Augusztus elsejétől kezdik meg működésüket azok a migráns-táborok, amelyeket Olaszország nyit Albániában a bevándorlók azonosítására és az illegális migránsok kiutasítására - jelentette be a római miniszterelnöki hivatal.
Nincs esély arra, hogy az európai uniós tagországok vezetői között megállapodás szülessen a migrációról - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Granadában, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozójára érkezve.
A Európa Tanács Miniszteri Bizottsága azt kérte a magyar hatóságoktól, fokozzák erőfeszítéseiket a menekültügyi rendszer reformjának elfogadása érdekében, és Az szüntessék meg a kitoloncolásokat.
Eltűnt egy migránsokat szállító hajó a Kanári-szigeteknél, amely június 27-én hagyta el a szenegáli Kafountine-t, 200 emberrel a fedélzetén. A hajót spanyol mentőcsapatok keresik, egy repülőgép is részt vesz a kutatásban. Emellett két másik hajó eltűnéséről is információk érkeztek - számolt be a brit BBC.
Elfogadta pénteken a német szövetségi parlament (Bundestag) a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós kormányának egyik legnagyobb szabású vállalkozásaként kidolgozott bevándorlási törvényt, amely az EU-n kívüli országokból származó munkavállalók lehetőségeit hivatott bővíteni.
A migránsok és a befogadóországok szempontjából egyaránt sérti az önkéntesség elvét a tagországok miniszteri tanácsában a múlt héten elfogadott európai uniós migránselosztási jogszabálytervezet - jelentette ki Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter hétfőn Varsóban, a svéd hivatali kollégájával közösen tartott sajtóértekezleten.
Hollandiába mintegy 70 ezer menedékkérő érkezhet idén, 25 százalékkal több, mint amire a holland kormány számított tavaly ősszel - derült ki egy kormányzati jelentésből pénteken.
Hat ember ellen emelt vádat a bolgár ügyészség embercsempészet miatt, miután pénteken holtan találtak 18 afgán migránst egy Szófia közelében elhagyott teherautóban - írja a Reuters.
Meglőttek egy migránst a bolgár-török határon - jelentette a Politico című európai hírportál kedden holland, francia, angol és német hírforrásokra hivatkozva.
Az Európai Bizottság kedden ajánlást fogadott el, amely lehetővé tenné az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) teljes hatáskörű helyszínre telepítését mind a négy partnerországba - Albániába, Szerbiába, Montenegróba, valamint Bosznia-Hercegovinába - annak biztosítása érdekében, hogy határaikat továbbra is a legjobb európai gyakorlatoknak megfelelően védjék - közölte a brüsszeli végrehajtó EU-testület.
Több száz, Hondurasból és Nicaraguából az Egyesült Államokba tartó embert tartóztatott fel a guatemalai határőrség szombaton.
Több mint 4400 ember, köztük legalább 205 gyermek veszett oda a tengeren 2021-ben, miközben megpróbálták elérni Spanyolországot. Ez több mint kétszerese az előző évi számnak, és a legtöbb az első, 2018-as számlálás óta - számolt be a Reuters.
54 ember meghalt és legalább százan megsérültek, amikor egy vélhetően illegális bevándorlókat szállító kamion felborult Mexikóban. Az áldozatok nagy része Közép-Amerikából származott - írja a CNN.
Joe Biden amerikai elnök kormánya visszatért a Donald Trump korábbi elnök által folytatott - és Mexikóval egyeztetett - "Maradj Mexikóban" (Remain in Mexico) néven ismert, vitatott bevándorlási politika alkalmazásához, s ennek keretében két migránst visszaküldött az Egyesült Államok déli szomszédjához - jelentették csütörtökön hírügynökségek.
Az elmúlt hónapokba megnövekedett a Tunéziából és Líbiából Olaszország felé irányuló átkelési kísérletek gyakorisága, ezért egyre több tragédia történik a Földközi-tenger viharos vizein.
A jelenlegi migrációs válság leghalálosabb incidense miatt nő a feszültség Franciaország és az Egyesült Királyság között, Emmanuel Macron francia elnök pedig közös európai fellépést sürget.
Eddig hazájában is titok fedte kilétét.
Lesújtó képet festenek az előrejelzések.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.