flotta

Nem lesz több baleset - De nem is te fogsz vezetni

Amióta mozognak az emberek a földön, azóta fordulnak elő közlekedési balesetek. Az állati erővel vont, majd később gépi meghajtású járművek - és a velük elérhető sebesség - gyarapodásával a balesetek száma és súlyossága is növekedésnek indult, melyek csökkentése - egészen az utópisztikusnak tűnő nulláig - a "leggyengébb láncszem", azaz az ember kizárásával lehetséges. Az autóipari cégek - beszállítók, gyártók, stb. - ennek megfelelően tervezik a jövőt.

Minden gramm számít - A súlycsökkentés kulisszatitkai

A járművek által elhasznált hajtóanyagok - legyen az fosszilis, vagy más eredetű - és a működés közben okozott környezetterhelés nem csak ma, hanem a jövőben is fontos kérdés lesz. Ezen "melléktermékek" csökkentésének egyik lehetséges módja a szükségesnél nem nagyobb mozgó tömegek utakra engedése, rövidebben a súlycsökkentés.

Két új Honda is tudja az öt csillagot

Az idei év két teljesen új Honda modellje, a Jazz és a HR-V is ötcsillagos, azaz a lehető legjobb minősítést szerezte meg a töréstesztekre szakosodott szervezet, a független Euro NCAP vizsgálatán.

Két ritkaság - KIA Soul EV és 1,6i

A KIA elsősorban volumenmárkává kívánt válni az elmúlt években, és a globális eladásait megfigyelve ezt sikerült is elérnie. Olyan autókat gyártanak, melyek elsősorban az átlagos igényeket elégítik ki, viszont nem minden földrészen és régióban ugyanazokkal az autókkal érik el mindezt. Nálunk a vitathatatlanul a c'eed és a Sportage a listavezető, de létezik a Soul is, mely inkább az amerikai fiatalok körében tett szert népszerűségre. Most két, minden eddiginél ritkább hajtással, az 1,6 literes benzinessel, illetve tisztán elektromossal is lehetőség nyílt kipróbálni.

Amikor a leggyorsabb autó sem elég gyors

Vannak az életben olyan helyzetek, amikor a földrajzi távolságok áthidalására már nem a felszínen haladó járművek a leghatékonyabbak. Ilyenek körébe tartoznak a sürgősségi beteg- vagy szervszállítások, amelyek esetében a perceknek vagy másodperceknek is nagy lehet a jelentősége. Az elmúlt években a belföldi sürgősségi légi ellátás és szállítás nagy fejlődésen ment át, az új helikopterek már sokak életét mentették meg, de ezek a repülő eszközök nem alkalmasak az országok közötti légi szállításra. Ebbe a "piaci résbe" tört be a Trustair, mely több éves előkészület után egy új, merevszárnyú repülőgépes légimentő szolgáltatást indított Magyarországon.

Nem csak az autós lehet a hibás

A nap mint nap bekövetkező közlekedési balesetekről szóló híradások sok esetben olyan hangvétellel készülnek, melyek - már szinte a valódi vizsgálat megkezdését is megelőzően - a járművezetők felelősségére utalnak. A valóság ezzel szemben nagyon más, amire egy friss felmérés is rávilágított.

Az eddigi legnagyobb elektromos autóflotta

A Renault-Nissan Alliance vállalatszövetség a valaha látott legnagyobb, elektromos járművekből álló flottát biztosítja a nemzetközi konferencia számára. Az ENSZ párizsi COP 21 klímakonferenciájának hivatalos autóipari partnereként a vállalatszövetség 200 tisztán elektromos járművet biztosít a november 30. és december 11. között megrendezésre kerülő éves csúcstalálkozó résztvevőinek.

Ezek a VW-motorok nem érintettek a dízel-botrányban

A Volkswagen október 22-én megerősítette, hogy az Európai Unión belül forgalmazott, EA 288 típusú dízelmotorral hajtott, Euro 5 és Euro 6 környezetvédelmi besorolású gépkocsik nem érintettek a jelenlegi, dízelmotorok károsanyag-kibocsátásával kapcsolatos ügyben.

A Toyota is visszahív 6,5 millió autót

Az elektromos ablakemelők kapcsolóinál jelentkező zárlatveszély és tűzveszély miatt a Toyota 6,5 millió autó visszahívását jelentette be.

Egyetlen busz minden feladatra

A Busworld kiállításon bemutatkozott Scania Interlink jelenleg a legsokoldalúbb buszcsaládnak tekinthető a piacon, hiszen a járművek használhatók városi, elővárosi, távolsági és turista járatokként. A Scania Interlink rugalmasságot és testreszabási lehetőséget kínál az ügyfeleknek - különböző hosszúsággal, magassággal, különféle elrendezéssel rendelhetők, ráadásul a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható bármely hajtóanyaghoz specifikálható.

Lehull a lepel a kamerák titkáról

A közúti baleseteket leggyakrabban a fáradtság, a figyelem elterelődése, vagy a koncentráció hiánya okozza. Így minden olyan fejlett vezetői asszisztens rendszer (ADAS), amely segíti a sofőrt ezekben a helyzetekben, csökkentheti a balesetek számát. Az ADAS által képviselt vezető technológiák célja, hogy eljussanak a "Vision Zero" állapotba (a balesetmentes közlekedés víziója), amely első körben a halálos balesetek számát kívánja nullára csökkenteni. Ebben segíthetnek az optikai érzékelők, melyeket a szélvédő mögé építenek be - de ezeket sem az autógyártók, hanem a beszállítók fejlesztik, készítik.

Itt ellenőrizheted, hogy az autód érintett-e a Volkswagen-botrányban

A Volkswagen Csoporthoz tartozó autósok tulajdonosai már a magyar oldalakon is ellenőrizhetik gépjárművük érintettségét. Közben a német Szövetségi Közlekedési Hivatal hivatalosan is bejelentette, hogy az érintett EA 189 dízelmotoros járművek visszahívása mellett döntött.

Szinte üres piacra érkezik a Fiat Tipo

A Fiat ismét leporolt egy jól csengő nevet, jelen esetben a Tipo-t. Az 1990-es években korát messze megelőzte az azonos néven futó alsó-középkategóriás modell, tágasságával, digitális műszerfalával, műanyag csomagtér ajtajával sok olyan megoldást vonultatott fel, ami 10, sőt 20 évvel is megelőzte ezek szélesebb körű elterjedését. Az új változat előbb 4-ajtós szedánként érkezik 2016 első negyedévében, a többi karosszériaváltozat a későbbiekben követi.

Nálunk bádogterminál, Münchenben "saját autó" is jár az utasoknak

Miközben Budapest a fapados légitársaságok célpontjává, a lehető legkevesebb időt földön tölteni kívánó repülőgépek célpontjává vált, ahol a költségek csökkentése érdekében ülőhelyekkel is alig ellátott bádogdobozokban állva kell várakozni a be- és felszállás előtt, addig Münchenben akár "saját autó" is viheti az utast egészen a repülőgép lépcsőjéig.

Baleset volt, tűz nem a CNG kúton!

Az alternatív hajtóanyagok talán újból előtérbe, vagy legalábbis valamelyest jobban előtérbe kerülnek a VW körül kialakult botrány következtében, így érdemes áttekinteni, melyek jelenthetnek már egészen rövid távon is valódi alternatívát. Igazán kézenfekvőnek azok a megoldások tűnnének, melyek relatív alacsony beruházás mellett rövid távon is jelentős előrelépést jelentenének. Ezek közé tartozik a sűrített földgáz (CNG) is, mely egy fontos, de eddig kevéssé hangoztatott tulajdonságára is rávilágít a közelmúltban Szegeden történt baleset.

Így kerülhetők el az útdíjfizetési bírságok

A fuvarozók több mint tízezer, a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben (HU-GO) regisztrált folyószámlára aktiválták a bírságriasztás funkciót július 15-e óta, de ez csak 15%-os kihasználtságot jelent, pedig az ingyenes alkalmazással elkerülhetők a sorozatos bírságok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Eddig miért nem volt ilyen?

A Skoda még az Octavia rali-vb-s programja idején, a modern kori első generáció korában kezdte el árusítani az RS változatot, és már akkor mindenki azt kérdezte, miért nem összkerék-hajtású a csúcs Octavia. Mostanáig kellett erre várni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.