ingatlan

Magyar irodaházat és logisztikai parkot is eladott a CA Immo

A CA Immo ingatlanbefektető a közelmúltban adta el magyarországi logisztikai parkját, illetve egy kisebb méretű irodaházát Budapesten. Az Europolis Park Budapest M1 és a BBC eladása része a CA IMMO európai üzleti stratégiájának, amelynek értelmében fokozatosan kivonulnak a számukra nem kiemelt logisztikai piacról és a jövőben kizárólag az irodapiacra kívánnak koncentrálni.

Végre érkeznek a jó hírek

Megkezdődött a fellendülés a logisztikai piacon, 2014-ben minden idők legmagasabb nettó bérbeadását regisztrálták Budapesten - áll a JLL 2014 negyedik negyedéves Budapesti Ingatlanpiaci Körkép című kiadványában.

A végtörlesztés óta nem láttunk ilyet!

Folytatódott az erős évkezdet a hazai lakáspiacon, az elmúlt havi tranzakciós volumen - a 2012. januári végtörlesztést nem számítva - a legmagasabb volt a válság kitörése óta. A Duna House havi becslése szerint 2015 márciusában, országosan 12 263 lakás cserélt gazdát.

Már az idén elkezdhetik a szerb Manhattan építését

Csütörtökön kerül a belgrádi parlament elé az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy megvalósítsák az utóbbi évtizedek legnagyobb szerbiai projektjét, a Belgrád a vízen néven ismertté vált beruházást. A projekt azonban már most megosztja a szerb közvéleményt.

A Duna túloldalán is van élet

Bár a budapesti irodapiacon ma minden a Váci útról szól, a Duna túloldalán is fut egy igen hasonló közlekedési folyosó, mely irodisták ezreinek a munkahelyét tartalmazza. Elérkeztünk a budapesti irodapiac szegmenseit bemutató sorozatunk negyedik részéhez, melyben az észak-budai alpiaccal ismerkedhetünk meg az irodaház.info adatbázisának segítségével.

6 elképesztő épület, aminek egy lyuk van a közepén

Biztosan sokakkal előfordult már, hogy egy új épületet nézve úgy érezte, hogy valami hiányzik abból. Ez a kijelentés a legtöbbször átvitt értelemben hangzik el, amikor valamilyen designelem hiányától, esetleg a nem megfelelő anyaghasználattól nem érezzük teljesnek az alkotást. A világban azonban több példát is találunk, amikor a hiány szó szerint értendő: a tervezők szándékosan hagytak egy lyukat az épület közepén. Lenyűgöző látványterveket mutatunk Mexikótól Németországon át Kínáig.

Jövő pénteken újra kinyit a Déli pályaudvar

Jövő péntek hajnalban újraindul a menetrendszerinti vonatközlekedés a Déli pályaudvaron. A Gradex Mérnöki és Szolgáltató Kft. ugyanis befejezi az alagutat övező támfal és rézsű ideiglenes helyreállítását - áll a MÁV közleményében.

Vasárnap bezárnak a benzinkúti Sparok és a Metro áruházak is

Már most vasárnap sem nyithatnak ki a benzinkutak területén működő olyan üzletek, amelyek nem árulnak üzemanyagot, ahogy a kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és időben folytatók sem, miután a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent és azóta hatályba is lépett az erről szóló törvénymódosítás.

Itt az idő balatoni nyaraló után nézni!

Így március végén egy-egy délután folyamán már megtapasztalhattuk a nyár eleji időjárást, sok napsütéssel és 20 fokig is felkúszó higanyszállal. A nyár vészesen közeleg, így már most jó ötlet lehet balatoni nyaraló után nézni. Az egyszerű faházaktól a luxusingatlanokig terjed az óriási kínálat, az árak további emelkedése előtt érdemes lehet most lecsapni egy saját pihenőhelyre.

Új csarnokkal bővül a Polgár Ipari Park

Áprilisban megkezdődik a Polgár Ipari Park fejlesztésének második üteme. Az M3 autópálya mellett fekvő park novemberre egy 4700 négyzetméteres új csarnokkal bővül. A beruházást közel 800 millió forintból valósítja meg a magyar tulajdonú InfoGroup cégcsoporthoz tartozó Polgár Invest Kft., az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatás felhasználásával.

Újabb irodaházat vásárolt az Erste Alapkezelő

A Futureal által fejlesztett, 23 500 négyzetméter alapterületű Vision Towers északi tornyának megvásárlása után most a déli tornyok is az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap tulajdonába kerültek. A fővárosi irodapiac aktuális helyzetéről, illetve az irodaház fejlesztéséről és értékesítéséről tartott sajtótájékoztatót a Futureal és az Erste Alapkezelő Zrt.

Egyetlen ügyfél vett ki egy egész Prologis Parkot

A Prologis, Inc. ipari-ingatlan vállalat bejelentette, hogy az EYELEVEL - egy InnerWorkings vállalat, 9136 négyezetméter disztribúciós és irodaterülettel bővítette ki az általa bérelt területet a Prologis Park Prague D1 West II-ben.

Hol akarnak pénzt csinálni a befektetők?

A hozam iránti kereslet jelentős hatással van az európai kereskedelmi ingatlanpiacaira - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó 2015-ös befektetési körképéből. Miután az első osztályú ingatlanok folyamatos hozamcsökkenése jellemző Nyugat-Európa érett piacain, a befektetők diverzifikálják befektetési stratégiájukat, kockázatvállalási hajlandóságuk pedig nő. Az új stratégiákban így helyet kapnak új piacok és új szektorok is.

Az autógyártók az ingatlanpiacot is megmozgatják

Bár általában az ingatlanpiacon a logisztikában csapódik le elsőként a gazdasági növekedés és az elmúlt bő egy évben jelentős keresletnövekedést, valamint a kihasználatlanság rég nem látott csökkenését tapasztalhattunk, spekulatív fejlesztések továbbra sincsenek a piacon. Ez azonban már egy éven belül változhat: a hazai ipari ingatlanpiac legnagyobb szereplője 200 ezer négyzetméteres fejlesztési potenciállal rendelkezik - a Prologis egy sajtótalálkozó keretében számolt be az elmúlt év eredményeiről.

Brüsszel: gyanúsan sokba kerül az M4-es autópálya

A túlzottan magas kivitelezési árak miatt az Európai Bizottság a napokban elutasította az M4-es autópálya építésének magyar kérelmét - írja az Index. A portál úgy tudja, Brüsszelben a kartellezés gyanúja vetődött fel a közel 4 milliárdos kilométerenkénti építési költség miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.