oroszország

Kiderült: Putyint folyamatosan átverik a saját emberei, annyira félnek tőle

Kiderült: Putyint folyamatosan átverik a saját emberei, annyira félnek tőle

Vlagyimir Putyin orosz elnököt félrevezették tanácsadói, akik túlságosan féltek attól, hogy elmondják neki, milyen rosszul mennek a dolgok az ukrajnai háború során és milyen károsak a nyugati szankciók, amelyeket Oroszország ellen vetettek be, derült ki hírszerzési jelentésekből.

Putyin nagy veresége lenne, ha Ukrajna tagjelölti státuszt kapna Brüsszeltől

Putyin nagy veresége lenne, ha Ukrajna tagjelölti státuszt kapna Brüsszeltől

Csehország és a három balti állam - Észtország, Lettország, Litvánia - támogatják Ukrajna felvételét az Európai Unióba, s úgy vélik, hogy Ukrajnának mihamarabb meg kellene kapnia a tagjelölti státust - jelentette ki Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke, miután szerdán Prágában találkozott a balti államok parlamenti elnökeivel.

Luxemburg nem kegyelmezett: befagyasztották az orosz vagyonokat, lefoglaltak repülőket is

A luxemburgi hatóságok 2,5 milliárd euró értékben fagyasztottak be orosz vagyontárgyakat az ukrajnai háború nyomán Moszkva ellen bevezetett uniós szankciók keretében - írta a The Luxemburg Times hírportál Juriko Backes pénzügyminiszter parlamenti bejelentésére hivatkozva. "Az összeg az Oroszország elleni uniós szankciók végrehajtásának eredménye" - idézte a pénzügyminisztert a hírportál.

Felmérték az ukránok az eddigi háborús károkat

Felmérték az ukránok az eddigi háborús károkat

Az ukrán kormány felmérte, hogy a februárban indult orosz invázió mennyi anyagiakban mérhető kárt okozott, illetve, hogy milyen értékben várnak veszteségeket az elkövetkező időszakra – írja a KárpátHír.

Az ukrán vezérkar nem bízik Moszkva csapatkivonásaiban

Az ukrán vezérkar nem bízik Moszkva csapatkivonásaiban

Az ukrán vezérkar szerint megtévesztő a bejelentés az orosz csapatkivonásokról Kijev és Csernyihiv környékéről, valójában Moszkva nem mondott le az ukrán főváros körbezárásának tervéről - idézte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a katonai vezetés közleményét.

Fontos dolgokat árultak el Putyinék a nagy rubelalapú gázvásárlási tervről

Fontos dolgokat árultak el Putyinék a nagy rubelalapú gázvásárlási tervről

Nem holnaptól, az új terv közzétételétől kezdve kell áttérni a gázszállításoknál a rubelalapú kifizetésre, hanem ez egy elhúzódóbb folyamat lesz – ígérte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője egy szerdai tájékoztatón. A hírre első reakciókért néhány euróval estek a gázárak, de összességében még mindig 10% körüli pluszban járunk tegnaphoz képest, mert az orosz szállítások körüli bizonytalanság megmaradt. Közben a rubel folytatta szárnyalását, mert a jelek szerint a bankközi devizapiacon késztetik majd rubelvételre az orosz gáz vásárlóit, és az adott napi moszkvai tőzsdei árfolyamon számolják el velük a gázszállításokat.

Egyre inkább közeledik egymáshoz Moszkva és Peking

Egyre inkább közeledik egymáshoz Moszkva és Peking

Vang Ji kínai külügyminiszter a mai nap folyamán találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval és közölte, hogy Peking kész magasabb szintre fejleszteni a viszonyát Moszkvával – írja a Sky.

Az oroszok szedhették fel a fekete-tengeri ukrán aknákat

Az oroszok szedhették fel a fekete-tengeri ukrán aknákat

Katonai szakértők szerint a Fekete-tengeren sodródó ukrán tengeri aknákat két orosz kotróhajó szedte fel és vélhetően szándékosan engedte szabadon, hogy a tengeri áramlatok elsodorják őket - írta szerdán a román Adevarul hírportál.

Radikális döntést hoztak a lengyelek: leválnak az orosz olajról év végéig

Radikális döntést hoztak a lengyelek: leválnak az orosz olajról év végéig

Miután a lengyel kormány azonnali orosz energiaembargót szorgalmazott a múlt heti EU-csúcs előtt, amit végül egyhangúság hiányában nem léptek meg a tagállamok, kedden és szerdán nagy bejelentéseket tett a lengyel vezetés. Tegnap már kiderült, hogy az orosz szénimportot rövidesen leállítják, ma pedig azt jelentették be, Európa legambiciózusabb vállalásaként, hogy év végéig az orosz olajbehozataltól is megszabadulnak, így gyakorlatilag felmondanak egy 2025-ig futó orosz szerződést is.

Elkezdtek felkészülni a gázválságra a németek, az oroszok közben még több terméknél rubelben kérnék a pénzt

Elkezdtek felkészülni a gázválságra a németek, az oroszok közben még több terméknél rubelben kérnék a pénzt

Nehéz másként értelmezni a német gazdasági miniszter szerda reggeli bejelentését, mint úgy, hogy a németek elkezdtek felkészülni egy esetleges gázellátási zavarra amiatt, hogy az oroszok rubelben követelik a gázszállítások ellenértékét. Sőt egy német energiaipai szövetségi vezető szerint tényleg át kell gondolni, hogy hogyan lehet priorizálni a gázfelhasználást, ha beüt a baj. Közben szerdán délelőtt egy vezető orosz politikus már azt is "javasolta" Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt heti jelzésével összhangban, hogy az oroszok ne csak a gáznál, hanem számos más exportterméknél, így az olajnál, szénnél, fémeknél, gabonáknál, műtrágyáknál, fűrészáruknál is térjenek át a rubelalapú fizetésre, így aki orosz terméket akar vásárolni, szerezzen előbb rubelt – üzente. A javaslatra máris pozitív visszajelzés érkezett Putyin szóvivőjétől. A franciák egyelőre nem aggódnak a gázellátási helyzet miatt, a görög kormány viszont válságtanácskozást tart az energetikai hatóság és a nagy cégek részvételével, amelyen megvitatják a rubelalapú elszámolás kérdését. A gázpiaci szereplők nyugtalanok, ami a 10% körüli mai áremelkedésben is megmutatkozik.

Kihirdették a gázpiaci válsághelyzet legalacsonyabb szintjét Németországban

Kihirdették a gázpiaci válsághelyzet legalacsonyabb szintjét Németországban

Németországban elővigyázatosságból kihirdették a földgázellátási válsághelyzet legalacsonyabb, úgynevezett korai előrejelzési szintjét, mert nem lehet tudni, hogy milyen szabályokat vezet be az Ukrajna ellen támadó háborút folytató orosz vezetés a földgázszállítások elszámolásáról - jelentette be a német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter szerdán Berlinben. A bejelentés nyomán a földgáz májusi határidős ára 10% feletti pluszba lendült.

Kemény ostorozásba kezdtek a német miniszterek, hogy miért nem váltak még le az orosz gázról

Kemény ostorozásba kezdtek a német miniszterek, hogy miért nem váltak még le az orosz gázról

Egészen éles kritikát fogalmazott meg egy keddi berlini energetikai konferencián a jelenlegi német külügyminiszter és a gazdasági miniszter az ország, illetve Európa elmúlt években követett gázpiaci stratégiájáról. Konkrétan abban a témában fogalmaztak élesen, hogy noha már legalább Krím 2014-es orosz megszállása óta jól látták a német vezetők, hogy milyen veszélyekkel jár az orosz gázfüggőség, mégsem tettek ennek leépítése érdekében semmit, sőt Németországban még masszívan növelni is akarták az orosz-függőséget az Északi Áramlat 2 megépítésével.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.