ingatlan

2020. július 02. 15:00 | Portfolio

Súlyos milliárdokat buktak a lakástakarék-beszántáson, és azóta se heverték ki teljesen

A lakás-takarékpénztárak állami támogatásának elvétele miatt tavaly 6 milliárd forinttal esett vissza a független pénzpiaci közvetítők jutalékbevétele, és nem tudta teljesen kompenzálni ezt a mínuszt a lakáshitelezés növekedése, illetve a babaváró hitel mint új üzleti terület megjelenése sem – derült ki az MNB ezen a héten közzétett jelentéséből, amely a független biztosításközvetítők mellett a független hitelközvetítőkről is érdekes statisztikákat tartalmaz.

Elkezdődött: fellélegezhet Budapest, és új autópályát kap a Balaton az új félgyűrűvel

2020. július 02. 07:39 | Portfolio

Elkezdődött: fellélegezhet Budapest, és új autópályát kap a Balaton az új félgyűrűvel

Egy tavaly májusi kormánydöntés és novemberi közbeszerzés után elindult az a folyamat, amelynek célja, hogy Budapest elkerülésével, azaz az M0 déli szektorának kihagyásával kössék össze az M1-es és az M5-ös autópályát és így tudja minél hamarabb átszelni az országot a tranzitforgalom. Ez fellélegzést okozhat Budapest déli térségének közlekedésében, és közben a Balaton keleti sarkáig is új autópálya épülhet. A folyamat fontos első fázisa az, hogy kiválasztotta a tervezőt a Komárom és Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út fejlesztéséhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő.

Törlik a BILK részvényeit a magyar tőzsde terméklistájáról

2020. július 01. 18:29 | Portfolio

Törlik a BILK részvényeit a magyar tőzsde terméklistájáról

A BÉT vezérigazgatója törli július 2-ával a BILK Logisztikai Nyrt. törzsrészvényeit a terméklistájáról – közölte a tőzsde. A cég maga is kérte az erről szóló döntést, ugyanis „a globális gazdaságban bekövetkezett kedvezőtlen folyamatokra tekintettel” nem kívánja kezdeményezni a kereskedés megkezdését.

Így néz ki a Market új budapesti székháza (képek)

2020. július 01. 13:51 | Portfolio

Így néz ki a Market új budapesti székháza (képek)

Az 5500 négyzetméter alapterületű négyszintes irodaházat a Market tervezte és építette a leányvállalataival. A Market 6.0 névre keresztelt irodaház a cégcsoport hatodik székházára utal, és Óbudán, az előző irodaház közvetlen szomszédságában található - szerepel a cég közleményében.

Több kerület is felülvizsgálná a parkolási engedélyeket

2020. július 01. 09:53 | Portfolio

Több kerület is felülvizsgálná a parkolási engedélyeket

A kevés parkolóhely miatt egyes kerületekben jövő évtől felülvizsgálnák az engedélyek kiadását. A hvg.hu cikke alapján a VII. és IX. kerületben már a szakmai előkészítés zajlik és akár jövő januártól változhatnának a díjak, a VI. kerület pedig a fővárossal közösen tervezi, hogy környezetterhelés alapján vizsgálják felül a lakossági parkolási engedélyeket.

Az Appeninntől vásárolt ingatlant az AutoWallis

2020. június 30. 14:41 | Portfolio

Az Appeninntől vásárolt ingatlant az AutoWallis

Az AutoWallis az Appeninntől vásárolt ingatlan, üzletrész adásvételi szerződés keretében. Az ingatlan jelenleg is autószalonként és autóspontként működik. Az értékesítésére azért kerül sor, mert az ingatlan kívül esik az Appeninn 2018-ban publikált, az idei év elején frissített üzleti stratégiájának fókuszterületein.

Jöhetnek az extravagáns munkahelyek? - Nem mindegy, hogyan néz ki egy iroda

2020. június 30. 13:33 | Portfolio

Jöhetnek az extravagáns munkahelyek? - Nem mindegy, hogyan néz ki egy iroda

A korábbi évekkel ellentétben sokkal egyértelműbb, hogy az irodák belső műszaki-gépészeti kialakítása, a dizájn, a térarányok megtalálása és az ezekhez rendelt bútorok, kellékek célirányos összehangolása a legtöbb bérlő cég számára elsőrendű. Majdhogynem fontosabb, mint az, hogy mennyi a bérleti díj vagy az üzemeltetési költség – szerepel a VLK Cresa tanulmányában.

Svájci cég kezd gyárépítésbe Debrecenben

2020. június 29. 12:10 | MTI, Portfolio

Svájci cég kezd gyárépítésbe Debrecenben

Debrecenben építi fel közép- és kelet-európai gyártóüzemét a svájci központú Sensirion - jelentette be a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A cég elektronikai eszközök, elsősorban érzékelők gyártásában utazik.

A legbátrabb utazók kedvenc helyei: európai városok listája, ahová a legtöbb foglalás érkezett a karantén alatt

2020. június 28. 10:10 | Portfolio

A legbátrabb utazók kedvenc helyei: európai városok listája, ahová a legtöbb foglalás érkezett a karantén alatt

Több hónapra leszedált állapotba került a turizmus, az országok újranyitásával azonban egyre inkább tér vissza a bizalom és az utazási vágy az emberekbe. Globálisan már 127 százalékos volt a visszapattanás május közepén az airbnb-s foglalásokban az április eleji mélyponthoz képest, ami jól mutatja, hogy a bátrabb utazók már a karantén ideje alatt is elkezdték tervezgetni, sőt le is foglalták a bezártság utáni első utakat. A jelenleg legnépszerűbb európai városok listáján több olasz és francia város is szerepel. Az AirDNA adataiból az is kiderül, hogy a lefoglalt utak hány kilométerre vannak az utazók lakhelyétől: az eredmények jól igazolják az Airbnb vezér minapi bejelentését, miszerint a közelebbi lokációk lesznek a tuti befutók, ahelyett, hogy minden amerikai, ázsiai és európai turista Párizsban és Rómában tulakodna.

Itt a kormány új, turizmusért felelős embere

2020. június 27. 09:02 | Portfolio

Itt a kormány új, turizmusért felelős embere

Két éves időtartamra jelölt ki Rogán Antal kabinetfőnők, a turisztikai térségek fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok elvégzésére új miniszteri biztost, dr. Guller Zoltán személyében - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből. Az új miniszteri biztos jelenleg a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A vírus után az önkormányzat is egy hatalmas gyomrost adott a bulinegyednek

2020. június 26. 11:03 | Portfolio

A vírus után az önkormányzat is egy hatalmas gyomrost adott a bulinegyednek

Tegnap csendben elfogadta minden idők legszigorúbb csendrendeletét a hetedik kerület közgyűlése a bulinegyedben. Ennek értelmében, a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak külön engedéllyel.

Részletes keresés