innováció

Lego-guru: állandóan ezen buknak el a cégek

Piaci részesedést növelni csak úgy lehet, ha egy vállalat az innovációban, a márkaépítésben és az ügyfélélmény nyújtásában is előrébb jár a versenytársakhoz képest. Christian Majgaard, a Lego globális márka és üzletfejlesztési részlegének korábbi vezetője szerint sok cég nem tudja, hogy a logó és a márka két különböző dolog. A HVCA-Portfolio Investment Conference nyitóelőadója kitért arra is, milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy erős márka, és felvásárlóként mikor kell elgondolkodni egy már meglévő márka fenntartásában vagy teljes újragondolásában.

Elmondta a miniszter, miben látja a magyar siker kulcsát

A nemzeti innovációs és technológiai miniszter szerint a technológiaváltás az ország előtt álló egyik nagy kihívás, és Magyarországnak jobban kell szerepelnie az innovációval kapcsolatos ügyek támogatásában.

Tanulsz valamit munka mellett? Az új miniszter nagyon szeretné, hogy tanulj

Az a cél, hogy minden negyedik ember a munkája során tanuljon is valamit - mondta parlamenti meghallgatásán Palkovics László technológiai és innovációs miniszterjelölt. A leendő tárcavezető szerint fontos a magyar kkv-k hatékonyságának javítása, és a felkészülés az új technológiák térhódítására.

Kiderült, melyek az ország legjobb gyárai

Vajon melyek Magyarország legjobb gyárai? A gyártóipar szereplőinek ritkán van lehetőségük megmutatni magukat, pedig itt is bőven találni kiemelkedő teljesítményeket: innovációk, elégedett dolgozók és vevők, energiahatékonyság és digitális fejlesztések. Ez csak néhány az Év Gyára verseny 9 kategóriája közül, amelynek győztesei péntek este vették át a díjat.

Egészségipari projektekbe ment itthon a legtöbb uniós innovációs támogatás

Az uniós innovációs forrásokon belül a legtöbb támogatást, a projektek 35 százalékát az egészséges társadalom és jólét szakterülethez sorolható, vagyis egészségipari, orvosi, gyógyászati projektek nyerték el 2015 óta Magyarországon - emelte ki az elmúlt 3 évi pályázati döntések egyik fontos jellemzőjét a Magyar Időknek adott interjúban Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke az elnyert támogatások alapján kialakult földrajzi listáról is beszélt: eszerint az egyetemi központok állnak az első helyen, ezeket az ipari központok követik.

5 érdekes innováció a magyar bankszektorból

A hitelezéshez kapcsolódó technológiai innovációkat, a banki digitalizáció legújabb trendjeit mutatta be öt előadó a Portfolio szerdai Hitelezés 2018 konferenciájának utolsó szekciójában.

Bejelentés Brüsszelből: beszáll Magyarország a mesterséges intelligenciába

Magyarország csatlakozott az uniós Mesterséges Intelligencia Nyilatkozathoz, a Digital Day rendezvényen április 10-én több uniós ország képviselőivel együtt Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke írta alá Brüsszelben Magyarország csatlakozását az EU mesterséges intelligencia együttműködéséhez.

Innovációs nagydíjat nyert a Richter készítménye

A Magyar Innovációs Alapítvány Innovációs Nagydíjban részesítette a Richter Gedeon Nyrt-t "A cariprazine (Vraylar/Reagila), egy új originális magyar gyógyszer a világpiacon" című pályázatáért.

Világhírű magyar sikersztorit építene a kormány

A kormány szerint a magyar orvostechnikai ipar lehet az egyik olyan húzóágazat a jövőben, amit érdemes támogatni a gazdaságfejlesztés érdekében. Megnéztük, hogy a mostani sikeres vállalatok honnan indultak, hová tartanak.

Itt az idő, hogy Magyarország új modellre álljon át

Itt az idő, hogy Magyarország új modellre álljon át

A 2010-től kezdődő fiskális és a 2013 utáni monetáris politikai reformok egyidejűleg teremtettek makropénzügyi és gazdasági stabilitást, megalapozva egy versenyképességi fordulat lehetőségét. 2010 előtt Magyarországon az aktivitás és a foglalkoztatás mértéke az Európai Unión belül az egyik legalacsonyabb volt, ami egyértelműen korlátozta a gazdaság növekedési lehetőségeit. 2010 után a munka alapú magyar gazdaságpolitikai modellben a hangsúly a foglalkoztatás növelésére helyeződött. A munkaerőpiac mennyiségi oldalának fejlesztését követően következő kihívásként a hatékonyság javulása azonosítható, a hazai termelékenység szintje ugyanis - részben a foglalkoztatás kiemelkedő hazai növelése miatt - a régiós és az uniós átlag alatt alakult. A hatékonyság javítása a beruházások és az innováció további növelésén, valamint a munkaerőpiac folyamatos fejlesztésén és a bérek folytatódó felzárkóztatásán keresztül valósítható meg.

Városban élsz? - Hamarosan átalakulnak a hétköznapok

Egyre több olyan innovatív ötletről, alkalmazásról, vagy vállalkozásról lehet hallani, amelyek kapcsolódnak valahogy az okos város koncepcióhoz. De mit takar pontosan ez a kifejezés és mitől lehet egy várost okosnak nevezni? Nem lehet teljesen egyértelműen meghatározni a fogalmat, így megpróbáljuk körülírni, illetve megmutatjuk, hogy melyek azok a már létező fejlesztések, amik hozzájárulhatnak egy város "okosításához". A városon belül pedig összeszedtünk néhány példát arra, hogy melyek azok a szolgáltatások, amik a legnépszerűbbnek számítanak egy okos otthonban.

10 bank, amely a digitális forradalom élére állt

Miközben az innovatív techcégek hódítása azzal fenyeget, hogy elveszi azoknak a bankoknak a kenyerét, amelyek évtizedek, évszázadok óta uralják a piacot, a hagyományos pénzintézetek sem ülnek a babérjaikon. Egyre több bank dönt úgy, hogy milliárdokat öl bele a digitalizációba és alakítja át a teljes pénzintézetet digitálissá. Összeszedtünk tíz olyan hagyományos bankot (vagyis nem eleve digitális bankot), amelyek a legnagyobb sikereket érték el eddig a digitális átállásban. Az élen főleg a brit, skandináv, spanyol és lengyel bankok állnak. A listában magyar bankokat nem szerepeltettünk, a felállított sorrend pedig teljesen szubjektív.

Nincs nyoma a kutatási százmilliárdoknak a cégek pénzügyi eredményeiben

Nincs nyoma a kutatási százmilliárdoknak a cégek pénzügyi eredményeiben

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma - állítja Hantos Zoltán.

Hatalmas pénztömeget akar még elosztani innovációra 2020-ig az EU

Az Európai Bizottság a Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs keretprogramból 30 milliárd eurót szán a társadalmi kihívások terén alkalmazott új megoldásokra és az áttörést jelentő innovációra a 2018-2020-as időszakban - közölte Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos Brüsszelben sajtótájékoztatón pénteken.

Segítséget kapnak a cukorbetegek

Segítséget kapnak a cukorbetegek

Új kezdeményezés segíti a cukorbetegeket. Erre szükség is van, mivel 32 európai országból csak Franciaországban, Portugáliában, Görögországban, Törökországban és Máltán magasabb a cukorbetegek teljes lakossághoz viszonyított aránya, mint nálunk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.