nemzetbiztonság

Kína elítélte, hogy kitiltottak egy kínai távközlési céget az Egyesült Államokból

Kína elítélte, hogy kitiltottak egy kínai távközlési céget az Egyesült Államokból

Kína komoly aggályát és határozott ellenvetését váltotta ki, hogy az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) nemzetbiztonsági okokra hivatkozva visszavonta a China Telecom kínai mobilszolgáltató egyik alvállalatának egyesült államokbeli működési engedélyét, és jelezte is ezeket Washingtonnak - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.

Már a filmeket is cenzúrázni fogják Hongkongban

Már a filmeket is cenzúrázni fogják Hongkongban

A hongkongi törvényhozás elfogadta szerdán a filmek cenzúrájáról szóló jogszabály olyan értelmű módosítását, miszerint tilos a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt filmek vetítése - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Megszólalt Soros György a kínai befektetéssel kapcsolatban

Megszólalt Soros György a kínai befektetéssel kapcsolatban

Soros György milliárdos befektető a Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy a BlackRock részéről "tragikus hiba", hogy dollármilliárdokat fektetnek most Kínába, és valószínűleg komoly pénzt veszít a vagyonkezelő az ügyfelei számára.

Üzentek a tálibok a volt afgán elnöknek

Üzentek a tálibok a volt afgán elnöknek

Az Afganisztánban hatalomra került tálibok kiterjesztették az amnesztiát a volt afgán kormány minden tisztségviselőjére, Asraf Gáni volt államfőre is, és arról biztosítják őket, hogy hazatérhetnek, élhetnek Afganisztánban - közölte hétfőn a tálibok egyik vezetője.

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Hackerek támadták meg Lengyelország vezető politikusait

Széleskörű kibertámadás érte a legfontosabb lengyel politikusokat, a lengyel és szövetséges titkosszolgálati elemzések szerint a támadás az Oroszországi Föderáció területéről indult - közölte pénteken Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőhelyettes, a kormánypárt elnöke.

Közös dandárt alakíthat Ukrajna és két NATO-ország

Közös dandárt alakíthat Ukrajna és két NATO-ország

Ukrajna és Lengyelország hivatalos NATO-dokumentumba foglaltatná a litván-lengyel-ukrán dandárt, és meghívnák az egység hadgyakorlataira az észak-atlanti szövetség más országainak katonáit is - közölte szerdán az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) sajtószolgálata Olekszij Danyilov, az RNBOU titkára vilniusi látogatásával kapcsolatban.

Olaj a tűzre: 77 céggel bővült Amerika feketelistája

Olaj a tűzre: 77 céggel bővült Amerika feketelistája

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót.

Külföldi kormány által támogatott hekkerek törtek be az USA kormányzati intézményeibe

Külföldi kormány által támogatott hekkerek törtek be az USA kormányzati intézményeibe

Egy külföldi kormány által támogatott hekker csoport aktívan figyelte a belső e-mail forgalmat az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumában, illetve egy sor másik kormányzati intézményben - írja a Reuters. "Az Egyesült Államok kormánya minden szükséges lépést megtesz a helyzet orvoslása érdekében" - mondta John Ullyot, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Érik a leszámolás: vádat emeltek a fehérorosz ellenzék vezetője ellen

Érik a leszámolás: vádat emeltek a fehérorosz ellenzék vezetője ellen

Vádat emeltek Marija Kalesznyikava, a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács őrizetben lévő elnökségi tagja ellen a nemzetbiztonság megsértése címén - írta szerdán honlapján az RBK című orosz gazdasági napilap a fehérorosz nyomozó bizottság Telegram-csatornáján megjelent közleményre hivatkozva.

Kiszivárgott: Trumpot már januárban félmillió halottról és gazdasági káoszról figyelmeztette tanácsadója

Januárban és februárban, vagyis hetekkel, hónapokkal a koronavírus-járvány kirobbanása előtt már figyelmeztette a Fehér Ház biztonsági tanácsát, majd Trump elnököt Peter Navarro kereskedelmi tanácsadó arra, hogy akár kétmillió halálesetet és több ezermilliárd dolláros gazdasági kárt okozhat Amerikában a koronavírus .

Elárulja az Európai Bíróság: így hallgathatják le Európát

Elárulja az Európai Bíróság: így hallgathatják le Európát

Leggyakrabban az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szerveinek megfigyelési tevékenységéről hallunk, de az európai államoknak is szükségük van rá, hogy információt szerezzenek arról, hogy mit terveznek a bűnszervezetek és a terroristák, és hogy kik vesznek részt ezekben. Másik oldalról a totális megfigyelő állam, különösen a posztkommunista régióban, jogosan váltja ki az emberek gyanúját. Az információk ráadásul nem mindig közvetlen megfigyelésből származnak, az állami szervek szeretnének minél több olyan adathoz is hozzáférni, amelyeket magánszervezetek saját tevékenységükhöz gyűjtenek és tárolnak. A bűnüldözési célú adatkezelések ugyan nem tartoznak az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR), sem az az elektronikus hírközlési adatvédelmi (e-privacy) irányelv hatálya alá, a magánszervezetek adatgyűjtése viszont igen.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.