olajtermelés

Megszakította rossz sorozatát a világ legnagyobb olajcége

Megszakította rossz sorozatát a világ legnagyobb olajcége

Az Exxon Mobil a vártnál nagyobb nyereséget és árbevételt ért 2018 harmadik negyedévében, teljes olaj- és gáztermelése azonban ismét csökkent. Vártnál jobb jelentésével a világ legnagyobb, tőzsdén kereskedett olajtársasága megtört egy negatív szériát, a mostanit megelőző öt negyedév eredményeiből négy ugyanis elmaradt a prognózisoktól.

Rákapcsoltak az olajtermelésre az oroszok

Októberben harmincéves csúcsra, napi 11,41 millió hordóra emelkedett az orosz olajtermelés az energiaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentése szerint.

Jó úton jár az OMV ahhoz, hogy a nagyok közé kerüljön

Jó úton jár az OMV ahhoz, hogy a nagyok közé kerüljön

Elsősorban az olajárak emelkedése, valamint kitermelésének fokozása javította az OMV eredményességét a harmadik negyedben. Az osztrák olajtársaság termelése egy év alatt 20 százalékkal napi 400 ezer hordó olajegyenérték fölé bővült, vagyis jó úton jár stratégiai célja, a 600 ezer hordós termelés 2025-ig való elérése felé.

Sosem látott szinten a világ olajtermelése

Új történelmi rekordot ért el a globális olajtermelés augusztusban. A világ olajkitermelése elérte a napi 100 millió hordós szintet, annak ellenére, hogy Irán és Venezuela hozzájárulása csökkent.

Nagy tervei vannak az olaj- és gázszektorban Kínának

Nagy tervei vannak az olaj- és gázszektorban Kínának

A kínai belföldi gáz- és olajkutatás és -termelés fokozását ígérik az ország állami energiaóriásai; különösen a gázellátást kívánják növelni. Az elhatározásra nem teljesen maguktól jutottak a nagyvállalatok vezetői, sokkal inkább Hszi Csin-ping elnök instrukcióinak köszönhetően.

Meglepő adatra drágul az olaj - Bejelentésre várnak a piacon

Drágul az olaj hétfőn délelőtt, miután a friss adatok szerint Szaúd-Arábia termelése júliusban meglepetésre csökkent, a tengerentúli palaolaj-termelés bővülése pedig a jelek szerint, legalább is átmenetileg stagnáló szakaszba léphetett. Az árfolyamok emelkedését támogatja az is, hogy a piac várakozásai szerint hétfőn újabb bejelentésre kerül sor Washingtonban az iráni olajexportot célzó szankciókról.

Rekordot döntött az olajtermelés

Idei csúcsára emelkedett a Kőolaj-exportáló Országok (OPEC) olajtermelése júliusban, miután a Perzsa-öböl államai a júniusi megállapodásnak megfelelően fokozták aktivitásukat, és a Kongói Köztársaság is csatlakozott a csoporthoz. A bővülést ezzel együtt az iráni és líbiai kínálat csökkenése korlátozta.

A vegyiparban terjeszkedik a világ legnagyobb olajcége

A vegyiparban terjeszkedik a világ legnagyobb olajcége

A Saudi Aramco részesedést szerezne a szintén szaúdi állami SABIC (Saudi Basic Industries Corp) petrolkémiai óriásban - közölte az olajtársaság. A lépés érdemben növelheti az Aramco piaci értékét a tervezett tőzsdére lépést megelőzően.

Egymás után dönti az olajrekordokat az Egyesült Államok

Egymás után dönti az olajrekordokat az Egyesült Államok

2018-ban napi 10,8 millió hordóra, 2019-ben pedig 11,8 millió hordóra bővülhet az Egyesült Államok nyersolajtermelése az ország Energiainformációs Hivatalának (EIA) előrejelzése szerint. Ezzel az Államok valószínűleg már idén a világ első számú olajtermelőjévé válhat, amit jövőre is megőrizhet. Ezzel az USA az 1970-ben felállított napi átlag 9,6 millió hordós termelési rekordot adja át a múltnak. Közben az ország nyersolaj- és üzemanyagimportja hatvan éves mélypontra süllyed.

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajár sorsát meghatározó döntés készül

Az olajárak jövőbeni alakulását illetően rendkívül fontos ülésre készül a világ legjelentősebb olajtermelő országait tömörítő OPEC. A korábbi tervekkel szemben ugyanis már június 22-i, Bécsben tartandó találkozóján dönthet a kitermelés növeléséről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. Az OPEC-től, illetve orosz forrásból származó hírek szerint a júniusban meghozandó döntés akár teljes mértékben visszavonhatja a 2017 eleje óta hatályos, összességében a globális olajpiaci kínálat közel két százalékát kivonó összehangolt kitermeléscsökkentési intézkedést. A döntésnek már önmagában a kilátása jókora gyengülést idézett elő az olaj árfolyamában, ami az olajtársaságok árazását is kedvezőtlenül érintette.

A bérek miatt lehet sztrájk a világ egyik leggazdagabb országában

A bérek miatt lehet sztrájk a világ egyik leggazdagabb országában

Mintegy 35 ezer norvég munkavállaló léphet sztrájkba vasárnaptól, amennyiben nem sikerül új kollektív bérmegállapodást elérni a szerdán kezdődött négynapos tárgyalásokon; a sztrájkolók száma pedig később még emelkedhet. A sztrájk eleinte ugyan nem érinti az EU második legnagyobb olajellátó országának kitermelését, később azonban kedvezőtlenül befolyásolhatja azt.

Olajat találtak Magyarországon

Hamarosan megkezdheti a Mol a Somogy megyei Vízváron talált földgáz és kőolaj kitermelését. A beruházástól a helyiek jelentős adóbevételre számítanak, és abban bíznak, hogy számukra is ad munkát - számolt be az atv.hu.

Nagyobb lehet a Mol és partnerei északi-tengeri projektjének csúcstermelése

A jövő év első felében futhat fel a Catcher területen a kitermelés - közölte az operátor Premier Oil az északi-tengeri projekttel kapcsolatban; a kitermelés indulását ma reggel jelentette be a Mol. A magyar olajtársaság 20 százalékos részesedésével megvalósuló projektben a csúcstermelés a korábban vártnál magasabb, napi 60 000 hordó olaj-egyenérték lehet.

Készülnek a fordulatra az olajpiac urai

Ismét összegyűltek a legnagyobb olajtermelő országok energiaügyi miniszterei, hogy megvitassák a globális piaci túlkínálat leépítését és az árak megtámasztását szolgáló esetleges további közös intézkedések lehetőségét. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és más jelentős olajországok szakminiszterei várhatóan nem hoznak majd konkrét döntést a pénteki bécsi ülésen, az itt születő ajánlások azonban iránymutatóak lehetnek a novemberi, szélesebb körű találkozó számára. Általános vélemény szerint az OPEC és az együttműködő országok egyelőre a további kivárás mellett foglalnak majd állást, és amennyiben a piaci helyzet alakulása alapján szükségesnek látják, arányában és időtartamában is kiterjeszthetik olajkitermelésük visszavágását.

Megint szembemenne a világgal Trump - Most az olajpiac bánja

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, illetve kormánya értékesítené az ország stratégiai olajtartalékainak felét - derült ki a Fehér Ház hétfőn nyilvánosságra hozott költségvetési tervéből. A hírre az olajpiac is reagált, az árfolyamok pedig lefelé indultak, megszakítva az OPEC csütörtöki ülésével kapcsolatos várakozások motiválta emelkedést.

Nagyon messzire merészkedhetnek az olajpiac teljhatalmú urai

Nagyon messzire merészkedhetnek az olajpiac teljhatalmú urai

Kulcsfontosságú találkozóra készül a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC). A szervezet csütörtökön Bécsben tartandó ülésén az általános várakozások szerint a tagok a tavaly év végén elhatározott, eredetileg 2017 első fél évére vonatkozó kitermeléscsökkentés legkevesebb év végéig való kiterjesztéséről döntenek majd. Ez újabb támogatást adhat az olajárnak, azonban a számos, ezzel ellentétes irányban ható tényezőre tekintettel az is elképzelhető, hogy az olajországok ennél messzebb merészkednek, és még jobban visszavágják a kitermelést.

Indonézia felfüggesztette OPEC tagságát

Az olajkitermelési kvóták csökkentésével nem ért egyet, ezért felfüggeszti OPEC tagságát Indonézia - jelentette be az ország energiaügyi minisztériuma csütörtökön.

Már idén elkezd stabilizálódni az olajpiac

Az OPEC előrejelzése szerint a szervezeten kívüli olajkitermelő országok a vártnál nagyobb kínálatcsökkenésről számolnak majd be idén az árak mélyrepülése miatt, ami élénkítheti az OPEC által kitermelt olaj iránti keresletet. A szervezet szerint így idén már megkezdődik az olaj világpiacán a kereslet és a kínálat stabilizálódása, mivel az alacsony olajárak kiszorítják a piacról a magas költséggel termelőket. A havi olajpiaci jelentéséből az is kiderült, hogy decemberben csökkent a kitermelés az OPEC-en belül, ami csökkentette a piaci túlkínálatot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.