Adathalász SMS-eket küldenek csalók látszólag a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. nevében, a rövid szöveges üzenetben útdíjtartozásról értesítik a felhasználót, és azt kérik, hogy jelentkezzen be az SMS-ben érkezett linken - hívta fel a figyelmet a szolgáltató szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
Jelentősen emelkedett az autópályadíjak beszedését végző Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bevétele tavaly. Ennek nagy részét a teherautók által fizetett, megtett úttal arányos díjak adják, bár a növekedés nem ennél a tételnél volt igazán szembetűnő, hanem az e-matricánál. Több folyt be bírságokból is: több mint 10 milliárd forint - derül ki a cég beszámolójából.
Jelentősen emelkedtek március közepéig az e-matrica-bevételek itthon, amely mögött nagy részben az áll, hogy az árak az előző év augusztusi fogyasztói árindexszel nőttek, vagyis 16,4 százalékkal. Április 1-je két szempontból is fontos dátum: elérhető az egynapos matrica és 3,5 tonna feletti buszok már a használattal arányosan fizetnek.
Szerdán lejárnak az éves autópálya matricák: 2024. január 31-én éjfélkor több mint 3 millió hazai felségjelzésű járműre érvényes éves országos és éves vármegyei autópálya matrica jár le - tájékoztat az autovignet.hu.
Adathalászok vették célba az autópályamatrica-vásárlókat az éves országos és vármegyei autópálya matricák megújításának időszakában - hívta fel a figyelmet két hivatalos matricaértékesítő is.
Jelentősen megugrottak idén a hazai e-matrica-bevételek - vagyis a motorok, a személyautók kis- és nagybuszok időalapú útdíjának forgalma. Mindez annak ellenére történt, hogy a differenciált áremelés miatt havi matricából sokkal kevesebb fogyott, mint 2022 hasonló időszakában. Úgy tűnik, bőven teljesülnek a költségvetés idei tervszámai, a 2024-es tervezetben szereplők meg pláne teljesülni fognak, tekintve hogy milyen magas lehet az augusztusi infláció.
A 2024-es költségvetésből egyelőre az látszik, hogy a kormány jövőre nem fogja olyan mértékben emelni az e-matricák, vagyis a személyautók, motorok, buszok és kisbuszok időalapú útdíját, mint azt tette 2023-ban.
Megjelentek a januári e-matrica-eladási adatok, amelyek a decemberi elővásárlással együtt mutatják, hogy miként változtak a fogyasztói szokások a differenciált áremelés hatására. A többletbevétel hatalmas már most, pedig az év elején jellemzően a magyarok veszik meg az éves országos és megyei matricáikat, amelyek mérsékelten drágultak. A turisták rohama később várható. Bár az év eleji adatok még csak óvatos következtetések levonására adnak lehetőséget, a számok egyelőre nem cáfolják azt a hipotézisünket, hogy a lakossági kereslet az eltérő árváltozások hatására az éves matricák felé tolódhat el.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) saját online e-matrica lekérdező felületén egy hónap alatt mintegy egymillió alkalommal ellenőrizték a közlekedők, hogy van-e autópálya-matricájuk, és az meddig érvényes
A kormány első becslésre alultervezhette a 2023-as e-matrica bevételeket a költségvetésben, miközben a nagy csinnadrattával beharangozott 5 százalékos emelés csak azoknak jó, akik kizárólag éves vagy megyei matricát vesznek. Az autósok többsége vélhetően eddig próbált matekozni, hogy mi éri meg neki a legjobban, de a havi és 10 napos matrica 44 és 71 százalékos drágulásával beszűkültek ezek a lehetőségek.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására - közölte a szolgáltató.
A 2023. január 1-jétől érvényes országos éves autópálya-matricáért személygépkocsik esetében 49 190 forintot kell fizetni, mintegy 5 százalékkal többet az idei 46 850 forintnál, a jövő évi éves megyei matricák ára pedig 5720 forint az idei 5450 forint után.
2022. június 15-i hatállyal Mager Andreát nevezte ki a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Elődje, Bozóky Alex a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójaként folytatja szakmai pályafutását - írja a társaság.
Elindult a jövő évi országos és megyei autópálya-matricák előértékesítése. A vignettákat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. saját online értékesítési felületén, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél lehet megvásárolni. Az előre megváltott éves úthasználati jogosultságok 2022. január 1-jétől érvényesek.
A gyorsforgalmi úthálózat koncesszióba adása után is az állam szedheti be az útdíjakat, drágulás pedig csak a törvényben rögzített mértékben lesz – mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója az Info Rádiónak.
Az idei évben 3,9 százalékkal nőttek az autópályadíjak, sőt, egy rendelet értelmében ezentúl évente kiigazítják majd az árakat az aktuális infláció mértékével. Ugyanakkor jó hír, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. több módosítást is bevezetett annak érdekében, hogy a hibás rendszámmal regisztrálók vagy más mulasztást miatt pótdíjakat halmozók olcsóbban megválthassák büntetésüket. A részletekről Bartal Tamást, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
Megszólalt az RMDSZ vezetője is.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Reméli, Trump ezt megérti.
Állítják, ezért nincs szükség a tesztelésre.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.