finanszírozás

2018. március 01. 15:55 | Huszák Dániel

10 egyedülálló eset, ami bizonyítja, hogy a Bitcoin-titok a biztosításainkat is felforgatja

A biztosítási piacot is kezdi meghódítani a blockchain. Az insurtech cégek mellett több nagy biztosító is felismerte, hogy ezzel a technológiával radikálisan egyszerűsíthető, döbbenetesen felgyorsítható és ügyfélbaráttá tehető a kárrendezés. Sőt, akár a biztosítás teljes életciklusát automatizálni lehet a megszokottnál jóval nagyobb transzparencia mellett. Legutóbbi cikkünkben elméletben mutattuk be a lehetőségeket, most pedig 10 gyakorlati példa következik.

2018. március 01. 15:10 | MTI

Nagy összeget folyósított Magyarországnak az EIB (2.)

Az Európai Beruházási Bank (EIB) csoportja tavaly 772 millió euró forrást adott Magyarországnak - mondta Vazil Hudak, az EIB alelnöke csütörtökön Budapesten a nemzetközi hitelintézet sajtótájékoztatóján.

2018. március 01. 11:20 | Palkó István

Már fő a feketeleves: fordulat készülődik a magyar bankoknál

A válság eleje óta több mint 3100 milliárd forintot buktak a bankok a kihelyezett hiteleiken, hogy aztán az utóbbi három évben kellemes csalódásként 775 milliárd forintot írjanak vissza ebből. Ez utóbbi dobta meg tavalyi nyereségüket is: soha nem látott, 632 milliárd forintos profitot ért el a magyar hitelintézeti szektor, de ahogy a K&H vezére nemrég a Portfolio-nak a jelenséget leírta, "lassan a végéhez közelítünk." A tőkearányos megtérülés a tavalyi 16%-ról számításaink szerint reálisan 8% környékére eshet hamarosan a szektorban. Alábbi cikkünkben a hitelintézeti szektor legfrissebb számait elemezzük, melyek között akad bőven örömteli fejlemény is.

2018. március 01. 09:55 | Portfolio

Beindultak a fogyasztóbarát lakáshitelek

A fix kamatozású lakáskölcsönt igénylők bő 40 százaléka vesz fel Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt - közölte az MNB. 2017 szeptembere óta közel 40 milliárd forintnyi ilyen hitelt folyósítottak a bankok, takarékszövetkezetek.

2018. március 01. 09:36 | Portfolio

Megjósolta a válságot, most a bankokra fogad

A Neuberger Bergman portfóliómenedzsere, Steve Eisman úgy gondolja, hogy a '90-es évek óta nem voltak ilyen jó formában a bankok. Eisman korábban arról vált híressé, hogy megszedte magát a 2008-2009-es válságon, a Big Short (A nagy dobás) című film is többek közt róla szól.

2018. március 01. 05:50 | Palkó István

Hitelkatasztrófa Magyarországon: 47 ezer elbukott lakás, milliós tömeg a BAR-listán

Csodásan hangzó hírrel kezdünk: a történelmi csúcs óta a harmadára csökkent a magyar lakosság 90 napon túl nem törlesztett banki hiteltartozása. Csakhogy a Portfolio becslése szerint a 67%-os esésből mindössze 15% köszönhető annak, hogy így vagy úgy (rossz esetben lakáseladásból) törlesztett a lakosság, eközben 40%-nyi tartozás a követeléskezelőknél él tovább. Bár örülhetnek a bankok, hogy ma már csak 7,5% a súlyos hátralékkal bíró lakossági hitelek aránya náluk, öt év alatt 47 ezer család vesztette el lakástulajdonát a hitele miatt (ebből 32 ezer "eszközkezelős" lett), és csaknem 1,6 millió élő lakossági mulasztást tartanak nyilván még ma is a "BAR-listán".

Bejelentették: így könnyít a kormány a CSOK-on

2018. február 28. 12:30 | MTI, Portfolio

Bejelentették: így könnyít a kormány a CSOK-on

A korábban ígérthez képest egy hónappal később, március 15-étől könnyít a CSOK igénylési feltételein a kormány. Megjelent a vonatkozó kormányrendelet, amelyből a részletek is kiderülnek. Sokkal kevesebb iratot kell benyújtani, és bővítésnél akár a teljes költségvetés is megigényelhető. Az adásvételi szerződés megkötését követően fél évig lehet igényelni ezután a CSOK-ot, a bankoknak pedig 30 (építés esetén 60) nap alatt kell dönteniük. Fontos változás az is, hogy meglévő lakástulajdontól függetlenül igényelhető lesz ezután a támogatás használt lakás vásárlása esetén is.

2018. február 28. 12:00 | Huszák Dániel, Bécs

Erste-vezér: nem érdekel minket a Budapest Bank

Terjeszkedésen gondolkozik az Erste Group, mivel nagyon optimistán tekintenek Közép- és Kelet-Európa jövőjére, azt viszont nem árulta el Andreas Treichl, a bankcsoport vezérigazgatója, hogy pontosan milyen piacok, milyen szolgáltatások jöhetnek szóba. Annyit elárult a Portfolio kérdésére a társaság bécsi sajtótájékoztatóján, hogy a Budapest Bank megvétele nem érdekli őket. Ezen kívül rengeteget terveznek költeni technológiai fejlesztésre, a George nevű páneurópai befektetési platform terjesztésére és hamarosan bevetnek egy blockchainalapú kereskedelemfinanszírozási platformot is.

2018. február 28. 10:24 | Portfolio

Kiderült, mi okozza a legtöbb autós balesetet

Az autós káresetek negyedét a követési távolság be nem tartása okozza. A nők leggyakrabban parkolási, a férfiak az elsőbbségadás be nem tartásából fakadó károkat okoznak. A felső kategóriás autók közül a tolvajok körében még mindig az Audi és a BMW a legnépszerűbb márkák, ezek gyakran alkatrészként végzik - derül ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. elemzéséből, amelyet a lakossági casco-piacról készítettek.

Brutális nyereség a magyar bankszektorban

2018. február 28. 09:51 | Portfolio

Brutális nyereség a magyar bankszektorban

Történetének legmagasabb, 632 milliárd forintos (!) adózás utáni nyereségét érte el 2017-ben a magyar hitelintézeti szektor. Ez a mai hozamkörnyezetben kifejezetten magasnak számító, 16,1%-os tőkearányos megtérülést jelent, és 69 hitelintézetből 49 volt nyereséges. A bemutatott eredményjavulás azonban szinte kizárólag a céltartalék-visszaírásoknak köszönhető, ami megerősíti sejtésünket, miszerint ez a teljesítmény egyáltalán nem fenntartható. Idén vagy jövőre eljöhet az igazság pillanata.

2018. február 28. 08:55 | Palkó István

Örömhírrel indította a napot az Erste Bank

Az elemzői várakozásokat meghaladó, 329 millió eurós adózott eredményről számolt be a negyedik negyedévre az Erste Group. Az összes fő bevételi tétel magasabb lett a vártnál, a nem teljesítő hitelek aránya 4%-ra csökkent, és negyedik egymást követő évben, ezúttal 7%-kal nőtt a hitelállomány. A bankcsoport 1,3 milliárd eurós éves profitjához a magyar leánybank 165 millió euróval (közel 50 milliárd forint) járult hozzá. Az Erste Group 1,2 eurós osztalékot fizethet idén részvényenként, ami 20%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.

Részletes keresés