közlekedésfejlesztés

Hatezer milliárdból fejleszti az állam a vasutat: felújítjuk a pályákat és vonatokat is veszünk

Hatezer milliárdból fejleszti az állam a vasutat: felújítjuk a pályákat és vonatokat is veszünk

Hatezer milliárd forintot szánnak a következő években vasútfejlesztésre, a források kétharmadát a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmadát pedig az úgynevezett "gördülő állomány", vagyis a vasúti kocsik minőségi cseréjére fordítanák - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Kőszegen a Momlok Építő Zrt. által rendezett gépbemutató szakmai napon.

Így halad és épül a Budapest-Balaton kerékpárút

Így halad és épül a Budapest-Balaton kerékpárút

Budapesttől Etyekig, a biatorbágyi belterületet leszámítva, idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők - írja az  Innovációs és Technológiai Minisztérium a közösségi oldalán, ahol újabb részleteket osztott meg a kivitelezés előrehaladásáról.

Indul a HÉV és a 2-es metró összekötésének az előkészítése

Indul a HÉV és a 2-es metró összekötésének az előkészítése

Támogatási szerződést kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciumával a gödöllői és a csömöri (H8-as és H9-es) HÉV-vonal teljes felújításának, illetve a 2-es metróval való összekötésének tervezésére, előkészítésére, amelyre a kormány 4,6 milliárd forint uniós forrást biztosít.

Így alakul át Újbuda közlekedése az új szuperkórház környékén

Így alakul át Újbuda közlekedése az új szuperkórház környékén

Januárban írta ki a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. (BFK) a Dél-budai Centrumkórház közlekedésfejlesztésére vonatkozó közbeszerzést, most pedig az is kiderült, hogy a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. nyerte el a tervezésre kiírt pályázatot - írja a Magyarépítők.hu. A komplexum tervpályázatát az M-Teampannon Kft. és Rutkai Pál András nyerte. A FŐMTERV feladata a Dél-budai Centrumkórházhoz kapcsolódó közösségi és közúti, valamint a gyalogosok és a kerékpárosok megfelelő kiszolgálására alkalmas közlekedési infrastruktúra tervezése.

Újabb támogatást ad a kormány a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megtervezésére

Újabb támogatást ad a kormány a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megtervezésére

Az eddigieken felül, további 49,4 millió forintot biztosít a kormány a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megtervezésére - írja a Magyar Közlöny. A tervezett vonalhosszabbítás a Szent Gellért tértől a Műegyetem rakpart és az Infopark irányában, majd a Dombóvári útra befordulva a Kopaszi-gát és a mellette épülő új lakó- és irodanegyed irányában valósul meg.

Kiderült: gigantikusan sok EU-s pénzt kap Budapest és környéke 2027-ig

Kiderült: gigantikusan sok EU-s pénzt kap Budapest és környéke 2027-ig

A Budapestnek járó regionális fejlesztési (ERFA) keret nem 25, hanem 60 milliárd forintot takar, amelyen felül az új uniós Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből (RRF) 745 milliárd, a közlekedésfejlesztési programból (MIOP) pedig további több, mint 500 milliárd forint jut majd a fővárosnak és térségének a következő 7 évben – hangsúlyozta egy Facebook-posztban az eddig ismeretlen számokat Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára.

Csak 25 milliárdos EU-s fejlesztési keretet szán a kormány Budapestnek a következő 7 évre

Csak 25 milliárdos EU-s fejlesztési keretet szán a kormány Budapestnek a következő 7 évre

A 2021-2027-es időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak (ERFA) legalább a 6%-át fenntartható városfejlesztési célokra kell fordítani és egy minap körbeküldött anyag alapján ebből csak mintegy 25 milliárd forint juthat Budapestnek és ennek is a 80%-át kiemelt állami projektként költenék el, azaz előre eldöntött nyertesekről lenne szó – rajzolódik ki a 444.hu birtokába jutott anyagból. Emellett persze jutna még jelentős EU-s pénz budapesti közlekedésfejlesztési projektekre is, de azok konkrét célját és tartalmát nyilván a kormány döntené el.

Mától gyorsabban juthanak el az autósok Békéscsabára

Újabb 17,6 kilométeres szakasz készült el koronaélen belül Kondoros és Békéscsaba között az M44 gyorsforgalmi útból, így Békéscsaba még közelebb kerül a fővároshoz. A menetidő a tavaly átadott 62 kilométerrel együtt akár 25 perccel is csökkenhet - írja a NIF.

Fürjes Balázs a három legfontosabb budapesti fejlesztési területről beszélt

Fürjes Balázs a három legfontosabb budapesti fejlesztési területről beszélt

A kormányzati fejlesztéspolitika három legfontosabb területének nevezte Budapesten a közlekedés fejlesztését, az otthonteremtést és a minőségi zöldterületek növelését a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön a Dinamikus városfejlesztés címmel megrendezett, online építőipari konferencián.

Új, alacsonypadlós villamosok állnak forgalomba Budapesten

Új, alacsonypadlós villamosok állnak forgalomba Budapesten

Négy új CAF-villamos áll forgalomba Budapesten, az alacsonypadlós, 56 méteres szerelvények hétfőtől közlekednek az 1-es villamosvonalon. Az egy éve megrendelt villamosok késlekedéséről Vitézy Dávid is megszólalt, a főpolgármester és a BKK megbízott vezérigazgatója pedig beszámolt arról, hogy milyen ellenőrzésekre és engedélyekre vártak a villamosok forgalomba állítása előtt.

Fürjes Balázs: otthonteremtés, közlekedésfejlesztés és minőségi városi zöldfelületek vannak a zászlón (előadás videó)

Fürjes Balázs: otthonteremtés, közlekedésfejlesztés és minőségi városi zöldfelületek vannak a zászlón (előadás videó)

A közlekedésfejlesztés, az otthonteremtés és a városi zöldfelületek fontosságáról beszélt Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Portfolio által megrendezett Lakás 2020 Konferencián. Az államtitkár teljes előadása a cikkben lévő videóra kattintva nézhető meg.

Jelentős átalakulások jöhetnek a fővárosi HÉV vonalakon

Jelentős átalakulások jöhetnek a fővárosi HÉV vonalakon

Jelentős fejlesztések jöhetnek a fővárosi HÉV vonalakon – hangzott el a Budapest Fejlesztési Központ mai sajtótájékoztatóján. Ennek során három új megálló épülhet a déli HÉV-vonalakon, teljesen megújulhat a szentendrei HÉV, és a kettő összeköttetésének tervére is készül egy Duna alatt futó alagút, az ötös metró távlati tervével.

Több ezer autós mondott véleményt a főváros közlekedési terveiről

Több ezer autós mondott véleményt a főváros közlekedési terveiről

A Magyar Autóklub internetes kérdőívét kitöltő, döntően budapesti autósok többsége nem ért egyet a megengedett maximális sebesség általános és egységes csökkentésével – írja az Infostart.hu. Az ideiglenes kerékpársávok kialakításának megítélése azonban már korántsem ilyen egységes.

Rengeteg EU-s pénzt kapunk vasútfejlesztésre: átépítik a Déli pályaudvar alagútját, új Tisza-híd is lesz

Rengeteg EU-s pénzt kapunk vasútfejlesztésre: átépítik a Déli pályaudvar alagútját, új Tisza-híd is lesz

A mostani uniós ciklusban összesen 1300 milliárd forintnyi keret volt közlekedésfejlesztésre, míg a 2021-2027-es ciklusban csupán vasútfejlesztésre akár 2000 milliárd forint is elérhető lesz és ahhoz, hogy ezt a rengeteg pénzt időben le tudja kötni a kormány, most arról döntött, hogy 20 vasútfejlesztési projekt kellő előkészítésére 32 milliárd forintnyi támogatást ad – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményből. Ez a 20 projekt, köztük a Déli pályaudvar alagútjának átépítése, illetve egy új Tisza-híd, a 2000 milliárdos forrástömeg felét is lekötheti majd és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár (fenti képünkön) jelzése szerint az a kormány célja, hogy ezek 2022 elejére kellően elő legyenek készítve.

Berobbantak az agglomerációs vasútfejlesztések - Itt jöhetnek a legnagyobb változások

Berobbantak az agglomerációs vasútfejlesztések - Itt jöhetnek a legnagyobb változások

Korábban számos alkalommal hangsúlyozta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója azt, hogy Budapest csak akkor lesz élhető, ha az elővárosi kötöttpályás vonalak, a vasút és a HÉV versenyképessé válik az autóval szemben. Az elmúlt hetekben úgy tűnik, el is indultak az ilyen irányú fejlesztések, ugyanis volt, hogy naponta jöttek a bejelentések egy-egy fejlesztés elindításáról. Az alábbiakban ezeket gyűjtöttük össze.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.