Itt van még egy jó hír a techszektorból mára
Jól indul a negyedéves jelentési szezon a technológia szektorban, az Alphabet után a Microsoft árfolyama is közel 5 százalékos pluszban áll a mai kereskedésben a negyedéves számokra.
Jól indul a negyedéves jelentési szezon a technológia szektorban, az Alphabet után a Microsoft árfolyama is közel 5 százalékos pluszban áll a mai kereskedésben a negyedéves számokra.
Emelkedik ma az Alphabet árfolyama, a részvények több mint 4 százalékos pluszban állnak azt követően, hogy a cég közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A Google hirdetési bevételei emelkedtek, ami reménnyel tölti el a befektetőket, hogy az online hirdetési óriás ellenállóbb lehet a közelgő recesszióval szemben, mint a kisebb riválisok.
Emelkedő költségektől szenved az easyJet, amelyben a kapacitások növelése mellett a munkaerőpiaci problémák és a járattörlések is szerepet játszottak – derül ki a légitársaság negyedéves gyorsjelentéséből. A befektetők mégis jól fogadták a számokat, a részvények árfolyama 2 százalékos pluszban áll ma a londoni tőzsdén.
A félvezetőkből az elmúlt két év nagy részében hiány volt a globális ellátási láncok problémái miatt. A Volvo, Európa egyik vezető autómárkája szerint a vállalat már túl van a chiphiány okozta rendkívüli helyzet nehezén, amely óriási nyomás alá helyezte többek között az autógyártókat is.
A vártnál gyengébb második negyedévet zárt az Ericsson, miután a beszállítói láncok továbbra sem álltak helyre és nagy az inflációs nyomás, ami emelkedő költségeket eredményezett.
Az energetika szegmensnek köszönhetően jelentős bevétel-és EBITDA-növekedésről számolt be az Opus Global az első negyedévre, még úgy is, hogy a turizmus, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari üzletág veszteséget termelt. Bár a működés szintjén jelentős eredménynövekedés volt a cégcsoportnál a január-márciusi időszakban, a pénzügyi soron veszteséget könyvelt el, és az adófizetési kötelezettséggel együtt veszteségbe lökte az Opus Globalt az adózott eredmény szintjén. Az orosz-ukrán háború hatásai, az alapanyagárak és az energiaárak növekedése negatívan hat a vállalatra és jelentős bizonytalanságokat hordoz a kilátásokkal kapcsolatban - derül ki a gyorsjelentésből.
2022 első negyedévében tovább növekedett a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) beépített kapacitása és darabszáma, de a növekedés mértéke némileg megtorpant az előző negyedévekhez képest. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) negyedéves adatai szerint 2022 márciusának végén összesen 141 135 napelemes háztartási méretű kiserőmű üzemelt 1 195 MW beépített kapacitással.
Az idén 3,5 százalékkal, 1,31 milliárdra csökkenhet az okostelefonok kiszállítása globálisan - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Lezárult a stratégiai átalakulás a 4iG-nál, amellyel a vállalat az első számú rendszerintegrátora lett Magyarországon, a második legnagyobb távközlési csoporttá és a Nyugat-Balkán szignifikáns távközlési csoportjává vált – olvasható a 4iG befektetői prezentációjában, amit az első negyedéves gyorsjelentéséhez kapcsolódóan tett közzé a vállalat. A cég a tegnap esti gyorsjelentéshez képest új információkat is közölt, például pro forma számokat 2022 első negyedévére és a bázisidőszakra.
Erős értékesítési számokat közölt a Zwack az idei január-márciusi negyedévre, az időszak kimagasló eredményeket hozott az italgyártónál mind a kiskereskedelemben, mind a gasztonómiában. Ebben az újranyitás miatti keresletélénkülés mellett meghatározó szerepet játszott az is, hogy a kormányzati intézkedések hatására a lakosság egyes csoportjainál jelentős jövedelemtöbblet gyülemlett fel – értékelte a negyedévet ma publikált gyorsjelentésében a Zwack. A gyorsjelentést követően közzétett közgyűlési meghívóból pedig kiderül, hogy a március végén zárult pénzügyi év után 1500 forintos osztalék fizetését javasolja a menedzsment, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 8,5 százalékos osztalékhozamot jelent.
Az idei első negyedévben éves összevetésben 29,2 százalékkal, mintegy 69,35 millióra csökkent a kiszállított mobiltelefonok száma Kínában a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium tudományos központja, az informatikai és kommunikációs kutatóintézet (CAICT) hétfőn közölt adatai szerint.
Jelentős növekedésről számolt be az Alteo az idei első negyedévre mind a bevételek, mind az eredmények szintjén a tavalyi első negyedévhez képest, az év első három hónapját tekintve pedig fennállásának legmagasabb eredményszámait produkálta a cég – derül ki a ma délelőtt közzétett befektetői prezentációból. Ez többek között az Alteo stratégiájának és fejlesztéseinek egyik kulcsterületéhez, a Szabályozási Központ tevékenységéhez köthető, de a kiskereskedelmi szegmens fejlődése, valamint az időjárásfüggő portfóliót érintő időjárási hatás is elősegítette a negyedéves számok kedvező alakulását.
Jelentős bevétel-és profitnövekedésről számolt be a Nyomda 2022. első negyedévére, részben a választásokhoz kapcsolódó nyomdai feladatoknak, részben a lejáró okmányok megújításának köszönhetően – derül ki a cég gyorsjelentéséből. A nehézségek között említette a vállalat a szállítási határidők és árak növekedését, valamint az alapanyagok beszerzésének nehézségeit.
Jelentős profitcsökkenésre számít a Toyota az áprilisban kezdődött pénzügyi évében a költségek példátlan mértékű emelkedése következtében. Az autógyártó, amely a chiphiány időszakát eddig viszonylag jól átvészelte, már nem immunis az elhúzódó válságra és a kínai járványügyi korlátozásokra – írja a Reuters.
Folytatódik a növekedési sztori a Masterplastnál, az első negyedévben mind a bevétel és az eredmények is kétszámjegyű ütemben emelkedtek - derül ki a cég ma hajnalban publikált negyedéves gyorsjelentéséből. A háború miatt felerősödő áruellátási nehézségek és áremelkedések, valamint a fokozódó infláció kihívásokat jelentenek a szektornak, de a Masterplast menedzsmentje optimista, ugyanis Európai szinten óriási keresletet tapasztalnak a felújítások miatt, amihez az energiaárak emelkedése is hozzájárul. "Az előttünk álló évtized a hőszigetelés évtizede lesz" - véli a vezetőség.
A Google anyavállalata, az Alphabet kedden az elemzők által várt bevételnél alacsonyabb negyedéves eredményről számolt be, miután az ukrajnai háború miatt a YouTube hirdetési eladások jelentősen visszaestek. A világ legnagyobb kereső- és videószolgáltatója kimondottan jól muzsikált az elmúlt két évben, mivel a világjárvány az online tér felé irányította az üzleteket és a vásárlókat. Idén azonban eddig problémásnak bizonyul az értékesítési számok túlszárnyalása, mivel a háború, a növekvő infláció és a termékhiány miatt a hirdetők a marketingkampányok visszaszorítására kényszerülnek.
Áremelésekkel tudta kompenzálni a költséginflációt a Nestlé az első negyedévben, ennek köszönhetően a vártnál erősebb számokat közölt a vállalat az időszakra és megerősítette 2022-es céljait.
A háztartási vegyszereket és higiéniai termékeket gyártó Procter & Gamble (P&G) arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna ellen indított háború miatt elrendelt szankciók, pénzügyi korlátozások és ellátási problémák miatt nem lesz képes fenntartani üzleti tevékenységét Oroszországban, ahonnan kivonulhat - közölte a Reuters a cég képviselőire hivatkozva.
Profit warningot tett közzé a Rába, várhatóan veszteséges lett az első negyedév az üzemi eredmény szintjén – derül ki a BÉT-en zárás után publikált közleményből.
Világszerte mintegy 100 millió háztartásban használnak jelszót megosztva Netflix-előfizetést, ami eddig nem igazán zavarta a streaming óriást, mivel így is szépen nőtt a felhasználószám. Most azonban, hogy a legutóbbi negyedéves gyorsjelentés szerint csökkent a felhasználószám, ami több mint egy évtizede nem fordult elő, a cégvezetés arra utalgat, hogy hadjáratot indítanak a jelszavukat megosztók ellen.
Máris lépnek a befektetők.
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Videóban üzent a miniszterelnök.
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.