Magyar startup biztosítja a zöld energiát a Prologis Park Budapest-Harbor elektromos töltőállomásához, miután sikeres volt a napelemek térburkolatba történő integrálásával kapcsolatos kísérlet.
Megállíthatja a tengerentúli megújuló energia szektorban a munkahelyek számának gyors bővülését Donald Trump elnök döntése, amellyel 30 százalékos vámot vetett ki az importált napelemekre. A tarifa mindemellett az egyesült államokbeli napelemfarmok költségeinek emelkedésével, összességében pedig az ágazat jelentős lelassításával fenyeget. Miközben a kormányzat a hazai vállalkozások érdekeinek védelmével indokolja a döntést, úgy tűnik, a lépés potenciális tengerentúli haszonélvezői jóval kevesebben vannak, mint azok, amelyekre negatívan hathat.
Az Egyesült Államokban importvámot vetnek ki a napelemekre, valamint bizonyos mosógépekre - jelentette be az USA külkereskedelmi képviselője, Robert Lighthizer. A belső piac védelmének szándékával kivetendő tarifa - , amelyet Donald Trump elnök már tavaly nyáron kilátásba helyezett - mértéke az első évben 30 százalékra rúgna, a következő években azonban fokozatosan csökkenne, 25, 20, majd 15 százalékra.
Két hónap alatt duplájára, 9 milliárd forintra ugrott a 0%-os lakossági energiahatékonysági hitel országosan igényelt összege, így már a január eleji jelentős lazítások előtt is kezdett felpörögni az érdeklődés, azután pedig ez még inkább várható. Jelzálog bejegyzése nélkül ugyanis már akár 5 millió forintnyi hitelt is kérhetünk úgy, hogy az eddigi harmadát sem éri el a papírmunka, sőt a napelemre, szigetelésre és ablakcserére is felhasználható program finanszírozásában is nagy, a lakosságnak kedvező változás lépett hatályba. Kapkodni még nem kell az igénylések benyújtásával, hiszen bőven van még keret, de azért hosszú hónapokra sem érdemes félre tenni a már most kigondolt projektet.
Irodaépületek számára biztosít félig áttetsző perovszkit napelemeket a Skanska kelet-közép-európai üzletága, új alapokra helyezve ezzel az energiafelhasználás szempontjából önellátó épületekhez kapcsolódó megközelítést. Az első tesztjellegű kivitelezések a tervek szerint 2018-ban indulnak Lengyelországban.
Az eddigi 2 millió forintról 5 millió forintra emelték azt a határt, amely alatt még nem kell a felvett hitelre ingatlanfedezetet bevonni a lakossági energiahatékonysági pályázatnál, sőt most már más ingatlant is elfogadnak fedezetként, mint amelyen a beruházás megvalósul - többek között ezekről a jelentős szabálylazító lépésekről döntött minap az uniós pályázat kiírója. Az is fontos, hogy míg eddig csak 300 ezer forintig engedték, mostantól akár már 1,5 millió forintnyi készpénzes számlát is elfogadnak a beruházás keretében. Az egész ország területén elérhető pályázat vonzerejét számos további, a lakosság számára kedvező módosítás is növeli.
3-4 millió forinttal is olcsóbb lehet mostantól egy kis teljesítményű naperőmű megépítése annak köszönhetően, hogy a kormány eltörölte a rájuk kivetett földvédelmi járulékot. A lépés újabb lökést adhat az erőmű építési boomnak.
Megváltoztatta egy jelentős naperőmű megvalósítási helyszínét a kormány; így az eredetileg Oroszlány város külterületére tervezett 3 milliárd forintot meghaladó támogatási igényű fotovoltaikus projekt Pakson fog megvalósulni.
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP szerint a termékdíj csökkentése hozzájárulhat a következő 1-2 évben Magyarországon a napenergia alkalmazása terén várható fellendüléshez; ezzel együtt a jövőre fizetendő termékdíj még mindig jelentősen meghaladja az uniós átlagot.
A Nemzeti Közművek a jövőre új szolgáltatást indít: a lakosság részére napenergia tárolására alkalmas eszközöket és napelemeket telepít. A fotovoltaikus panelek és finanszírozásuk terén 2018-ban komplex megoldással jelentkezik a társaság - közölte a tájékoztatás szerint Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója az NKM Nemzeti Közművek Zrt. regionális szimpóziumán csütörtökön Budapesten.
Jordánia a világ legnagyobb naperőművét helyezte hétfőn üzembe a Zaatari menekülttáborban, amelynek mintegy 80 ezer lakóját látja el ilyen módon árammal - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Bár az EU-pályázatok meghirdetésének nagy rohamán már túl vagyunk, de azért mostanában is jön még ki egy-egy nagyobb pályázat, és a jelek szerint ez a vidékfejlesztési pályázatok terén is így lesz. Friss fejlemény ugyanis, hogy elindult a társadalmi egyeztetése egy 35 milliárd forintos felhívásnak, amely a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását támogatja majd jövő februártól. A pályázat vissza nem térítendő támogatást kínál, amelyből például napelemes rendszer is telepíthető. Emellett egy 5 milliárdos keretösszegű borszőlő telepítésre vonatkozó pályázat társadalmi egyeztetése is megkezdődött. A napokban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy egy 52,5 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói energiahatékonysági pályázat is megjelenik majd január közepén, azután, hogy a napokban újranyitott másik felhívást bezárják:
Bruttó 15 milliárd forintot kap költségvetési forrásból, illetve 3 milliárd forintot uniós forrásból Békéscsaba komplex energetikai programjának megvalósítására a Modern városok program keretében. A fejlesztések keretében egyebek mellett összesen 4,2 megawatt összteljesítményű napelempark és 6 megawattnyi tárolókapacitás épül ki a város három pontján, összesen 8,6 milliárd forintból, amiből 2,6 milliárdot a Magyar Villamos Művek Zrt. tesz a projektbe.
Amint múlt héten már felhívtuk rá a figyelmet, ma megnyílt egy olyan vállalkozói energiahatékonysági uniós pályázat 81 milliárd forintos szabad kerettel, amelyet a nyáron a túl szigorú szabályrendszer és a gyenge érdeklődés miatt felfüggesztettek, hogy átdolgozzák. Az átdolgozás mellett azonban a mai újranyitás mellett újfent módosult néhány ponton a pályázat az elvárt műszaki paraméterek terén. A pályázat egyébként egy kombinált hiteltermék, azaz az ingyenpénznek mondott vissza nem térítendő támogatás mellett hitelt is fel kell venni legfeljebb 2%-os fix kamattal, de például napelem telepítésével ennek költsége bizonyára könnyen kitermelhető.
Jövő szerdán újranyílik egy olyan vállalkozói energiahatékonysági uniós pályázat 81 milliárd forintos szabad kerettel, amelyet a nyáron a túl szigorú szabályrendszer és a gyenge érdeklődés miatt felfüggesztettek, hogy átdolgozzák. Ez egy kombinált hiteltermék, azaz az ingyenpénznek mondott vissza nem térítendő támogatás mellett hitelt is fel kell venni legfeljebb 2%-os fix kamattal, de például napelem telepítésével ennek költsége bizonyára könnyen kitermelhető. Ennek a közép-magyarországi régióra érvényes "párja" is rövidesen újranyílhat a cégek számára többmilliárdos szabad kerettel. Sőt, egy újabb, 52,5 milliárd forintos keretösszegű, kizárólag ingyenpénzt kínáló, vállalkozói energiahatékonysági pályázat társadalmi egyeztetése is elindult. Utóbbi várhatóan azt követően nyílik majd meg január közepétől, hogy a 81 milliárdos szabad keretösszegű pályázatot bezárják.
Bizonyos régiókban több mint harmadával csökkentheti a súlyos kínai légszennyezettségi helyzet a napelemek energiatermelő potenciálját - állapította meg a Princeton tanulmánya.
A legnagyobb német panelgyártó csődje és a kínaiak akadozó szállításai miatt egész Európában, így Magyarországon is hiány van napelemekből - írja az Index. Közben itthon a korábbiaknál jóval többen építenének naperőművet, nagyrészt a támogatási rendszer tavaly év végi megváltozása miatt.