okosóra

Láncold a karodhoz a digitális világot!

Az okosórák célja, hogy még inkább berántsanak minket a digitális világba. Ez a posztmodern korszak megállíthatatlan folyamata, a kérdés csak az, hogy a karunkra csatolt óra jelenti-e az új lépcsőt ebben. Egy biztos: nincs olyan elemi szükségünk egy okosórára, mint egy telefonra. Az ilyen termékek sorsa azon múlik, hogy tényleg képesek-e annyira kényelmes funkciókat csempészni az életünkbe, ami miatt rávesszük magunka a hordásukra. Az Apple jól tudja, hogy az emberek máig szeretnek karórát hordani, és elhatározta, hogy ő majd újra hasznossá teszi ezt a már-már ékszerré degradálódott eszközt. A képernyő előtt ülve, zsebünkben a mobillal, vajon mennyit könnyít az életünkön egy Apple Watch? Mi ennek kiderítésére felhúztunk egyet és megpróbáltuk eldönteni, hogy ez volna-e a jövő. Most nem a termék technikai bemutatása következik, hanem egy elemző szemüvegén keresztül írt szubjektív élménybeszámoló.

Luxus is, okos is - Mi sül ki ebből?

Hiába próbálkoztak sokan az elmúlt években, egyelőre nem sikerült elérni az áttörést az okosórák piacán. Pedig abban nagy az egyetértés, hogy a hordható okoseszközök jelentik a fogyasztói elektronika fejlődésének következő lépcsőfokát. A kérdés, hogy ki tudja majd rávenni a fogyasztókat, hogy vegyék meg az okosórát, aminek a gyakorlati haszna vitatható. Próbálkozik az Apple, próbálkozik a Samsung, de még a luxusórák gyártói is rajta vannak az ügyön.

Most kiderül, hogy megváltják-e a világot az okosórák

Amióta vannak okostelefonok, már órát sem hordanak sokan, a technológia szektor nagyjai mégis azt gondolják, hogy életképesek lesznek az okosórák. Tegnap az Apple bemutatta a nagyközönség előtt az Apple Watch-ot, amiből akár közel 3 millió forintos luxusváltozatot is vehetnek a vásárlók. Vannak, akik szerint az Apple kell ahhoz, hogy lendületet kapjon a piac és tényleg elterjedjenek a világban a hordható kütyük. Most sorra vettük a gyártók legerősebb okosóráit és szavazásra invitáljuk a cikk végén az Olvasóinkat arról, hogy vennének-e okosórát.

Hamarosan a Microsoft okosóráját is megvehetjük

Saját okosórát dobhat piacra heteken belül a Microsoft - tudta meg a Forbes. A hírek szerint a készülék több mobil platformon is működne, nem csak a Windows operációs rendszerrel felszerelt okostelefonokon. Az időzítés pont optimális lenne, tekintve, hogy a karácsonyi vásárlási szezon a legerősebb időszak a fogyasztási cikkeknek.

Elárasztanak mindent az okosórák, okoscipők, okoskarkötők

Nem véletlenül hallani szinte napi rendszerességgel okosórákról, okoskarkötőkről, okoscipőkről, a várakozások szerint ugyanis valóságos robbanás előtt áll a hordható készülékek piaca. A CCS Insight szakértői arra számítanak, hogy idén duplázódhatnak az eladások, 2018-ban pedig már több mint 130 millió darabot adhatnak el a készülékekből.

Svájci okosórát akar az Apple?

Egy svájci luxusóra-gyártó cég értékesítési igazgatóját csábította magához az Apple a régóta várt okosórája piacra dobásához - írja a CNBC. Az amerikai technológiai óriás több dolgozót is megkörnyékezett a TAG Heuernél, ugyanis azt szeretné, ha a terméket valamilyen szinten svájci gyártmánynak tekintenék a vásárlók.

Betör a Google az autónkba és a nappalinkba

Jelenleg is tart a Google kétnapos fejlesztői konferenciája, aminek legnagyobb dobása eddig, hogy három Androidos okosórát mutatott be a társaság, beszállva ezzel a hordható eszközök egyre nagyobb és nagyobb érdeklődéssel övezett versenyébe. További nagy bejelentéseket is tartogatott még a cég, jön a Google TV és a Google Auto!

Régi álmok válhatnak valóra a Samsung új fejlesztésével

Az elmúlt időszakban szinte minden napra jutott egy újabb okoskészülékről illetve azok valamilyen újabb innovatív funkciójáról szóló hír. A marketwatch.com írása szerint a Samsung egy olyan okosóra fejlesztésén dolgozik, mely a korábbi okosórákkal szemben telefontól függetlenül is képes lenne többek között hívások indítására és fogadására. Az okosórák piacán egyre több vállalat tervezi megjelenését, a hírek szerint még idén az Apple is bemutathatja saját készülékét.

Okosháború: Öntudatra ébrednek a "rabszolgák"?

A technológia szektor nagyjai teljes gőzzel keresik a következő kitörési pontot, ami az innováció újabb lépcsőfokára emelheti az iparágat. Mindenki első akar lenni, ebben reménykedve pedig sorra dobnak piacra különféle okoseszközöket a gyártók, köztük olyanokat, amelyek elsőre inkább tréfának, mint a jövőt meghatározó trendnek tűnnek. Azonban nem csak a technológiai óriások, de a beszállítóik is próbálkoznak, sőt, van olyan "rabszolga", aki már be is előzte a nagyokat. Azt, hogy ezek közül melyik lesz végül életképes, csak az idő - és persze a fogyasztók - dönthetik el.

Az okosóra már nem elég - Jönnek az okoscipők?

Amikor a Samsung szeptemberben a nagy okostelefon-gyártók közül elsőként bemutatta okosóráját, a Galaxy Geart, már csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek az olcsóbb készülékek a kínai versenytársaktól. A The Wall Street Journal értesülései szerint jövőre a ZTE készül piacra dobni egy okosórát, ami tudását tekintve hasonló lesz a Samsung készülékéhez, viszont annál olcsóbban lehet majd hozzájutni. A cég marketingvezetője szerint többféle hordható okoseszköz fejlesztésén is gondolkodik a cég, a jövőben akár okosszemüveggel is megjelenhet, vagy olyan cipőt is fejleszthet, amely összeköttetésben van az okostelefonunkkal.

Jöhet az okosórás bankolás

Egy ausztrál bank, a St. George már az okosórák széles körű elterjedésére készül, ezért egy kifejezetten ilyen eszközökre optimalizált, bankolási funkciók elvégzésére alkalmas applikáció fejlesztésébe kezdett - írja a finextra.com. Az alkalmazás prototípusa már működőképes, a kérdés, hogy milyen funkcionalitásokkal ruházzák fel.

Beelőzte az Apple-t a Samsung: Itt az okosóra!

Bemutatta várva várt okosóráját tegnap a Samsung, beelőzve nagy riválisát, az Apple-t. A Galaxy Gear nevet viselő készüléket 299 dollárért árulja a dél-koreai technológiai óriás, amellyel telefonhívásokat lehet intézni, fotókat lehet készíteni, valamint internetezésre is alkalmas lesz. A készüléket szeptember 25-től lehet megvásárolni.

Holnap mutatja be új óriástelefonját a Samsung

Miközben a mobilszektort a Nokia felvásárlása tartja ma izgalomban, a Samsung nagy volumenű bemutatóra készül holnap Németországban a neves berlini fogyasztói elektronikai kiállítás, az IFA megnyitására várva. A várakozások szerint a dél-koreai technológiai óriás bemutathatja a Galaxy Note legújabb verzióját, valamint várva várt okosóráját - írja a Marketwatch.

Heteken belül bemutatja okosóráját a Samsung

Heteken belül bemutathatja a Samsung legújabb innovatív termékét, az okosóráját - tudta meg a SamMobile.com. A hírek szerint a dél-koreai óriás szeptember 4-re tervez egy eseményt, amelyen fellebbentheti a fátylat a legújabb fejlesztéséről.

Itt az újabb őrület - Már a Dell is okosórát fejleszt?

A zsugorodó PC-piac miatt szenvedő Dell új lehetőségek után kutat. A társaság vezérigazgató-helyettese a The Guardiannak nyilatkozott, mely során többek között kifejtette, hogy a hordható elektronikai eszközök óriási jövő előtt állnak. Bár egyértelmű kijelentést nem tett a vezető, de az elhangzottak alapján a szenvedő PC-gyártó okosóra fejlesztésében látja a kiutat - írja a businessinsider.com.

Az okostelefonok ideje lejárt? - Jönnek az új csúcskészülékek

Három éven belül 6 milliárd dolláros piaccá nőheti ki magát a hordható internetes mobil eszközök piaca - írja a Bloomberg elemzőkre hivatkozva. Már nyílt titok, hogy az Apple és a Samsung okosórát fejleszt, a Google pedig egy okosszemüveget dob piacra, de ezek az új készülékek az alkalmazásfejlesztőknek is komoly piacot teremtenek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.