japán

Újra láthatáron az óriási spekulatív rali

A világ harmadik legnagyobb gazdasága olyan kihívásokkal szembesült, amire nem számított. A japán gazdaságpolitika nem gondolta volna, hogy ennyire elhúzódik majd az áfaemelés negatív hatása a reálgazdaságban, és ezért újra éledezni kezdhet az a vélemény a piacon, hogy további monetáris sitmulussal próbálják majd orvosolni a helyzetet. Amikor tavaly áprilisban előállt a terveivel a Bank of Japan (BoJ), óriásit gyengült a világ harmadik legtöbbet kereskedett devizája, a japán jen. Noha a jegybanki vezetésük még ragaszkodik ahhoz, hogy a jelenlegi intézkedéseik is garantálják az inflációs céljuk teljesülését, egyre több jel gyengíti ezen véleményüket. Ha pedig a jegybank maga is "beismerné" ezt például azzal, hogy a következő negyedéves előrejelzésit érdemben rontja, akkor az még jobban megágyazna a jen elleni spekulációknak, amiket még a dollár általános erősödése is hajt.

Szegény japánokat még mindig nagyon nyomasztják a makacs árak

Nagyon régóta harcolnak már Japánban azért, hogy leterítsék az évek óta tomboló deflációt. Noha ez úgy tűnik sikerült, igazán egészséges infláció még egyáltalán nem kelt életre, ráadásul augusztusban az árak változása alulmúlta a várakozásokat, ami újabb aggodalmakat keltett. Pedig a szegény japán jegybank már nagyon szeretett optimistán nyilatkozni a folyamatokról.

Japán visszatérne az atomenergiához

A japán kormány vasárnap megkezdte a hazai közvélemény puhítását azért, hogy az ország ismét használhassa az atomenergiát, több mint három évvel a fukushimai atomerőmű földrengés és szökőár okozta katasztrófája után.

Fukusima után: zöld utat kapott az első japán atomerőmű

A japán atomenergetikai hatóság véglegesen igazolta szerdán a szendai erőmű biztonságosságát, és ezáltal lehetővé vált az erőmű újraindítása a fukusimai katasztrófa után kidolgozott biztonsági előírásoknak megfelelően.

Elképesztő hozamsivatagot látunk a világban

Ha valaki a fejlett piaci államkötvények biztonságát részesíti előnyben a részvénypiacokkal szemben, de csak néha néz körbe előbbi piacokon, akkor igencsak meglepődhet azon, amit mostanában lát. Sorra dőlnek ugyanis a sokéves, sőt történelmi mélypontok a vezető piacok rövid, közepes és hosszú állampapír hozamai terén. Sőt, újra "divatba jött" például a németeknél, hogy negatív hozam mellett bocsátanak ki rövid állampapírt. Ilyenkor a befektetők fizetnek azért, hogy elhelyezhessék a pénzüket a legbiztonságosabbnak tartott eszközök egyikében. Érdemes tehát röviden körbenézni, hogy mi is zajlik mostanában a világban. Előrebocsátjuk: meglepő dolgok sorozata.

3 éves mélyponton a japán növekedés

6,8 százalékkal zsugorodott Japán gazdasága az idei év első negyedévében az évesített statisztikai adatok alapján. Utoljára 2011 márciusában volt hasonlóan nagy mértékű a visszaesés, az akkor szökőár és földrengés sújtotta ázsiai országban. A mostani rossz teljesítmény az áprilisi áfa-ramalés gazdaságra gyakorolt negatív hatásával magyarázható. A háztartások drasztikusabban reagáltak az adóváltoztatásra, még a kormányzat számításaihoz képest is.

Japán sorsára jut az eurózóna?

Japánnal ellentétben az eurózóna elkerülheti a deflációt - ismertette a ma megjelent MNB-szemle első cikkének bemutatásakor a jegybank szakértője. Szerinte a defláció három fő csatornán keresztül is negatívan hat a fejlett gazdaságokra.

Hova tűntek a japánok?

Valaha a high-tech elektronikai iparág fellegvárának számított Japán, az utóbbi években azonban egyre jobban kopik ez a cím. A szenvedésük legutóbbi bizonyítéka, hogy a Sony búcsút int számítógépgyártó üzletágának, a Vaionak. Az Apple és a Samsung előretörése nagy csapást mért a japán gyártókra, a televíziók piacán rohamosan részesedést veszítenek és a mobiltelefonok terén is hasonló a helyzet. Mi a baj a japán elektronikai cégekkel és vajon eljön-e még az az időszak, amikor ismét az innovációval azonosítják őket?

Áttörés Japánban - Megvan az első biztonságosnak ítélt atomerőmű

Elsőként teljesítette a fukusimai balesetet követően kidolgozott szigorú biztonsági előírásokat egy atomerőmű Japánban az atomenergetikai hatóság szerdai közlése szerint, ezzel megnyílhat az út a három évvel ezelőtti katasztrófát követően leállított létesítmények újraindítása előtt.

Jót tesz-e a túláradó jegybanki optimizmus?

Ma hajnalban döntött a japán jegybank és ez alkalommal közreadta legfrissebb negyedéves gazdasági prognózisait is. Noha az idei fiskális évre vonatkozó növekedés kapcsán egy hajszálnyival pesszimistábbak lettek, összességében mi mégis úgy látjuk, hogy túláradó optimizmust sugároz a japán jegybank. Ebből kifolyólag mára szinte teljesen elhalványult annak a lehetősége, hogy a Bank of Japan további monetáris stimulust alkalmazna. Ennek a kimenetnek a teljes piaci kiárazása a pozitív folyó fizetési mérleggel párosítva akár a jen erősödését is hozhatja a jövőben, noha nem feltétlenül a dollárral szemben.

Lényegében ezért nem csinál semmit a jen árfolyama

A japán jegybanki döntéshozók jövő áprilisra már azt remélik, hogy megközelíthetik a két százalékos inflációs céljukat - így további intézkedéseket nem is látnak szükségesnek. A jen árfolyama részben ennek, részben a többletes folyó fizetési mérlegnek köszönhetően nem gyengült tovább idén, ami bizony nem segít az ország hanyatló exportteljesítményén.

Csúnya takarítás jön a korábbi slágertermékben?

Egyre több jel mutat abba az irányba, hogy a japán jen gyengülésére fogadó pozíciók jelentős zárási hulláma is kialakulhat az előttünk álló hetekben, ez a "takarítás" pedig akár komoly jenerősödést is hozhat öthavi látszólagos nyugalom után.

Megdöbbentően alacsony a munkanélküliség Japánban

Hiába vetette vissza az áfaemelés a japánok fogyasztási kedvét, a munkaerőpiacuk továbbra is nagyon jó egészségnek örvend. A munkanélküliségi rátájuk megdöbbentően alacsonyra, 3,5 százalékra esett májusban, ami 16 éves mélypont. Az áfaemelés hatásaitól szűrt infláció ugyanakkor továbbra is nagyon gyenge, de a japán jegybank mégis bizakodó. Szerintük jövőre már el is érhetik céljukat, és a piac ennek fényében nem is vár tőlük további stimulust. A pénteki adatok tehát nem mozdították el a befektetői konszenzust, és így a japán jen sem reagált érdemben.

Japán miatt aggódik Magyarország megmentője

A japán jegybank hatalmas pénznyomtatási programja növeli a globális likviditást, de ez a program egyúttal túlzottan laza monetáris politikát is jelent az ijesztő japán adóssághelyzet mellett - többek között ezeket mondta egy tegnap chicagói befektetési konferencián Michael Hasenstab.

Türtőztetik magukat a további lazítástól

A Bank of Japan ma sem változtatott a monetáris politikájának irányán és szinten tartja az eszközvásárlásainak mértékét. Teszi mindezt úgy, hogy elismerik: az áprilisi áfaemelés jelentősen visszavetette a keresletet, ami a reflációs folyamatnak is árt.

Nem csoda történt, csak áfaemelés

Áprilisban 3,4 százalékra emelkedett az éves infláció Japánban, míg az élelmiszerektől tisztított maginfláció 3,2 százalékra változott. Senki ne lepődjön meg, ugyanis a megugró fogyasztói árindex pusztán az áprilisi áfaemelés hatását mutatja.

Meglepő erőt mutat a japán gazdaság

Az első negyedévben a japán gazdaság (éves alapon) 5,9%-kal bővült. A várakozásoknál gyorsabb növekedés jó hírét beárnyélkolja, hogy az áfa-emelés miatt előrehozott fogyasztás hatása jelentős, ám ideiglenes. A devizapiaci hatás sem egyértelmű: az erősebb adat csökkentheti a további jegybanki stimulus esélyét - nem is ugrott meg a tőzsde a jó adatra.

Gigahitelből vásárolják fel a híres whiskygyártót

Minden idők harmadik legnagyobb külföldi tranzakcióját zárhatja le a japán Suntory italgyártó, ehhez viszont arra van szükség, hogy a Beam megvételéhez kapott áthidaló hitel nagyobb részét refinanszírozni tudják. A cégnek legalább 8 milliárd dolláros forrásra van szüksége, a Reuters szerint viszont ez hamarosan összejöhet, több bank és biztosítói is érdeklődik. Komplex konstrukcióról van szó, többek között dollárkötvény-kibocsátás, valamint elsőbbségi és alárendelt kölcsön is szóba jön a forrásgyűjtésnél.

Nem változtat a japán jegybank

A vártnak megfelelően nem lépett a Bank of Japan (BoJ) a mai napon sem. A jegybank egyelőre az áprilisi adóemelés hatásait vizsgálja és továbbra is úgy véli, hogy a 2 százalékos inflációs céljuk a 2015-ös fiskális évben már teljesül.

Mégsem lesz baj az áfaemelésből?

Az áprilisi áfaemelésnek nincsenek súlyos mellékhatásai Japánban - legalábbis a Reuters kéthetes eredményeken alapuló felmérése ezt mutatja. Ahol mégis van (kisker), ott is sokkal kisebb, mint várható lenne. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy az ország eddig látott fellendülésnek nem szab komoly gátat a költségvetés kiigazítása.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.