ingatlan

Dunakeszin szerelik össze az új BKK villamosokat

A Dunakeszi Járműjavító (DJJ) Kft. és a spanyol CAF Hungary Kft. szerződést írt alá szerdán a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) szállítandó villamosok szereléséről - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ki lesz a Volán utódja?

Már dolgoznak a távolsági autóbuszos személyszállítás liberalizációjának előkészítésén - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A TriGranit megkötötte az év üzletét - Hogyan tovább?

Néhány hónappal ezelőtt jelentették be Közép-Európa idei legjelentősebb ingatlanügyletét, a TriGranit eladását. A cég vezérigazgatójával Münchenben beszélgettünk az Expo Real kiállításon. Török Árpádot a régió kilátásairól, a hazai piac fellendüléséről kérdeztük.

Új rekordokat döntött Magyarország

2015 harmadik negyedévében még tovább növekedett a közép-kelet-európai ingatlanpiacokon uralkodó általános optimizmus. Magyarországon 2008 óta nem látható magasságba emelkedett mind a bérlői, mind a befektetői hangulatot mérő index, miközben Bulgáriában, Csehországban és Romániában is rendkívül pozitívak a kilátások - derült ki az RICS legfrissebb Nemzetközi Kereskedelmi Ingatlan Monitor kutatásából.

Brutálisan kevés lakás épült (2.)

Jelentősen, 24 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma Magyarországon az év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbi adatokhoz képest, de a fővárosban még jelentősebb, 73 százalékos volt az engedélyek számának bővülése. Ugyanakkor országosan 9,5 százalékkal kevesebb lakás épült a fenti időszakban, de még nagyobb volt a visszaesés Budapesten, ahol az épített lakások száma 21 százalékkal csökkent - derül ki a KSH legfrissebb statisztikáiból.

Jövő nyáron újra vásárolhatunk a Balatonnál vasárnap?

Bár a kormány sikeresnek ítéli a vasárnapi pihenőnap bevezetését, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) szeretné elérni, hogy az adventi időszak helyett nyáron tarthassanak nyitva a balatoni üdülőrégió üzletei - mondta Balassa Balázs, a BSZ elnöke a szervezet keddi közgyűlésén Tihanyban.

Új csúcsra ért a debreceni repülőtér

Mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Trimodális Logisztikai Bázisán épülő Innovációs és Inkubációs Központ beruházása. Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, és Herdon István a XANGA Investment & Development Group vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épület legmagasabb pontjára.

Növekedhet a CSOK összege

A jövőben többek számára elérhető lehet a családok otthonteremtési kedvezménye, a kormány tervei szerint könnyítenének a feltételeken és az igényelhető keretet is emelnék - írja a Magyar Idők.

Indulhat a fogaskerekű felújítása és meghosszabbítása

Együttműködési megállapodást kötött a XII. kerületi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a Normafa Park területének fejlesztéséhez kapcsolódó, környezetbarát megközelítési lehetőségét biztosító közösségi közlekedési infrastruktúra megvalósítása érdekében. A megállapodást Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere és Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója írta alá.

600 ezer négyzetméternyi monstrum épült fel a városok mellett

A Cushman & Wakefield felmérése szerint az ipari parkok fejlesztésének üteme és bérbeadása Közép-Európa szerte továbbra is stabil, illetve a tavalyi évhez képest enyhe fellendülést mutat. A befektetői kedv is növekvőben van a kereskedelmi ingatlanok irányában, miközben a kínálat hiánya a befektetőket arra ösztönzi, hogy többet fizessenek. Ezen irányvonal a logisztikai és gyártó jellegű területek esetében a legszembetűnőbb. Az ingatlantanácsadó a lengyel, cseh, magyar, szlovák illetve román piacokat vizsgálta.

Újabb régiós ingatlanbirodalmat vettek meg amerikai befektetők

Az IMMOFINANZ szerződést írt alá a Blackstone-nal teljes logisztikai portfóliójának eladásáról. A tranzakció, mind a 36 meglévő logisztikai befektetés közel 1 millió négyzetméter kiadható területét érinti, amely ingatlanok nagyrésze Németországban (24), továbbá Magyarországon (5), Romániában (3), Lengyelországban (2), Szlovákiában (1) és Oroszországban (1) találhatóak. A Blackstone ezzel telkeket és további három, tervezési fázisban lévő fejlesztési projektet vásárolt: Hamburgban (Németország), Bukarestben és Ploiestiben (Románia). Ez összesen közel 65 000 négyzetméternyi területet jelent, ezeket a projekteket az IMMOFINANZ fogja befejezni. A Blackstone, Amerika egyik legjelentősebb nemzetközi magántulajdonú befektetetési vállalata minden eszközét a Logicorba, az európai logisztikai platformjába integrálja.

Egy év alatt milliós áremelkedés - Ez vár arra, aki lakást akar venni

Az eladott lakások átlagára Budapesten 1 millió forinttal nőtt 2015 első felében, így egy használt lakás átlagos ára 15,5 millió forintra emelkedett. Bár a városokban és a községekben az átlagár nem éri el a tavalyit, a megyeszékhelyeken is nőttek az árak, egy átlagos lakás így 9,7 millió forintba kerül - áll a KSH legfrissebb elemzésében.

Magyarországon másodlagos a vendéglátás

Az EMEA-régióban (Európa, Afrika és Közel-Kelet) található bevásárlóközpontok látogatóinak közel egyharmada csak kávézni, enni-inni tér be egy plázába - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából. Az Egyesült Arab Emírségekben, Dél-Afrikában, Törökországban és Romániában a vásárlók több mint fele, Magyarországon pedig a látogatók negyede tekinti fontos étel- és italforrásnak a bevásárlóközpontokat.

Irodaházat vett az állam

A Budapest Környéki Törvényszéket a XIV. kerületben, a Hungária körút 179-187. szám alatt található M3 Business Center irodaházban helyezik el, ehhez 8,08 milliárd forintot csoportosítanak át az idei költségvetésben - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

Autósok, figyelem: jön a gyorsút!

A kormány határozatot hozott a "gyorsút" gyorsforgalmiút-kategória bevezetéséről - az erről szóló kormányhatározatot a Magyar Közlöny pénteki számában tették közzé.

Orbán valósíthatja meg Gyurcsány nagy álmát

A kormány rögzítette a Liget Budapest projekt első részének tartalmát, ennek legfontosabb része a Városliget parkfunkciójának erősítése - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszámolt, hogy a Nyugati pályaudvar ugyancsak megújulhat.

Luxusingatlanból sosem elég - Ismét bevásároltak Matolcsyék

Több mint 7 milliárd forintért vásároltak újabb ingatlanokat a jegybanki alapítványok - értesült az RTL Klub Házon kívül című műsora. A főleg az unortodox közgazdasági tanok népszerűsítésére létrehozott Pallas Athéné Alapítványok két budapesti ingatlant vettek meg, valamint egy kecskeméti hotelt, ahol a diákok rekreációjáról is gondoskodni akarnak.

Újabb 3,1 milliárd forintot költenek a felcsúti akadémiára.

Egy "hatalmas, Makovecz-stílusú kazánházból" fűtik majd a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia két új edzőpályájának talaját, a beruházás összesen 3,1 milliárd forintba kerül - értesült a Népszabadság.

Ez a 20 város vonzza a legtöbb dollármilliárdot

A globális kereskedelmi ingatlanbefektetési piac 407 milliárd dollár forgalmat regisztrált 2015 első félévében, ami 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.