munka

Miért káros, ha folyton a gép előtt ülsz?

A mozgásszervi panaszokkal küzdő betegek száma egyre nő Magyarországon. A háziorvosi, a reumatológiai és az ortopédiai rendelők tele vannak az ülő életmód áldozataival. Miért káros az ülő életmód?

5 milliárdos uniós pénz a munka és a magánélet összehangolására

Megjelent a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése a konvergencia régiókban - Rugalmas, családbarát foglalkoztatási módszerek bevezetése a munkáltatóknál című felhívás, melynek keretösszege 5 milliárd forint - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményben. Támogatást igényelhetnek gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók és egyéni cégek. A felhívásra a már korábban átvilágított vállalkozások igényelhetnek támogatást az átszervezési terv alapján a rugalmas foglalkoztatást elősegítő szervezeti, személyügyi és egyéb intézkedések megvalósítására és ehhez kapcsolódóan tanácsadás igénybevételére. Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

Komolyan azt hiszed, a te munkád majd megmenekül a robotoktól?

A Bank of Americánál már dolgoznak azon, hogy jövő év elejétől egy robot befektetési tanácsadó tudja kiszolgálni az ügyfeleik egy jelentős részét. Várakozásuk szerint 20 éven belül 25 millió munkahely szűnik meg a pénzügyi és jogi szektorban az ehhez hasonló algoritmus alapú befektetési tanácsadók elterjedése miatt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.