Újabb kötelezettségszegési eljárást kap a nyakába Lengyelország
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország ellen az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló új törvény miatt.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Lengyelország ellen az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló új törvény miatt.
Egyre hevesebb vita bontakozik ki arról az Európai Unión belül, hogy Magyarország ne láthassa el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2024 második félévében. Az uniós ügyekben befolyásos HEC Paris egyetem professzora, Alberto Alemanno beszámolója szerint egy erős, Németországot is magában foglaló tömb támogatja a jogállamisági fellépés kibővítését az elnökség elhalasztásával kapcsolatban. Viszont szerinte nem arról van szó, hogy szankcionálni kellene a magyar kormányt, hanem hogy az EU működését kell megvédeni a kizárással.
A múlt héten az Európai Bizottság új javaslattal állt elő a szervezet egyik legvitásabb ügyében. A szervezet kvótákat akar meghatározni, az ezt elutasító tagállamoknak bevándorlónként 22 000 eurót kellene fizetnie.
Lengyelország megkapta az Európai Bizottságtól azt a rendelettervezetet, amely az egyes ukrán élelmiszertermékek behozatali tilalmának szeptember 15-ig tartó meghosszabbításáról szól - közölte hétfőn Robert Telus, lengyel mezőgazdasági miniszter. Az EU által május elején meghozott egyes termékekre vonatkozó korlátozások, amelyek öt országban vannak érvényben, június 5-én (azaz ma) járnak le, és habár Ukrajna a feloldásért lobbizik, az öt ország a meghosszabbításukat kéri. Az Európai Bizottság szóvivője hétfőn közölte, hogy döntés még nem született a korlátozásokról jövőjéről, de valószínűleg még a mai napon, azaz június 5-én határozni fognak -írja az Agrárszektor.
A kelet-közép-európai államok kérésével összhangban az Európai Bizottság rendelettervezetet alkotott, amely meghosszabbította egyes ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát, írta meg a Reuters. Oroszországból emellett baljós hírek érkeztek a gabonamegállapodással kapcsolatban.
Tízezrek tüntettek vasárnap Varsó belvárosában a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt ellen Donald Tusk, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökének felhívására. A megmozdulás résztvevői transzparenseket tartottak fel, amelyeken egyebek között olyan feliratok voltak olvashatók, mint "Európa, bocsánatot kérünk a PiS miatt".
Lengyelországot és Magyarországot az Európai Parlament bírálja az igazságszolgáltatás függetlenségével és az uniós jog betartásával kapcsolatos aggályok miatt. De míg Magyarország a képviselők elfoglaltak egy elítélő állásfoglalást, hogy az Orbán-kormány 2024 második felében ne tölthesse be a soros elnökséget, addig Varsó egyelőre megúszta ezt. Viszont Mateusz Morawiecki is elfogadhatatlannak tartja a keménykedést.
Lengyelország nem csatlakozik a koronavírus elleni vakcinák jövőbeli szállításának feltételeiről szóló megállapodáshoz, amelyet a múlt héten az Európai Bizottság (EB) a tagállamok nevében kötött a Pfizer gyógyszeripari vállalattal - közölte csütörtökön Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után - közölte hétfőn a lengyel belügyi tárca.
Aláírja a lengyel elnök azt a törvényt, amelynek értelmében állami vizsgálóbizottságot hoznak létre az orosz befolyás és nyomás feltárására a belbiztonság és az energetika terén - a döntést maga Andrzej Duda jelentette be hétfőn. Közölte egyúttal, hogy utólagos normakontrollt kér az alkotmánybíróságtól.
Patriot légvédelmi rakétarendszerrel is hozzájárul Németország a júliusi vilniusi NATO-csúcs biztonságához - közölték pénteken Berlinben.
Lengyelországi cégeket is várnak, hogy vegyenek részt Ukrajna háború utáni újjáépítésében - jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke szerdán Varsóban, ahol lengyel hivatali partnerével tárgyalt.
Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetei megalapították a 3 Tenger Hidrogén Tanácsot, amelynek egyik fő feladata az lesz, hogy képviselje az ágazatot az Európai Bizottság és az Európai Parlament előtt - tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség szerdán az MTI-t.
Kelet-európai gazdák tüntettek Brüsszelben az ukrán gabonaimport ellen, azonban az Euronews értesülése szerint az ehhez szükséges tárgyalások megindulásának most épp az a legfőbb akadálya, hogy Magyarország késlekedik az ukrán termékekre kivetett korlátozások feloldásával.
Az ukrán pilóták kiképzése nyugati F-16-os vadászgépeken nem teszi a NATO-t a konfliktus részesévé - idézte a Reuters a NATO vezetőjét.
A Guardian arról számolt be egy magas rangú európai uniós forrásra hivatkozva, hogy ukrán katonák kezdték meg pilótaképzésüket Lengyelországban.
A Visa globális technológiai és termékfejlesztési központot nyit Lengyelországban, a következő években mintegy 1500 szakembert foglalkoztató intézmény az első ilyen projekt lesz Közép- és Kelet-Európában - közölték kedden Varsóban, a Mateusz Morawiecki kormányfő részvételével tartott sajtóértekezleten.
Problémakeltés helyett Kijev támogatására kell összpontosítani a lengyel-ukrán kapcsolatokban - jelentette ki Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes vasárnap, kommentálva a tárca szóvivője és a varsói ukrán nagykövet között előző nap lezajlott, a két ország történelmi viszonyát érintő szóváltást.
„Miután elfogadhatatlan és megmagyarázhatatlan, hogy Oroszország megtámadott egy szomszédos szuverén államot, nem zárulhat ez a háború azzal, hogy Oroszország egészében tudta teljesíteni a háborús célkitűzéseit”, ezért "muszáj megüzenni, egyértelművé tenni Oroszországnak, hogy átlépték ezzel a Rubicont és így nem lehet rendezni a konfliktusokat a mai világunkban" – fogalmazott New Yorkban az M1-nek adott interjúban Novák Katalin. Magyarország köztársasági elnöke a háborúval kapcsolatban jelentős elmozdulást lát a nemzetközi közhangulatban, és a háborús felek részéről is.
Csak az Egyesült Államok jelentős európai szerepvállalása, valamint a NATO és az Európai Unió bővítése, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítése akadályozhatja meg az orosz birodalmi ambíciók megvalósítását - jelentette ki a lengyel elnök csütörtökön egy varsói nemzetközi konferencián.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Válaszul az ukrán támadásokra.
Véleményt mondott a közel-keleti közvetítő.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.