A lakásbiztosítási kampányban váltani akarók már csak ma éjfélig mondhatják fel régi szerződésüket - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank, amely azt is közölte: március 23-ig több mint 160 ezren váltottak vagy újították meg meglévő biztosításukat.
Négy fontos okot azonosítottak a kutatók, amelyek miatt az emberek felmondanak a munkahelyükön. A megoldás korántsem olyan egyszerű, mint az alacsony fizetés vagy a hiányzó karrierlehetőségek.
Elon Musk milliárdos üzletember, az amerikai kormányzati hatékonyságért felelős új vezető ultimátumot adott a szövetségi alkalmazottaknak: vagy beszámolnak az elmúlt heti munkájukról, vagy úgy tekintik, hogy felmondtak. A döntés több százezer közalkalmazottat érint, és már most jelentős ellenállásba ütközik a terv - tudósított a Sky News.
Donald Trump amerikai elnök kormánya szerdán menesztett több, a demokrata Joe Biden által kinevezett szövetségi ügyészt. A Reuters hírügynökség megszerezte a velősen megfogalmazott e-maileket.
Az Egyesült Államok munkaerőpiacán decemberben csökkent a betöltetlen álláshelyek száma, miközben a munkaerő-felvételek és a kilépések száma szinte változatlan maradt.
Habár a magyar háztartások háromnegyede rendelkezik lakásbiztosítással, ami a régióban és európai viszonylatban is jó aránynak számít, sokan nem tudják, hogy az pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanjuk aktuális értéke és miért fontos azt frissíteni a biztosításban. A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanjukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább, és pénzügyileg hogyan készülnek fel az ilyen esetekre.
A szíriai kormány felmondta az ország tartúszi kikötőjének kezelésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést, amelyet korábban egy orosz céggel kötöttek. A döntés hátterében az állhat, hogy az orosz vállalat nem teljesítette a megállapodásban foglalt feltételeket. Az információt három szíriai üzletember és médiajelentések is megerősítették, miközben a kormány szóvivői nem reagáltak a híresztelésekre.
A legértékesebb vagyontárgyaink egyikének az otthonunk számít, éppen ezért fontos, hogy a váratlan események ellen megfelelő lakásbiztosítást válasszunk. Habár a magyar háztartások háromnegyede rendelkezik otthonbiztosítással, ami a régióban és európai viszonylatban is jó aránynak számít, sokan nem tudják, hogy az pontosan milyen fedezetet is nyújt, vagy mi az ingatlanjuk aktuális értéke és miért fontos azt frissíteni a biztosításban. A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanjukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább, és pénzügyileg hogyan készülnek fel az ilyen esetekre.
Lázár János miniszteri biztost nevezett ki a Tájékoztatási és Információs Központ felügyeletére. Erről a központról írtuk meg pár napja, hogy komoly felmondási hullámot indított az Építési és Közlekedési Minisztérium háttérintézményeinél, mert sokaknak nem tetszett az új működési struktúra. A Telex szúrta ki, hogy az új vezető Beregszászi Zsolt lesz.
A vártnál aktívabban alakul az idei kgfb-kampány, az érintett több mint 400 ezer személyautónak ugyanis akár a 15 százaléka is lecserélheti meglévő kgfb-szerződését.
Szlovákiában mintegy 2700 orvos kezdte beadni felmondását kedden az orvosokat érintő éves bérkorrekció lassuló üteme miatt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az orvosszakszervezetre (LOZ) hivatkozva.
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány mintegy 800 ezer gépjárművet, köztük több mint 400 ezer személygépkocsit érint; az év végi váltási időszakban 70-80 ezer szerződésváltásra számítanak a szakértők.
A fővárosi bíróságokon kialakult súlyos munkaerőhiány miatt a Fővárosi Törvényszék vezetősége közös állásfoglalást adott ki, amelyben azonnali bérrendezést sürget a bírák és az igazságügyi alkalmazottak számára. A probléma már szeptember eleje óta fennáll, amikor is a jegyzőkönyvvezetők hiánya miatt priorizálási rendszert kellett bevezetni a Büntető Kollégiumnál – írta a 444.hu.
A japán munkaerőpiac egyik legújabb jelensége a felmondási ügynökségek megjelenése, amelyek segítenek a munkavállalóknak stresszmentesen elhagyni munkahelyüket. A japán munkakultúrában hagyományosan nehéz felmondani, mivel ez a tiszteletlenség jeleként értelmezhető, a koronavírus-járvány után azonban egyre többen kezdték el átértékelni a karrierjüket - írta meg a CNN.
Sokkolta az internet népét az a japán férfi, aki 21 éven át rendkívül takarékos üzemmódban élt, hogy ezzel 100 millió jent (mintegy 243 millió forintot) takarítson meg és korán nyugdíjba vonulhasson – írja a South China Morning Post.
A vállalatok visszafogott toborzással működtek az elmúlt időszakban a változékony gazdasági környezet miatt, a fluktuáció által érintett cégek aránya viszont nem csökkent tavalyhoz képest, sőt kisé nőtt is. Ennek oka a csökkenő hirdetésszámmal párhuzamosan megnövekedett munkavállalói aktivitás: az elmúlt évben a vállalatoknak több, mint háromnegyedét érintette a munkaerő-áramlás – derül ki a Profession.hu friss, HR Körkép 2023 kiadványából.
A legutóbbi inflációs adat nehéz helyzetbe hozta a jegybankot.
A magyar boltok a kisebb kiszerelést forgalmazzák majd.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Több mint 20 százalékot emelkedett két nap alatt.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.