kereset

Egyetlen ábra arról, kik szívták meg igazán a legutóbbi válságot

Azt eddig is tudtuk vagy legalábbis gondoltuk, hogy a válságok mindig a szegényebbeket érintik rosszabbul anyagilag. Egy új kutatás szerint az elmúlt öt amerikai válságból a legutóbbi, 2008-as válság volt a legrosszabb a szegényeknek.

Hatalmasak a bérkülönbségek Magyarországon

Óriási lendületet vett 2017-ben a béremelkedés Magyarországon, a versenyszektor vállalkozásai az év első négy hónapjában bő 10 százalékkal többet fizettek a dolgozóknak, mint tavaly ugyanekkor. Bár a főváros fizetéseivel a vidék továbbra sem tudja felvenni a versenyt, vidéken gyorsabban nőnek a keresetek, mint Budapesten.

Példátlan fizetésemeléseket adtak idén a magyar cégek

A márciusi béradatok megmutatták, hogy az elmúlt egy évben óriási lendületet vett a keresetek emelkedése Magyarországon: a versenyszektorban 12 százalékkal emelkedett a bruttó átlagfizetés egy év alatt, ami példátlan az elmúlt egy évtizedben. A fizetések gyorsuló emelkedése egyrészt a drasztikus minimálbér-emelésnek, másrészt az egyre súlyosabb munkaerőhiánynak tudható be. A humán tőke hiányával küzdő ágazatokban az átlagnál gyorsabb volt a keresetbővülés.

Márciusban kilőttek a magyar fizetések

A rendszeres bruttó átlagkereset a versenyszektorban 12,4 százalékkal járt magasabban márciusban, mint egy évvel korábban, ami évtizedes csúcsnak számít. A teljes gazdaságot nézve a nettó reálbérek 9,9 százalékkal bővültek egy év alatt, amire szintén bő tíz éve nem volt példa. A munkaerőhiány szépen tornássza fel a béreket.

Nincs megállás, tovább nőnek a bérek

Februárban 10 százalékkal járt magasabban a rendszeres bruttó átlagkereset a legalább ötfős vállalkozások körében, mint egy évvel korábban. Ilyen mértékű éves béremelkedési ütemet utoljára 5 éve láthattunk, akkor került sor legutóbb jelentős minimálbér-emelésre. Országosan 11,2 százalékkal bővültek átlagosan a jutalom nélküli bruttó bérek.

Siralmas a helyzet: szerinted mikor keres annyit egy magyar nő, mint egy férfi?

Egy friss tanulmány szerint a magyar nők még 85 évet várhatnak, mire annyit keresnek majd, mint a férfiak. Ha ez valakit megnyugtat, nem nálunk a legrosszabb a helyzet, a német nőknek például 280 év múlva jöhet el a fizetésbeli egyezőség. A PwC tanulmánya emellett arra is kitér, hogy milyen gazdasági hatásai lennének annak, ha több nőt foglalkoztatnának az egyes országokban, Magyarországon például 9%-os GDP-bővülést becsülnek.

Tizenhárom éve nem nőttek akkorát a reálbérek, mint tavaly

Az infláció év végi beindulásának köszönhetően decemberben 5,4 százalékra lassult a nettó reálbérek éves növekedési üteme. Összességében ugyanakkor 2016-ban 7,3 százalékkal nőttek a reálkeresetek Magyarországon, amire 13 éve nem volt példa. A béremelkedés magasabb volt a költségvetési szektorban, mint a vállalkozásoknál: a versenyszférában 6,6 százalékkal, míg az állami szektorban 9,1 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek 2016-ban.

Kis cégnél vagy, ahol csak álom a jó fizetés? Nem vagy egyedül!

Kis cégnél vagy, ahol csak álom a jó fizetés? Nem vagy egyedül!

Magyarországon egy a versenyszektorban dolgozó munkavállaló átlagosan havi bruttó 250 ezer forintot keresett tavaly. Nem mindegy azonban, hogy mekkora cégnél vállal munkát: a nagyvállalati alkalmazottak rendszeres átlagkeresete bruttó 300 ezer forint körül alakul, miközben a mikrovállalkozásoknál kevesebb mint bruttó 180 ezer forintot lehetett keresni, legalábbis papíron.

Nagy prémiumokat osztottak novemberben

Több ágazatban is jelentős prémiumkifizetésekre kerülhetett sor novemberben, ami szépen megdobta a bérnövekedést. A jutalmakkal együtt átlagosan 8,6 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek az országban az ősz utolsó hónapjában, mint egy éve ugyanekkor.

Még mindig szépen emelik a béreket a cégek Magyarországon

Nyár közepén is fennmaradt a magas bérdinamika Magyarországon: júliusban reálértéken 7 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek átlagosan a nemzetgazdadságban, amit az árak csökkenése is segített. A versenyszférában ennél valamivel lassabb, 6,6 százalékos volt a nettó reálbérek éves növekedése. Júniushoz képest az elektronikai termékek gyártásával és a vegyi anyagok, termékek előállításával foglalkozó cégeknél nőttek látványosan rendszeres bérek a versenyszektorban, míg a közszférában a közigazgatásban dolgozók egy részének a fizetése emelkedett.

Júniusban is maradt a magas bérdinamika

Júniusban is fennmaradt az idén tapasztalt magas bérdinamika, a nettó reálkeresetek átlagosan 7,5 százalékkal jártak magasabban, mint egy évvel korábban. Az állami béremelések nélkül, csak a versenyszférában 6,8 százalékos volt júniusban az éves reálbér-emelkedés.

Egyszeri bérkiegészítést kapnak újra a postások

A 2015-ös eredményeknek köszönhetően a 2016. évre érvényes bérmegállapodásban foglaltakon túl további keresetfejlesztést hajt végre a Magyar Posta - közölte kedden a társaság.

Ők a legjobban fizetett befektetési guruk

Igaz, hogy a hedge fundok szekere döcögősen halad, de az iparág legjobban fizetett befektetési szakemberei így is 13 milliárd dollárt vittek haza tavaly, a legjobban kereső öt befektető fejenként 1 milliárdot zsebelt be - írja az Institutional Investor's Alpha tanulmányára hivatkozva a Reuters.

Ezeknél a cégeknél kereshetsz a legtöbbet

Szép fizetéseket vihetnek haza a technológia szektorban dolgozók - derül ki a Glassdoor gyűjtéséből, amely a legmagasabb fizetéseket kínáló amerikai cégeket listázta ki. Verseny van a technológiai cégek között a tehetséges, magasan képzett munkaerőért, ami felfelé hajtja az iparágban a béreket. Jól fizetik a tanácsadó vállalatok dolgozóit is, mivel nekik - különösen a magasabb szinteken - kivételes kapcsolatrendszerrel és speciális képességekkel kell rendelkezniük.

Így keresnek a magyarok

Februárban a keresetek átlagosan, az infláció kiszűrésével 6,5%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A reálbérek az utóbbi öt évben csak két hónapban növekedtek ennél gyorsabban.

Most akkor sok vagy kevés az adó Magyarországon?

A kormány gyakran büszkélkedik azzal, hogy Magyarországon milyen alacsony a személyi jövedelemadó kulcsa, és hogy nálunk milyen kevés közteher rakódik a munkára, miközben mások arra panaszkodnak, hogy milyen sokat elvesz tőlük az állam. Az igazság az, hogy az adórendszerünk igen torz, mivel bár a gyermekes munkavállalókkal nemzetközi viszonylatban is ritka bőkezű az állam, a dolgozók nagyjából háromnegyedét ezek a kedvezmények nem érintik.

Több állami cég vezetője is többször annyit keres, mint Orbán

Állami tulajdonú vadászati társaságok, valamint stratégiai cégek vezérigazgatói is többször annyit keresnek, mint Orbán Viktor miniszterelnök, egyes cégeknél a legkisebb és legnagyobb fizetés között negyvenötszörös különbség van - írta kedden a Népszabadság.

A béreken már látszik a kínzó munkaerőhiány

A januári bérstatisztikából kiderült, hogy szépen meglódultak a bérek a versenyszektorban egy év alatt: átlagosan 6,8 százalékkal több pénzt vihettek haza a dolgozók, mint egy évvel korábban. Az egyes piaci ágazatokat elnézve a 2015-ben felszínre törő munkaerőhiány problémája néhol komoly béremeléseket idézett elő, ezek egy részét szedtük össze. A nettó béreket nézve azt se felejtsük el, hogy időközben volt egy 1 százalékpontos szja-kulcs csökkentés is.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.