koronavírus

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

2021. január 11. 06:30 | Portfolio

Most megtudjuk, mennyibe került a magyar kormánynak a koronavírus-válság

Mozgalmas hét áll előttünk, hiszen az előzetes államháztartási statisztikából kiderül, mennyit költött a kormány 2020-ban, de megismerjük Európa legnagyobb gazdaságának 2020-as növekedési statisztikáját is. Ezen kívül érkezik a decemberi magyar inflációs adat, jönnek építőipari, ipari és szálláshelyek forgalmát mutató statisztikák is. Amerikában pedig eldől majd, hogy eltávolítják-e még a január 20-i mandátuma lejárta előtt Donald Trump elnököt a hivatalából.

Ezrek életét menthetik meg a lezárások - A koronavírus modellezése egy virtuális városban

2021. január 11. 06:05 | Csikász-Nagy Attila, Pongor Sándor

Ezrek életét menthetik meg a lezárások - A koronavírus modellezése egy virtuális városban

A mai mérnöki munka nagyrészt számítógépes modellezésre, azaz szimulációkra épül. Miért kellenek szimulációk? Mert sok minden, például az épületek földrengésbiztonsága, vagy egy szökőár hatása nem vizsgálható részletes kísérlettel. Másrészt, a jelenségek sokszor összetettek, amitől a kísérletek látszólag ellentmondó eredményekre vezetnek. A mérnöki szimulációk nagy hozadéka éppen az, hogy a nagy, bonyolult viselkedésű rendszereket sok kisebb, egyszerű működésű egységre bontva lehet vizsgálni. Így ma már gond nélkül terveznek például szinte tetszőleges alakú épületeket, vagy gépkocsikat, gépalkatrészeket is pusztán számítógépes modellek alapján. Hogy mi köze ennek a COVID-19 járványhoz? Az, hogy a COVID-19 terjedése az egyik legkomplexebb jelenség, amely ma az emberi társadalom keretei között zajlik. Ennek modellezése pedig szintén csak úgy lehetséges, ha a társadalmat alkotó embereket – végletekig leegyszerűsített, gyakorlatilag csak a COVID-19 terjedésével kapcsolatos tevékenységre szűkített modellekkel – ún. ágensekkel helyettesítve megvizsgálják, hogy nagyszámú ilyen ágensből felépülő virtuális társadalomban hogyan terjed a járvány.

Besokallt II. Erzsébet: korlátozásoktól mentes szülinapi bulit szeretne júniusban

2021. január 10. 20:54 | MTI

Besokallt II. Erzsébet: korlátozásoktól mentes szülinapi bulit szeretne júniusban

A koronavírus-járvány miatt nagyon visszafogott, zártkörű tavalyi ceremónia után idén Londonban ünnepli születésnapját a brit uralkodó. Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint II. Erzsébet királynőnek, aki áprilisban 95 éves lesz, eltökélt szándéka, hogy a júniusban esedékes "hivatalos" születésnapi parádét ismét a hagyományos pompával rendezzék meg, azaz létszámkorlátozástól mentesen, nem utolsósorban azért, mert az uralkodó ezzel is ki akarja fejezni elismerését a hadsereg által a járvány leküzdésére tett erőfeszítésekért.

Őrült kötvényralit hozott a koronavírus, a kanyarban sem volt a szuperállampapír

2021. január 10. 17:00 | Árgyelán Ágnes

Őrült kötvényralit hozott a koronavírus, a kanyarban sem volt a szuperállampapír

Márciusban még talán senki nem gondolta volna, hogy egy őrült kötvénypiaci ralit hoz magával a koronavírus-pánikot követő mennyiségi lazítási hullám. Pedig ez történt, és aki azt hitte, hogy ennél lejjebb már nem mehetnek a kötvényhozamok, az tévedett. Mindez persze nagyon jól jött a hazai kötvényalapoknak, az árfolyamemelkedésből főként azok a befektetők profitáltak, akik mertek a hazai piacon túlra tekinteni. A legjobban teljesítő stratégiák bőven meghaladták a szuperállampapír 4,95%-os hozamát.

Dugó a magyar-osztrák határon

2021. január 10. 13:01 | MTI

Dugó a magyar-osztrák határon

A koronavírus miatt már karácsony előtt bevezetett ausztriai beutazási korlátozások miatt vasárnap délelőtt megnőtt a várakozási idő a magyar-osztrák határátkelőkön.

Hiába a vakcina, még egy év lezárás várhat ránk

2021. január 10. 11:15 | Portfolio

Hiába a vakcina, még egy év lezárás várhat ránk

Akár további hat-tizenkét hónapig is fenn kell tartani a jelenlegi lezárásokat a vakcina ellenére is – mondta a BBC-nek Laurence Boone, az OECD vezető közgazdásza. A szakember szerint nem lesz egyszerű a következő időszak, de 2020 már bebizonyította, hogy csak ezek a korlátozó intézkedések lehetnek sikeresek.

Szijjártó Péter: 1676 milliárdnyi beruházás érkezett tavaly Magyarországra

2021. január 10. 10:18 | MTI

Szijjártó Péter: 1676 milliárdnyi beruházás érkezett tavaly Magyarországra

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra és mindez a világjárvány alatt történt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Koronavírus Magyarországon: itt a hét utolsó napi jelentése

2021. január 10. 09:25 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: itt a hét utolsó napi jelentése

Az elmúlt 24 órában 1778 új embernél mutatták ki Magyarországon a koronavírus-fertőzést, elhunyt 94 ember – derül ki a hivatalos tájékoztató portálról. A számok továbbra is azt jelzik, hogy az átmeneti csökkenés után nem enyhül tartósan a járvány nyomása, vagyis talán a nehezén túlvagyunk, de még mindig magasak a napi adatok.

A világ legnépszerűbb összeesküvés-elméletei már kezdenek kifejezetten veszélyessé válni

2021. január 10. 06:25 | Portfolio

A világ legnépszerűbb összeesküvés-elméletei már kezdenek kifejezetten veszélyessé válni

Megszámlálhatatlanul sok ember hisz világszerte teljesen alaptalan összeesküvés-elméletekben, némely ezek közül olyannyira népszerű, hogy már tettlegességre ösztönözte az embereket. A héten kirobbant Capitolium körüli zavargásokban például rengeteg konteó-hívő vett részt, több közülük a QAnonhoz köthető. Nézzünk párat a világ legnépszerűbb összeesküvés-elméletei közül, ha már ott tartunk, hogy közülük több is kezd kifejezetten veszélyessé válni.

Koronavírus: terjed a mutáns vírus a világban, sorra zárkóznak be az országok

2021. január 09. 21:19 | MTI, Portfolio

Koronavírus: terjed a mutáns vírus a világban, sorra zárkóznak be az országok

Sok országban ismét csúcsot dönt a napi megbetegedések száma, és ami még szomorúbb, hogy a koronavírus miatti elhalálozások sem csökkennek. Jó hír, hogy számos országban elkezdődött a vírus elleni oltás, igaz, ez még a kapacitások szűkössége miatt nagyon lassan halad. Nem meglepő, hogy sorra jelentik be az országok a korlátozó intézkedések fenntartását, néhányan pedig ismét lezárják határaikat.

Koronavírus: irániakon tesztelik a kubai vakcinát

2021. január 09. 20:52 | MTI

Koronavírus: irániakon tesztelik a kubai vakcinát

Megállapodást írt alá Kuba Iránnal arról, hogy átadja az ázsiai országnak a koronavírus ellen fejlesztés alatt álló, legelőrehaladottabb szintű vakcinájának technológiáját abból a célból, hogy ott végezzék el a klinikai tesztek utolsó - embereken végrehajtandó - fázisát.

Részletes keresés