mnb

Friss adatok: gyűlnek a felhők a magyar bankok felett

Az egy évvel korábbi 483 milliárd után idén 425 milliárd forintos nyereséget értek el az első három negyedévben a magyar hitelintézetek. Elsősorban az értékvesztés-visszaírások csökkenése és a működési költségek növekedése áll az eredményromlás háttérben. Az elmúlt egy évben 13,7% volt a tőkearányos megtérülés, vagyis közeledik az alacsonyabb, fenntartható szinthez.

Furcsa szakadás és rég látott pénzeső a magyar biztosítóknál

Egyre jobban kettészakad a magyar biztosítási piac. Miközben a vagyon- és felelősségbiztosítási díjbevételek háromszor olyan gyorsan növekednek, mint a GDP, az életbiztosítási díjbevételek bővülése az inflációt is alig képes meghaladni. Előbbinek köszönhetően a harmadik negyedévben kiugró mértékben, 11,1%-kal, az év eddigi részében pedig 9,3%-kal nőtt a teljes biztosítási piac bevétele Magyarországon. Év végére meglehet a válság előtti megtérülést idéző 70-80 milliárdos nyereség is a hazai biztosítóknál, ennek oroszlánrészét várhatóan idén is az Allianz és az Aegon szállítja majd.

Megbírságolta az MNB a Duna House egyik cégét

Az MNB "kiemelt összegű", 17 millió forint bírsággal sújtotta a HITELCENTRUM Szolgáltató Kft.-t, mert a pénzpiaci többes ügynök nem az elvárható gondossággal - a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével - közvetített ugyanazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt, nem adott át kellő számú versengő ajánlatot ügyfeleinek, illetve panaszkezelési szabályzata és gyakorlata nem felelt meg a jogszabályoknak.

Nagy dobásra készülnek Matolcsyék: szuperolcsó hitellel kavarják fel az állóvizet

Korábbról már nagyon ismerős, hosszú lejáratú és fix kamatozású hitelekkel kedveskedik január elejétől a Magyar Nemzeti Bank a kis- és középvállalkozásoknak. Mivel mostanság évi 14%-kal nő a kkv-k hiteltartozása a bankok aktivitásának köszönhetően, ezúttal a hitelezés további fellendítésére nincs szükség, így a hitelek biztonságosabbá tétele lesz a program célja. Ingatlanvásárlásra vagy személygépkocsi vételére csak kivételes esetben lehet majd használni az NHP fix nevű konstrukciót, amelynek most összefoglaljuk a fő tudnivalóit.

Munkácsy-festményt vesz az MNB

Sébastien Bourdon és Munkácsy Mihály egy-egy festményét is szeretné megvenni az MNB az Értéktár Program keretében, előbbit 250 ezer euróért, utóbbit pedig 500 millió forintért - derül ki a jegybank közleményéből.

Már fejre állt volna Magyarország EU-pénzek nélkül?

A címben feltett erősen provokatív kérdésre a rövid válasz természetesen az, hogy nem, a bővebb szakmai válasz pedig az, hogy csak azért nem, mert egészen más gazdaságpolitikai döntéssorozatot kellett volna végrehajtania az országnak az elmúlt 15 évben EU-pénzek nélkül. A sok-sok állami és magánberuházás mellett például nem lett volna elég pénz a devizahitelek forintosítására sem, hiszen utóbbi lépéssel a jegybanki tartalékok már negatív tartományba buktak volna és könnyen lehet, hogy az "IMF" kiebrudalása sem (2010-ben) történt volna meg. A teljesség igénye nélkül most csak néhány ábrát villantunk fel, ami azt érzékelteti: mennyi mindent köszönhet az ország az elmúlt években az EU-pénzek beözönlésének.

Ma 200 milliárdért kötött üzletet az MNB a bankokkal

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a három hónapos lejáraton 50, a hat és tizenkét hónapos lejáraton 75-75 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el, míg az egy hónapos futamidőn nem kötött üzletet. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint marad.

Bevetette lakáshiteles fegyverét az MNB - Itt az első eredmény

Az október 1-je után befogadott jelzáloghitel-igénylések esetében már a szigorúbb adósságfék-szabályoknak kell megfelelniük a hitelfelvevőknek. Mivel a hitelfelvétel átfutási ideje jellemzően több hét, a szabályozásnak egyelőre még csak a "részeredményei" látszódnak az MNB ma közzétett októberi, új hitelszerződéseket mutató statisztikáin: 57%-ra nőtt az 5 évnél hosszabb kamatperiódusú lakáshitelek részaránya az új szerződésekben, és a "szokásosnál" lassabban, évi 30%-kal nőttek októberben az új kihelyezések. Az MNB friss betét- és hitelstatisztikáiból szemezgettünk, amelyekből kiderült: elképesztő ütemben adósodnak el a magyar vállalatok.

A következő válságot várják a magyar bankok - Nehéz lesz így hitelhez jutni

Az utóbbi két évben egyre többen érdeklődnek a szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) való átalakulás iránt, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy jelentősen enyhítették a átalakulásra vonatkozó feltételeket. A Property Investment Forum finanszírozásról szóló szekciójában szó esett arról, hogy a következő válságtól tartva sok bank behúzta a kéziféket a projektfinanszírozásban, a jó projektekért pedig ádáz harcok dúlnak a pénzintézetek között. A bankok az irodai és lakásprojekteket szeretik leginkább finanszírozni a piacon, de a közeljövőben ki fog alakulni egy aszimmetrikus piac: mivel az 5%-os áfaprojektek mellett megjelennek majd a 27%-os projektek, ez utóbbiak versenyhátrányban lesznek- vélik a szakértők.

Felfedte az MNB az újabb ezermilliárdos hitelprogramjának részleteit

Pénteken este kitette honlapjára a Magyar Nemzeti Bank az NHP fix néven már beharangozott új refinanszírozási programjának terméktájékoztatóját. Ebből kiderül, hogy 2019 elejétől pontosan milyen feltételek mentén tervezi a jegybank a piacra pumpálni a legfeljebb 1000 milliárd forintnyi forrást, igaz ezt rögtön semlegesíteni is fogja a monetáris eszköztára segítségével.

Gazdagodik a magyar, mégsem neveli a gyereket spórolásra

Érdekes eredményeket hozott a legújabb reprezentatív kutatás eredménye: jóval kevesebben küzdenek napi megélhetési gondokkal, ám a többletjövedelmet csak kevesen teszik félre a "nehezebb napokra". A kedvező környezet, a reálbérek jelentős növekedése mellett a lakosság kevésbé lett előrelátó a pénzügyeket illetően. A magyar családok pénzügyi ismeretei továbbra is hiányosak, ezért az iskolarendszeren belül megvalósítható pénzügyi-gazdasági ismeretátadás kiemelkedő jelentőséggel bír.

Kimerülőben a magyar bankok aranybányája

Kifulladni látszik az értékvesztés-visszaírásra épülő magas profitabilitás a magyar bankszektorban - hívja fel a figyelmet friss Pénzügyi stabilitási jelentésében az MNB. Tíz éve tört ki a válság, azóta a hazai pénzügyi szektor sérülékenysége szinte minden téren sokat javult, ugyanakkor a lakosságnál lévő változó kamatozású hitelek kockázatára és a kereskedelmiingatlan-projekteknél a bérlői devizafedezettség gyakori hiányára is felhívja a figyelmet a jegybank.

Jön az új fizetési rendszer Magyarországon - Íme a menetrend

Jön az új fizetési rendszer Magyarországon - Íme a menetrend

2019. július 1-jétől a hazai forint átutalásaink legfeljebb 5 másodpercen belül, 0-24 órában, a hét minden napjában célba érnek, ennek érdekében a háttérben a bankok és a központi rendszert üzemeltető Giro oldalán már javában tesztelik a rendszert és a csatlakozásra készülnek. A Giro segítségével összeszedtük a legfontosabb eddig elért mérföldköveket és a jövő júliusig tartó menetrendet.

Ordas nagy kamu vagy meztelen igazság? Lerántjuk a leplet a lakáshitelekről

Hiába csökkentek a kamatok, a lakásdrágulás miatt magasabb törlesztőrészletet kell fizetniük az új hitelfelvevőknek, mint korábban - gondolják egyesek. Dehogyis, a kamatok olyan alacsonyak lettek, hogy a jelentős lakás-áremelkedés ellenére is jól járnak a hitelből lakást vásárlók - mondják mások. Kiszámoltuk az alábbiakban, mi az igazság. A hitelek egyedi kalkulációjához pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.

Még mindig szeretik a magyarok a részvényeket

Még mindig szeretik a magyarok a részvényeket

Közelíti a rekordszintet a hazai lakosság tőzsdei részvényállománya, ami idén nem az árfolyam emelkedésével magyarázható, hanem azzal, hogy több részvényt vettek a háztartások. A részvényalapok állománya szintén csúcsot döntött, de ez nem a hazai részvénypiaci alapoknak volt köszönhető. A NYESZ-számlák népszerűsége tovább csökken és a TBSZ-számlák számának növekedése is megállt, az utóbbin tartott értékpapírok állománya viszont szépen hízik - derül ki az MNB havi statisztikáiból.

MNB-bírságot kapott a Duna House hitelcége

17 millió forint fogyasztóvédelmi és ügynöki szabályok megsértésével kapcsolatos bírságot szabott ki az MNB a Duna House 100%-os tulajdonában álló Hitelcentrumra - áll a társaság BÉT-re eljuttatott közleményében.

225 milliárd forintnyi devizaswap-ajánlatot fogadott el az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (devizacsere-tendert) tartott hétfőn, amelyeken együttesen 225 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1988 milliárd forint maradt.

28,5 millió forintnyi bírságot szórt ki pénzváltókra az MNB

Az MNB pénzváltási tevékenységet érintő témavizsgálata nyomán összesen 28,5 millió forint bírságot szabott ki három hitelintézetre a pénzváltó ügynökeikkel kapcsolatos ellenőrzési kötelezettség hiányosságai miatt. A jegybank kötelezte az érintett piaci szereplőket aggályos gyakorlatuk kiigazítására - írja a felügyelet sajtóközleményben.

Bankolás a fotelből - Átírja a szabályokat az MNB

Néhány hónapon belül érkezik a távoli azonosításról szóló rendeletmódosítás - árulta el kérdésünkre Biró Gabriella, az MNB informatikai felügyeleti főosztályának vezetője. A bankoknak az ügyfelek azonosítására a korábbinál rugalmasabb, a kockázatarányosság elve alapján lépcsőzetesen egymásra épülő követelményrendszert alkotnak meg. A pénzintézetek számára jelentős anyagi megtakarítást is jelenthet a távazonosítás lehetőségeinek kiszélesedése.

20 milliárdért üzletelt ma az MNB a bankokkal

Öt- és tízéves futamidejű, monetáris politikai célú kamatcsere-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az ötéves és a tízéves lejáraton 10-10 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat - derül ki az MNB közleményéből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.