Zsinórban harmadszor zárhatják mínuszban az évet a világ kötvényalapjai, ilyen pocsék szériát legutóbb 40 éve láttunk. Az okok közül egyértelműen az erős amerikai gazdasági adatokat lehet kiemelni – írja a Reuters.
Az Európai Központi Bank egyelőre befejezte a kamatemeléseket - mondta Boris Vujcic, a Kormányzótanács tagja. Ezzel az EKB törétnetének legszigorúbb kamatemelési ciklusa záródhatott le.
Októberben két jelenség mozgatta leginkább a piacokat: egyrészt az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedésnek indultak, amely folyamat több szektorra is jelentős veszélyt jelent. Másrészt újra háború alakult ki a Közel-Kelet egyik puskaporos hordójában, a Hamász ugyanis támadást indított október elején Izrael ellen. Ez utóbbinak leginkább a nyersanyagpiacra lehetett volna hatása, az olaj ára viszont meglepő módon nem sokat változott. Nézzük, mibe fektettek szívesen a magyar profik októberben!
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Hosszú idő után a mai lehet az első olyan kamatdöntő ülés, amelyen az EKB nem fogja megemelni a kamatokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jegybanki szigor végéhez közeledünk: a jegybank a várakozások szerint tartósan magas kamatokat ígér majd, de szóba kerülhet a mennyiségi szigorítás és a kötelező tartalékráta emelése is. Mindez Athénban, a jegybank ma ugyanis szokásától eltérően nem Frankfurtban ülésezik.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően újabb 500 bázisponttal 35 százalékra emelte az irányadó kamatot csütörtökön a török jegybank. A hírre egyelőre nem reagált a líra érdemben.
Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója kedden arra figyelmeztetett egy beszédében, hogy a gazdasági kilátások sokkal rosszabbak a vártnál, és a világ erre nincs felkészülve. Szerinte a túlzott optimizmust a jegybankok téves előrejelzései mellett az is táplálja, hogy az általános hiedelem szerint a kormányok és a központi bankok kezelni tudják a potenciális problémákat. Szerinte viszont – a közelmúlt tapasztalatai miatt – ez nem vehető biztosra.
Több vezető európai pénzpiaci befektető szerint is tévednek a piaci szereplők, amikor azt gondolják, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nem emeli tovább a kamatot – írja a Bloomberg. A kulcs az energiaárak alakulása lehet a következő hónapokban.
A globális részvényalapokból már az ötödik egymást követő héten történt kiáramlás, a befektetők 7,7 milliárd dollárt vontak ki az amerikai kötvényhozamok emelkedése és a közel-keleti konfliktusokkal kapcsolatos félelmek miatt, írja a Reuters.
Az Egyesült Államokban a használtlakás-eladások 2010 óta a legalacsonyabb szintre csökkentek szeptemberben a magas kamatok és az áremelkedés miatt - írja a Bloomberg.
A Fed agresszív kamatemeléseinek célja, hogy az inflációt visszaszorítsa a 2%-os célszintre, de egyre több közgazdász veti fel, hogy a célszintet egyszerűen meg kéne emelni. A többség szerint viszont ennek nagyon rossz következményei lennének.
A frissen beérkező adatok felébresztették a félelmeket a további monetáris szigorítással kapcsolatban, ugyanis a túl erős gazdaság inflációs kockázatokat hordoz. A 10 éves amerikai kötvény hozama magyar idő szerint ma reggel centikre járt az 5%-os szinttől.
A korábban vártnál is sokkal erősebb az amerikai gazdaság, és ennek most nincs miért örülni. A fogyasztás a magas kamatok ellenére bivalyerős, ami az egyébként is makacs infláció felpattanásának kockázatát hordozza magában. A Fed eddig türelmes volt a hozamemelkedés miatt (amelynek köszönhetően a piac elvégezte a szigorítás egy részét a központi bank helyett), de ha a gazdaság ereje kitart, akkor a Fednek még jobban bele kell taposnia a fékbe. Márpedig a további monetáris szigorítás akkora hullámokat vetne, amit a Csendes- és az Atlanti-óceán túlpartján is megéreznének.
Vége azoknak az időknek, amikor alacsony kamatok és infláció mellett magas volt a növekedés, és most a költségvetésnek sincs tere a gazdaság élénkítésére, emiatt a korábbi évekbe látott 5% körüli növekedés sem reális már - mondták el a közgazdászok a Portfolio Budapest Economic Forumán. A konferencián a magyar munkaerőpiac kilátásairól is szó volt, ahol a beszélgetésben részt vevők egyetértettek azzal, hogy a magyar munkavállalók helyzete a magas nominális béremelkedés ellenére sokat romlott az elmúlt 1-2 évben, és abban is egyetértés mutatkozott, hogy a munkaerőhiány problémáját nem lehet egyhamar orvosolni. Az egyik panelbeszélgetésen szó volt a globális kilátásokról, és itt sem volt rózsás a hangulat: a nagygazdaságokban csak lassú helyreállás várható, miközben jelentős a kockázata egy újabb ársokknak. Ha ez megtörténik, annak súlyos következményei lesznek.
Nő a valószínűsége, hogy a Federal Reserve a hosszú oldali kincstári hozamok tartós emelkedése miatt szünetet tart kamatemelési ciklusában - erre utalnak a jegybank vezető tisztviselőinek legutóbbi jelzései a Wall Street Journal elemzése szerint.
Az orosz rubel hétfőn a dollárral szemben 101 fölé gyengült, nem tudott profitálni az emelkedő olajárakból. Az Izraelben zajló erőszakos cselekmények szintén negatívan hatottak a kockázati étvágyra. A dollárral szembeni 0,7%-os gyengülés ellenére a rubel még mindig elmarad a pénteken elért hét hetes mélypontjától, a 101,50-től.
A brit Munkáspárt vezetője, Keir Starmer felvázolta pártja elsődleges feladatát, hogy hatalomra kerülése esetén ösztönözze a gazdasági növekedést – írja a Reuters. Pártja Liverpoolban tartott éves konferenciájának kezdetén Starmer bizakodását fejezte ki, hogy a vállalkozásokkal együttműködve "nagyon gyorsan" el lehet érni ezt a célt.
2019-ben láttunk utoljára hasonló hozamadatokat, mint az idei első három negyedévben, sőt, ha így megy tovább, rekord évet zárhatunk. Az önkéntes- és a magán-nyugdíjpénztári portfóliók is szárnyalnak: általánosak a 11-13% körüli hozamok, de vannak olyan szolgáltatók is, ahol a 15% feletti teljesítmény sem ritka. Kérdés, kitart-e ez a hozamkörnyezet év végéig, és vajon a jó hozamok meghozzák-e végre a kedvet a nyugdíjcélú megtakarításokhoz, mivel az eddigi adatok sajnos folyamatosan csökkenő taglétszámot mutatnak.
Az amerikai vállalatok az elmúlt évben egyszer sem bocsátottak el olyan kevés munkavállalót, mint idén a harmadik negyedévben, miközben a foglalkoztatottsági hajlandóság jelentősen emelkedett. Ez is annak a jele, hogy az amerikai gazdaság a magas kamatok ellenére jó erőben van.
Az elmúlt napok kötvényhozam-emelkedései azt mutatják, hogy a piac felismerte az amerikai költségvetési fegyelmezetlenségben (és ezzel együtt a kormányzat eróziójában) rejlő veszélyeket – figyelmeztet cikkében a Wall Street Journal. A piac évtizedekig nem büntette meg az amerikai kormányt a nagy deficitek miatt, de ez megváltozhat, és ezért magas árat fizethet majd az amerikai kormányzat.