finanszírozás

Autóhiteles csomag: megszólaltak a bankok és a lízingcégek

A tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI megkeresésére. Révész Tamás, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója szerint a kormány, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Lízingszövetség közös érdeke, hogy a deviza-autóhitelesek megsegítése ügyében minél előbb olyan megoldás szülessen, amely az ügyfeleknek és a finanszírozóknak is elfogadható.

Magáncsőd: már képzik a csődgondnokokat

Hétfőn kezdik meg a szeptember 1-jén induló Családi Csődvédelmi Szolgálat leendő munkatársainak képzését - írja a Magyar Nemzet szombati számában az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva.

Balog: küszöbön van az MKB eladása

Az MKB Bankban az elmúlt félévben végrehajtották azokat az alapvető változtatásokat, amelyek ahhoz kellettek, hogy a hitelintézet elkezdje normális banküzemi tevékenységét - nyilatkozta az MTI-nek Balog Ádám, az MKB Bank közelmúltban kinevezett elnök-vezérigazgatója. Balog szerint az MKB-t legkésőbb jövő év elején értékesítik, emellett nagy lehetőségnek tartja a pénzintézet Budapest Bankkal való összevonásának lehetőségét is.

MNB: átmentek a vizsgán a hazai biztosítók

2016. január 1-től lép életbe Európa szerte a biztosítási szektorra vonatkozó új, átfogó szabályozás: a Szolvencia 2. A szabályozásnak való megfelelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az érintett intézményekkel történő aktív technikai, tartalmi kérdéseket érintő szakmai párbeszéddel is segítette. Az MNB a magyar biztosítók előzetes, felkészülési célú adatszolgáltatásait megküldte az európai biztosításfelügyeleti hatóságnak, ezzel teljesítve az erre vonatkozóan vállalt kötelezettségét - írja az MNB legújabb közleményében.

Jelentős bukóban az alap a görög válság miatt

A Horizon Capital Management még júniusban függesztette fel egyik hedge fundját a görögök felé fennálló kitettsége miatt. A héten kiderült az is, hogy az alap 8%-os árfolyamesést szenvedett az elmúlt két hónapban a görög események miatt, de a héten a görög tőzsdei kereskedéssel párhuzamosan az alapot is újranyitják a befektetők előtt - írja a Reuters.

32 milliárd lehet a profit az OTP-nél

Az egy évvel korábbihoz képest meredeken eső bevételekkel, de ezzel párhuzamosan csökkenő költségekkel, és összességében 32 milliárd forintos profittal számolnak az elemzők az OTP második negyedévére. A bank augusztus 14-én hajnalban teszi közzé gyorsjelentését.

Treichl: jövőre már nyereséget vár Magyarországtól az Erste

A 2015-ös év eredménye után már ismét fizetne osztalékot az Erste Group, a magyar leánybank pedig jövőre térhet vissza a nyereséges működéshez - derült ki a Reuters beszámolója szerint az osztrák bankcsoport tájékoztatóján, amelyet a második negyedéves gyorsjelentés pénteki közzététele után tartottak.

Újabb bírság - Nem száll le az MNB a MagNet Bankról

Az MNB ma közzétett határozatában összesen 5,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.-t az ügyfelek tájékoztatásával összefüggő és egyéb jogsértések miatt. A jegybank kedden közzétett határozatában további 10 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére is kötelezte az intézményt belső ellenőrzésének és nyilvántartási rendszereinek nem megfelelő működése, illetve az ügylet- és ügyfélminősítés, valamint a hitelezési tevékenység területét érintő egyes hiányosságok miatt -írja az MNB legfrissebb közleményében.

Jó a gyorsjelentés, mégis esik az Allianz

Az elemzők által várt 1,78 milliárd eurót felülmúló, 2,02 milliárd eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben az Allianz. További jó hír a német biztosítótól, hogy eddigi becslésének felső széléhez, 10,8 milliárd euróhoz fog közel állni idei évre várt működési eredménye. A rossz német részvénypiaci hangulatban a fentiek ellenére 1,6% körüli mínuszt mutatnak az Allianz részvényei.

Rég nem látott nyereség az Ersténél - Csak a magyar leány veszteséges (2.)

A várt 239 millió eurónál magasabb, 261 milliós nettó profittal örvendeztette meg a befektetőket pénteken reggel közzétett gyorsjelentésében az Erste Group.

Fontosabb részletek:

  • három éve nem volt ilyen jó a nettó eredmény (tavaly ilyenkor pedig még nagy vesztesége volt a banknak),
  • a hitelállomány növekedett: egy év alatt 2,9%-kal, a kamatmarzs szűkülése miatt azonban a nettó kamatbevételek tovább csökkentek,
  • az elemzők által szigorúan figyelt elsődleges tőkemutató 11,3%-ra nőtt,
  • a nem teljesítő hitelek aránya másfél éve csökken, most 7,7%, és a hitelezési veszteségek is apadtak,
  • egyedül a magyar leánybank volt veszteséges 19 millió euró összegben.

A kedvező negyedéves számok láttán pozitív árfolyamreakcióra számítunk a bécsi tőzsdén.

Félnek a lengyel bankok a devizahiteles csomagtól

A pénzügyi szektor megingatásától tartanak a lengyelországi bankok képviselői azt követően, hogy a lengyel parlament alsóháza szerda este elfogadta a frankhiteleseket támogató törvényt; a lengyel pénzügyi felügyelet (KNF) szerint a törvény a bankok eddigi hozzáállásának következménye.

A szomszédban gőzerővel adósodnak el az emberek

Szlovákiában az elmúlt egy évben 12,6 százalékkal nőtt a lakosság tartozása az országban működő kereskedelmi bankokkal szemben - derült ki a Postová Banka elemzéséből.

Jól ráfáztak egyes devizahitelesek

Csapdahelyzetbe kerültek azok a volt devizahitelesek, akik vitatják elszámolási összegüket. Amíg ugyanis nem tudni biztosan, mennyi a hiteltartozás aktuális összege, kiváltani sem lehet a hitelt. A díjmentes szerződésfelmondás és ezzel az igazán kedvező hitelkiváltás határideje azonban időközben lejárt.

Brutális devizahiteles mentőcsomagot fogadott el Lengyelország

Heves árfolyamesésbe kezdtek a lengyel bankpapírok a tőzsdén, miután a lengyel parlament alsó háza elfogadta az ottani devizahiteles csomagot az eddig várt közel duplájára rúgó, 19 milliárd zlotys várható banki veszteséggel. Az árfolyamveszteségek 90%-át ugyanis a bankoknak kell viselniük a "zlotysítás" során. A magyar végtörlesztéssel szemben inkább a szegény ügyfeleket célzó programról van szó.

Brókerbotrányok, kivonulások? Megszólal a privátbank

Mondhatni nagy port kavart a Portfolio legutóbbi cikke, amelyben arról számoltunk be, hogy a megkérdezett privátbanki szolgáltatók szerint több piaci szereplő is külföldre viheti az operációját, miután a brókerbotrányok jelentős többletterheket akasztanak a Beva-tagok nyakába. Többek között ezzel a témával kapcsolatban adott interjút a Portfolio-nak Parádi-Varga Tamás, az SPB vezérigazgatója.

Jókora bírságot kapott a nyakába az Uniqa

Az MNB ma publikált határozatában összesen 76 millió forint bírsággal sújtotta az Uniqa Biztosító Zrt.-t a biztosító nyilvántartási, ellenőrzési és állománykezelési rendszereinek nem megfelelő működése, az ebből eredő számos jogszabálysértő gyakorlat, illetve ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési hiányosságok miatt.

Ördögien teljesített a K&H anyabankja (2.)

666 millió euró lett a KBC nettó eredménye a második negyedévben, a 930 millió eurós adózás előtti eredmény jelentősen felülmúlja a Reuters elemzői konszenzusában szereplő 750 milliót.

A gyorsjelentés fontosabb részletei:

  • egy év alatt duplázódott az eredmény,
  • mind a hitel-, mind a betétállomány növekedett a banknál,
  • a nettó kamatbevételek nagyjából stagnáltak, a kamatmarzs szűkült,
  • a működési bevételek viszont 1,5 milliárdról 2,0 milliárd euróra nőttek.

Három újabb bank vonulhat ki Magyarországról

A Citibank lakossági üzletágának már bejelentett eladása mellett a Sberbank és az Axa is eladósorban van a Figyelő szerint. Eközben az Erste 15%-ának értékesítése megfeneklett, ugyanis a Quaestor-ügy "nagy pofon" nekik. Az MKB és a Budapest Bank esetleges összeolvasztásáról, közelgő magánosításáról és az új tulajdonosról egyelőre nincs döntés, mindenki Orbán Viktorra vár.

Nem okozott csalódást az UniCredit - Megérkeztek a személyi változások

A bank által összeállított elemzői konszenzusban szereplő 453 millió eurónál magasabb, 522 millió eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben az UniCredit.
A gyorsjelentés fontosabb pontjai:

  • a vártnál 30 bázisponttal magasabbra, 10,37%-ra emelkedett a három hónappal korábbi 10,1%-ról a bank manapság élénken figyelt elsődleges tőkemutatója (CET1),
  • az évi 30%-os profitnövekedés a kereskedési eredmény növekedésének, a hitelezési értékvesztés csökkenésének és az adófizetési kötelezettség csökkenésének köszönhető,
  • a bevételek 5,8 milliárd euróról 5,73 milliárdra csökkentek, de ez is magasabb az elemzők által vártnál,
  • a magyar leánybank magas, 38 millió eurós nettó eredményt produkált.

A piaci konszenzusnál jobb gyorsjelentésre emelkedésnek indult a bank árfolyama, és 4,5% közeli pluszba kapaszkodott. A gyorsjelentés délutánján a bank személyi változásokat is bejelentett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.