma sincs már a Covid-válságnak

A befektetők félresöpörték az omikron variáns hatásával kapcsolatos aggodalmakat, és az utolsó negyedév az európai ingatlanpiacok számára 2021 egyik legerősebb negyedévévé vált, a főbb piacok pedig rekordközeli kereskedési volumeneket regisztráltak – derül ki a Colliers által közzétett, Európára, a Közel-Keletre és Afrikára (EMEA) vonatkozó legfrissebb tőkepiaci jelentéséből.

Most látszik csak igazán: Teljesen felforgatta a Zöld Otthon Program az új lakások piacát

Most látszik csak igazán: Teljesen felforgatta a Zöld Otthon Program az új lakások piacát

A tavalyi év több szempontból is fordulópont volt a fővárosi újépítésű lakóingatlanok piacán. A 2020-as mélypont után 2021 hatalmas visszapattanást mutatott, hiszen az elmúlt másfél évtizedben csak kettő olyan év volt, amikor több új lakást adtak el, mint tavaly. A pozitív fejlemények kapcsán az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban Budapest újlakás-piacának aktualitásait veszik górcső alá és kitekintenek az országos folyamatokra is.

Rekordot hozhat az idei év a logisztikai fejlesztők számára

Rekordot hozhat az idei év a logisztikai fejlesztők számára

A logisztikai szektor kétségkívül az ingatlanpiac egyik jelenleg kiemelkedő szegmense. A járvány és a lezárások hatására a megnövekvő internetes kereskedelem óriási igényeket támasztott a raktárbővítések felé, ami a lezárások magunk mögött hagyásával sem csillapodott. Az ipari ingatlanok fejlesztésével foglalkozó cégek ezt a fellendülést próbálják minden erejükkel kihasználni, amit a VGP számai is kitűnően példáznak.

Folytatódik a flúgos futam: mi vár az ingatlanpiac legjobban teljesítő szegmensére?

Folytatódik a flúgos futam: mi vár az ingatlanpiac legjobban teljesítő szegmensére?

Új belépők, felpörgő régi szereplők, régiós verseny, változó szabályok, óriási kereslet, változó igények és a távol keletről érkező hatalmas érdeklődés jellemzi a logisztikai és ipari ingatlanok piacát. Elég csak hanyatt fekve letépni az érett gyümölcsöket, vagy már most kőkemény előkészítő munkára van szükség a távoli sikerekért? A járvány nagy nyertesének titulált ingatlanszektor előtt is komoly kihívások állnak, a szakemberek pedig a Portfolio szeptember 15-én megrendezésre kerülő Property Investment Forum 2021 konferenciáján meg is vitatják a kihívásokra adható lehetséges válaszokat.

Az amerikai gazdaság már sosem tér vissza a normalitásba

Az amerikai gazdaság már sosem tér vissza a normalitásba

Ugyan az Egyesült Államok gazdasága gyorsan kilábal a járvány okozta válságból, könnyen lehet, hogy az már sosem tér vissza a pandémia előtti normalitásba - derül ki a CNN Business és a Moody's Analytics által közösen összeállított "vissza a normalitásba" indexből.

Visszapattan az európai építőipar - Magyarország a kivétel

Visszapattan az európai építőipar - Magyarország a kivétel

Az európai építőipar idén összességében 3,8%-os növekedésre számíthat, hazánkban viszont marad a csökkenés - derül ki a 91. Euroconstruct konferenciából. A 19 tagországot számláló összeurópai építőipari elemző-hálózat a tavalyi évhez hasonlóan idén is online térben tartotta meg konferenciáját, ahonnan megtudhattuk, hogy hogyan is érintette az európai építésgazdaságot a járvány és milyen kilátásai lehetnek a régiónak a következő éveket tekintve.

Egy teljes generációtól függ az eurózóna gazdasági felpattanásának sorsa?

Egy teljes generációtól függ az eurózóna gazdasági felpattanásának sorsa?

Ahhoz, hogy az eurózónában a fogyasztás beindulásával párhuzamosan löketet kapjon a gazdaság is az újrainduláshoz, nagy szükség lenne azoknak az idős embereknek a megtakarításaikra, akik a pandémia alatt jelentős összegeket halmoztak fel. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy ezeket az embereket fogyasztásra lehet bírni – írja a Bloomberg.

Hamarosan évente halnak meg annyian, mint eddig a koronavírusban, ha nem teszünk valamit

Hamarosan évente halnak meg annyian, mint eddig a koronavírusban, ha nem teszünk valamit

Mark Carney, aki korábban a brit jegybank elnöke volt, most pedig az ENSZ klímaváltozásért és pénzügyekért felelős biztosa, arról beszélt, hogy az évszázad közepétől évente halhatnak meg annyian a klímaváltozásba, ahányan most a koronavírusba, ha a világ sürgősen nem tesz valamit ennek megakadályozására – írja a BBC.

Goldman: Jön a vakcina, folytatódik a tőzsdei száguldás

Goldman: Jön a vakcina, folytatódik a tőzsdei száguldás

Az eladási hullám, ami majdnem korrekcióba taszította az S&P 500 indexet most véget érhet a Goldman Sachs elemzői szerint, ugyanis a befektetők az amerikai gazdaság újranyitására és a koronavírus vakcinák fejleszutésével és későbbi értékesítésével kapcsolatos hírekre fókuszálnak.

Soha nem volt még ilyen hosszú a felívelés Amerikában

Soha nem volt még ilyen hosszú a felívelés Amerikában

Az amerikai gazdaság június elmúltával egy újabb hónappal többet bírt ki recesszió nélkül, ami csak azért különleges, mert a mostani ciklus ezzel rekordhosszúságú lett. Az amerikai növekedésre vonatkozóan az 1800-as évek közepe óta vannak adataink, és a statisztika alapján a mostani, 2009 tavasza óta tartó 121 hónapos felívelés a leghosszabb, megelőzve az eddigi rekorder 1991 és 2008 közötti tartó recessziómentes időszakot. Az amerikai statisztika bogarászása elsősorban azért érdekes, mert egyfelől itt találunk hosszú idősorokat, másrészt mivel az amerikai gazdaság a 20. század során a világgazdaság vezető szereplője lett, nem nagyon fordult elő olyan helyzet, hogy az amerikai recessziónak ne lettek volna komolyabb globális hatásai.

Végre érkeznek a jó hírek

Megkezdődött a fellendülés a logisztikai piacon, 2014-ben minden idők legmagasabb nettó bérbeadását regisztrálták Budapesten - áll a JLL 2014 negyedik negyedéves Budapesti Ingatlanpiaci Körkép című kiadványában.

Kitörő az optimizmus az ingatlanpiacon

A várakozásoknak megfelelően erős évet zárt a kereskedelmi ingatlanpiac 2014-ben. - hangzott el a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó évértékelő sajtótájékoztatóján. A befektetési forgalom közel 70%-kal ugrott meg, a fővárosi irodák iránti kereslet 20%-kal, míg az ipari ingatlanok bérbeadása 40%-kal emelkedett a 2013-as szinthez képest. Minden piacon magasabb a kihasználtság, mint egy évvel ezelőtt. Habár van néhány részpiac, ahol a kínálat szűkössége már gátat szab a kereslet további növekedésének, a bérleti díjak még nem indultak el felfelé. Az alacsony új kínálat fényében azonban a bérlői pozíciók gyengülését várható, ami leginkább a kedvezmények és az alku mértékét csökkenti. A kiskereskedelemből érkező jó híreket - mint a vásárlóerő vagy a forgalom növekedése-, tompítja a szektor szabályozását övező bizonytalanság, ami a kiskereskedelmi ingatlanok árazását nehezebbé teszi

Budapest egyelőre kimarad a jóból

Az ország kettős képet mutat: míg a budapesti ipari ingatlanpiac továbbra is nehéz helyzetben van - bár látszanak a javulás jelei -, addig a válságból nyertesen került ki a vidék, ahol egyre több új fejlesztés indul útjára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.