Az emberek fele naponta többször kávézik, hódít a koffeinmentes változat

Az emberek fele naponta többször kávézik, hódít a koffeinmentes változat

Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd forintot, ezen belül a kapszulás kávékra 19 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A koffeinmentes kávék forgalma értékben 2 százalék volt, volumenben pedig egy százalékát adják a teljes kávépiacnak, mégis elmondható, hogy a kávéfogyasztók több mint harmada rendszeresen fogyaszt koffeinmentes kávét.

Nagy múltú épület újul meg a Városligetben

Nagy múltú épület újul meg a Városligetben

A Wing projektje során a Ligeti Auditórium teljes felújításon esik át, miközben megőrzi történelmi örökségét, derült ki a vállalat LinkedIn oldaláról.

Robotok dolgoznak egy budapesti kávézóban

Egy budapesti kávézóban már 7 nagyrobottal és 9 kicsivel találkozhatnak az érdeklődők. Egy kávé mellett akár ki is próbálhatják a robotokat, emellett részben a felszolgálás is ők végzik, így éles helyzetben is tesztelhetik a képességeiket.

Kávézót nyitott a Mol Budapest belvárosában

A Mol kiemelt töltőállomásain üzemelő 120 Fresh Corner után pénteken Budapest belvárosában megnyílt a vállalat első önálló Fresh Corner kávézója.

Nem várt lépés a multitól - Lekapcsolják a wifit a Starbucksban?

A távmunka terjedésével világszerte egyre többen használják irodának a kávézókat, különösen a nagy láncok tágas, modern tereit. Amerikában egyre több kávézó tulajdonos gondolja azt, hogy ez rontja a forgalmukat és a wi-fi szolgáltatásuk korlátozásával igyekeznek meggátolni őket abban, hogy az egész napot ott töltsék.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.