oroszország

Küszöbön egy újabb európai háború – Teljesen felkészületlen országban csaphatnak fel a lángok

2022. május 02. 06:00 | Huszák Dániel

Küszöbön egy újabb európai háború – Teljesen felkészületlen országban csaphatnak fel a lángok

Folyamatosan növekszik annak a kockázata, hogy az ukrajnai háború átgyűrűzik Moldovába is, melynek szakadár Dnyeszteren túli régiójában 1992 óta orosz katonák állomásoznak. A térségben több robbanás is történt az elmúlt bő egy hétben, az oroszok és a moldovaiak (illetve a Nyugat és Ukrajna) egymást vádolják azzal, hogy háborút akarnak eszkalálni az országban. Bár Moldova is óvatosan közeledett a közelmúltban a NATO és az EU felé, irányukba a nyugati támogatás közel sem olyan szoros és sokrétű, mint Ukrajna esetében. Jelen állás szerint elmondható, hogy a moldovai haderő egyáltalán nincs megfelelően felkészítve arra, hogy egy háborús helyzetet rendezzen.

Két ország is elutasította a katonai erő használatát Ukrajnában

2022. május 01. 18:20 | MTI

Két ország is elutasította a katonai erő használatát Ukrajnában

Japán és Vietnám egyetért abban, hogy tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog előírásait és elutasítja a katonai erő használatát Ukrajnában - jelentette ki vasárnap Kisida Fumio japán miniszterelnök a vietnámi hivatali partnerével, Pham Minh Chinhhel folytatott megbeszélését követően.

Légvédelmi létesítményeket semmisítettek meg a Kígyó-szigeten

2022. május 01. 16:53 | MTI

Légvédelmi létesítményeket semmisítettek meg a Kígyó-szigeten

Az ukrán erők az orosz csapatok által elfoglalt dél-ukrajnai Kígyó-szigeten megsemmisítettek három légvédelmi létesítményt és egy Sztrela-10 légvédelmi rakétarendszert - jelentette be az ukrán déli hadműveleti parancsnokság a hivatalos Facebook-oldalán vasárnap.

Fordulat az EU-s orosz olajembargó kapcsán

2022. május 01. 11:53 | MTI

Fordulat az EU-s orosz olajembargó kapcsán

A német szövetségi kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó európai uniós büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és már támogatja, hogy a közösség Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt korlátozza a behozatalt - jelentette a hétvégén a Handelsblatt című német üzleti lap és a dpa német hírügynökség.

Elszálltak az árak a háború miatt - Keserves évek előtt állunk a szakértők szerint

2022. május 01. 11:30 | Nagy Károly

Elszálltak az árak a háború miatt - Keserves évek előtt állunk a szakértők szerint

A több mint két hónapja tartó orosz-ukrán háború egyelőre az alapanyagok terén okoz fennakadásokat a magyar vállalatok számára, illetve az energiahordozók drágulása miatt a termelési költségeik emelkedtek meg. A Portfolio által megkérdezett szervezetek szerint kisebb leállások ugyan vannak, főleg az autóiparban, de a cégek többségénél még mindig érvényesül a Covid-hatás, vagyis az elmaradt kereslet kielégítése. A munkaerőhiány a háborútól függetlenül továbbra is gondot okoz a magyar cégeknél. A héten meghosszabbított árstop pedig továbbra is sújtja az üzemanyagkiskereskedőket, mert a szomszédos országokból folyamatos a benzinturizmus. A probléma tehát most nem is a termeléssel, hanem az árakkal és az alapanyagok hiányával van. A legnehezebb időszakra nem most számítanak a cégek, hanem a fosszilis energiáról való leválás, a zöld átállás lesz a legsúlyosabb kérdés a következő években.

Tovább dúlnak a harcok Ukrajnában, Lavrov szerint Moszkva nem áll hadban a NATO-val

2022. április 30. 20:17 | Portfolio

Tovább dúlnak a harcok Ukrajnában, Lavrov szerint Moszkva nem áll hadban a NATO-val

Miközben továbbra is heves tűzharcok zajlanak az orosz és az ukrán hadsereg katonái között a Donbaszban, Szerhij Lescsenko ukrán elnöki tanácsadó arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin NATO-tagállamokat is meg fog támadni. Ezt megelőzően az orosz Pravda tett közzé listát azokról az országokról, amelyeket a portál szerint meg kellene támadnia Oroszországnak. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter időközben közölte, hogy Oroszország „nem áll hadban a NATO-val”, ugyanis álláspontja szerint éppen a NATO gondolja azt, hogy hadban áll Oroszországgal. Az Egyesült Államok mindenesetre nem tartja valószínűnek, hogy Moszkva atomfegyvereket vetne be a harcok során.

Aggasztó hírek szivárognak Odesszából – Új frontot készül nyitni Oroszország?

2022. április 30. 19:08 | Portfolio

Aggasztó hírek szivárognak Odesszából – Új frontot készül nyitni Oroszország?

Több előjele is mutatkozik annak, hogy az orosz haderő szárazföldi támadást tervez az Ukrajna déli részén található Odessza ellen. Az elmúlt percekben a repteret teljesen használhatatlanná tette egy átfogó rakétatámadás, az ukrán rendőrség szabotőrök ellen intézkedett a városban, a hatóságok kijárási tilalmat hirdettek.

Lavrov: a NATO ne szállítson több fegyvert Ukrajnának

2022. április 30. 11:53 | MTI

Lavrov: a NATO ne szállítson több fegyvert Ukrajnának

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szombaton megjelent interjújában felszólította a NATO tagországait, hogy ne szállítsanak több fegyvert a kijevi hatalomnak, "ha valóban meg akarják oldani az ukrajnai válságot".

Összezárnak a fenyegetésre: új hidegháborús blokk formálódik a Nyugat és Kelet-Ázsia részvételével

2022. április 30. 11:00 | Kiss Csaba

Összezárnak a fenyegetésre: új hidegháborús blokk formálódik a Nyugat és Kelet-Ázsia részvételével

Az Egyesült Államokkal eddig is szoros viszonyt ápoló, Kínától ellenben tartó Japán az ukrajnai orosz inváziót követően egyre erőteljesebben közeledik a nyugati országokhoz, az Oroszország elleni szankciókhoz is rögtön csatlakozott. Ez azonban törést okozott a Moszkvával való viszonyban, és a két ország közötti béketárgyalások is megszakadtak – három nagyobb és több kisebb sziget hovatartozása miatt ugyanis Oroszország és Japán a II. világháború vége óta nem tudott békét kötni egymással. Dél-Korea májusban debütáló új elnöke közben szorosabbra vonná a kapcsolatokat Japánnal, amiben Tokió is érdekelt, a közös múlt azonban sötét árnyként telepszik a jelen viszonyaira. Az Egyesült Államok sürgeti a két kelet-ázsiai szövetségese közötti megegyezést, mert Japán és Dél-Korea szövetsége képes a leghatékonyabban ellentartani Kínának és Észak-Koreának. Japán eközben európai kapcsolatait is szorosabbra vonja: szimbolikus, hogy Olaf Scholz, a tavaly ősszel megválasztott német kancellár első ázsiai útját nem Kínába, hanem Japánba tette, és a japán miniszterelnökkel közösen adott hangot az Oroszország és Kína miatti aggodalmainak.

Részletes keresés