flotta

Már a reptéri parkolóban is van áram - az autóknak

A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A Ford is kiveszi a részét a vidéki munkából

Lezárult a 2015-ös Falubusz program, mely teljes egészében európai forrásból teszi lehetővé a települések önkormányzatainak személyszállító járművek beszerzését, a Ford számára is kedvező eredményekkel zárult.

Ilyen az év autója, amikor az ár is számít

A világ számos táján sok "Év autója" díjat ítélnek oda különböző szempontok alapján, de az eddig a kelet-európai, illetve más fejlődő piacokra fókuszáló, 2001-ben létrehozott - független - Autobest szervezet nem csak magukat a tárgyakat vizsgálja, hanem pl. az árukat, illetve ár/érték arányulat is. Az általuk a 2016-os év legjobbjának, az "Autobest 2016" díj nyertesének a FIAT Tipo-t tartották.

Így működnek a szupertraffipaxok

Néhány héttel ezelőtt már az utolsó kivitelezési munkálatokat is befejezték annál a 365 fix telepítésű közlekedésbiztonsági ellenőrzőpontnál, melyek működése 2016-fog megkezdődni. Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával kiépült Véda elnevezésű rendszer nem csak az abszolút gyorshajtók bírságolására lesz alkalmas.

Ettől is Porsche a Porsche (x)

A Porsche név Magyarországon is a legjobban csengő márkanevek közé tartozik, de a járműkereskedelemben és a hozzá kapcsolódó vevőszolgálati háttér tekintetében sokáig nem volt egyértelmű, hogy mit is takar. Az immár 25 éve Magyarországon is jelen lévő márkát 2009-től a Porsche Inter Auto Hungaria képviseli, és ekkor nyílt meg a Porsche komplexuma is a Szerémi úton Porsche Centrum Budapest néven.

Tartja a távolságot - Skoda Superb

A Skoda nagyautója már a harmadik sorozatával kápráztatja el a feltűnésmentes, de racionális vásárlókat, felhasználókat. A legújabb változat a legnépszerűbb motorral - 2,0 TDI - járt a Portfolio szerkesztőségénél, és minden olyannal fel volt szerelve, amire a hétköznapok során szüksége lehet a használójának. Ha valóban ennyire jó autó, akkor mi különbözteti meg a - házon belüli és azon kívüli - konkurenseitől?

Akár 25 millió is lehet a kgfb díja egy évre

Miközben a biztosítótársaságok még a mostani évforduló alkalmával is relatív alacsony díjakkal "harcolnak" a privát, személyautós ügyfelekért, a haszonjárművek üzemeltetői akár többszörös tarifákat is fizethetnek jövőre.

Kamiont nem, csak teherautót lehet vezetni 21 éves kor alatt

Január 1-jétől 21 helyett már 18 éves kortól meg lehet szerezni a C kategóriára - 3,5 tonnát meghaladó tömegű teherautóra, nehéz pótkocsi nélkül - érvényes vezetői engedélyt belföldi forgalomra, hamarosan módosítják az erre vonatkozó rendeletet - mondta Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornának.

Chevrolet: Volt - Kivonult a márka

Az év végéig lezárul a Chevrolet márka közép- és kelet-európai piaci kivonulása, a további szervizelést és alkatrész-ellátást az Opel Central and Eastern Europe szervezetébe integrálva biztosítja a magyarországi Chevrolet-tulajdonosok számára a General Motors.

Feltekerik a potmétert az autógyárak

Az autóipari tömörülések, szövetségek, de az egyes tagjaik is egymás után emelik tétjeiket, jelentik be az elkövetkező időszak fejlesztéseit az elektromos autózás terén. Most a Ford közölte, hogy az elkövetkező négy évben további 4,5 milliárd dollárt fordít erre a célra.

A DTM-ben ellenfelek, a közúton partnerek

A három nagy német prémium autómárka gyártója, az Audi AG, a BMW Group és a Daimler AG - miközben a versenypályákon, köztük 2016-ban ismét a Hungaroringen is ádáz ellenfelei a DTM-ben - véglegesítette a Nokia HERE digitális helymeghatározó és navigációs szolgáltatás közös felhasználására vonatkozó együttműködési megállapodást. Az úttörő partnerség az intelligens közlekedés technológiai alapjait fekteti le, minden korábbinál biztonságosabb mobilitást garantálva.

450 km-es hatótáv, vezeték nélküli töltés

A következő generációs Nissan LEAF számára fejlesztett 60 kWh-s akkumulátorcsomag 450 km-es hatótávolságot tesz lehetővé, ráadásul minden eddiginél kényelmesebb lesz a töltése is.

Színes, szélesvásznú - Mercedes enteriőr

A 2016 elején teljes egészben is bemutatkozó új generációs Mercedes-Benz E-osztály iránti vágyakozás serkentése érdekében a gyártó már most megmutatta a tulajdonosok, használók által úgy is többet látott részt az autónak, az enteriőrt.

Kevés a teherautósofőr, fiatalabban lehet majd elkezdeni

Az Európai Bizottság nem emel kifogást ellene, ha Magyarország a kormányzati terveknek megfelelően 21 helyett már 18 éves kortól lehetővé teszi a C kategóriás vezetői engedély megszerzését. A hazai közúti fuvarozói ágazat versenyképességét erősítő jogszabály-módosítás 2016. január elsejétől léphet hatályba.

Nem csak Ladák jöhetnek az oroszoktól

Hamarosan - egészen pontosan december 16-án derül ki, mikortól és mennyiért - érkeznek a vadonatúj Ladák az oroszországi gyárból, de lehetséges, nem csak ennek a márkának fognak "Made in Russia" címkével ellátott autói futni a magyar utakon.

Vagy tetszik, vagy nem - SEAT Ibiza 1,2 TSI

Az elmúlt időszak a Volkswagen konszern - elsősorban - dízelmotorjait érintő botrányától volt hangos, pedig a gyártó történetében talán nagyobb jelentőséggel bír az a stratégia, miszerint egy közösnek tekinthető alapra - padlólemez - a lehető legtöbb karosszériát, formát és funkciók építi fel, ezzel racionalizálva a fejlesztési költségeket. Ennek egyik eredménye a SEAT Ibiza is, mely a VW Polo, az Audi A1 és a Skoda Fabia spanyol megfelelője. A 2015-ben történt enyhe módosítását követően az 1,2-es turbós benzinmotorral járt a Portfoliónál.

A sivatagba vagy a tengerpartra, esetleg fesztiválokra szánják? - Citroën E-Mehari

A legújabb autóipari trendek azt mutatják, hogy az egyes autógyárak - márkák - kezdenek visszatérni a hosszú évtizedeken át követett irányukhoz, és az ezredforduló környéki "újragondolásuk" helyett az eredeti értékeiket és stílusukat viszik tovább a jövőben is. Ez nem zárja ki a legmodernebb, leginkább környezetkímélő technológiák beépítését, amire az elektromos autózásban régóta jelen levő Citroën (pl. Saxo Electric) az E-Meharival is bizonyít.

Megszólalt Tarlós a dugódíjról

Tarlós István, Budapest főpolgármestere az immár szokásosnak tekinthető pénteki sajtótájékoztatóján nem tért ki a 2016-ban valamikor bevezetésre kerülő dugódíjra, így sem annak mértéke, sem területi hatályára nem került szóba.

Érezni benne a globalizációt - KIA Sorento

A dél-koreai autóipar térnyerése a japánok 3-4 évtizeddel ezelőtti piachódításához hasonló. A kezdeti útkeresések után olyan termékeket kínálnak, amik nem véletlenül hasítanak ki akkora és folyamatosan növekvő piaci részesedést, amekkorát. Ebben nagy szerepe van az adott piacra optimalizált kínálatnak és specifikus modelleknek, mint amilyen a KIA esetében a cee'd, vagy a Sportage. A Sorento viszont globális termék, és ez érződik, meg is látszik rajta.

Itt a rendes nagy Volvo - S90

A Volvo 900-as sorozata sokáig egyenrangú volt a felső- mondhatni luxus kategóriában a vele kortárs német modellekkel. Aztán a Ford égisze alatt valami megváltozott, az S80-as nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig még V8-as motorral is kapható volt. Kivezetésével a Volvo ki is vonult ebből a szegmensből, de csak ideiglenesen, ugyanis itt az S90.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.