otp

Megérkezett a friss magyar banki rangsor: így tett be a koronavírus a legnagyobbaknak

Megérkezett a friss magyar banki rangsor: így tett be a koronavírus a legnagyobbaknak

Harmadával kisebb profitot könyveltek el a járvány sújtotta tavalyi évben a legnagyobb hazai kereskedelmi bankok, mint az utolsó „békeévben”, 2019-ben.  A május végéig megjelent éves beszámolók alapján emögött egyértelműen a kockázati költségek megugrása áll, amire (a törlesztési moratórium miatt ténylegesen még alig realizált) várható hitelezési veszteségek miatt kellett sort keríteniük. Jövő szerdai Hitelezés 2021 konferenciánkon részletesen is szó lesz a témáról, érdemes regisztrálni.

Itt a legfrissebb térkép! - Ennyibe kerülnek a lakások Budapesten és az ország más részein

Itt a legfrissebb térkép! - Ennyibe kerülnek a lakások Budapesten és az ország más részein

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép jelenlegi számában a szokott tematikát követve, a 2020-as forgalmi adatok alapján vizsgálták meg, hogy egy év alatt különböző területi vetületekben, illetve jogállásonként és ingatlantípusonként hogyan változtak az árak és melyek az aktuálisan kialakult árszintek. Bár árakban is csökkenést várhattunk a pandémia hatására, a teljes tavalyi évet tekintve, éves alapon még drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait – több egyéb tényezővel együtt – hozzájárulnak ahhoz, hogy a még egy éve is várt recessziót vélhetően elkerüljük.

Richter: még több országban forgalmazzák majd a cariprazine-t (2.)

Richter: még több országban forgalmazzák majd a cariprazine-t (2.)

A skizofrénia és a bipoláris mánia kezelésére kifejlesztett cariprazine 2021 első három hónapjában 40 országban volt elérhető világszerte, ideértve az Egyesült Államokat, Kanadát és Magyarországot is, most azonban újabb földrajzi területekre, Japánra és Tajvanra terjesztették ki az Abbvie-val a gyógykészítmény forgalmazására kötött licenc megállapodást.

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, nagyot ment az OTP és a Masterplast

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, nagyot ment az OTP és a Masterplast

Májusban erősen teljesített a magyar tőzsde, és a forgalom mértéke is emelkedett havi összehasonlításban. A BUX-index új történelmi csúcsra került a hónap során, amelyet végül 7,4 százalékos emelkedéssel fejezett be. A nemzetközi tőzsdéken továbbra is kedvező hangulat uralkodott, és külön segítette a hazai börze teljesítményét, hogy az első negyedéves magyar GDP-adat a vártnál is jobb lett. A hazai piac sztárja az OTP és a Masterplast volt. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.

Összeomlás ide vagy oda, sok kriptovaluta még mindig az év befektetése

Összeomlás ide vagy oda, sok kriptovaluta még mindig az év befektetése

Májusban is tovább dübörgött a globális tőkepiaci rali, és általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptovaluta-pozíciókon szépen lehetett keresni még annak ellenére is, hogy a kriptopiacon láttunk múlt hónapban egy nagyon csúnya esést. Összességében az látszik, hogy kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az árfolyama, közéjük tartozik néhány mezőgazdasági nyersanyag és a hosszú amerikai állampapírok.

Történelmi bankvásárlást hajt végre az OTP, soha nem látott magasságokban az árfolyam

Történelmi bankvásárlást hajt végre az OTP, soha nem látott magasságokban az árfolyam

Soha nem volt még ilyen magas az OTP árfolyama korábban, amely már közel 16 ezer forinton áll, és a Budapesti Értéktőzsde legjobban teljesítő papírja volt májusban is. Tegnap érkezett a hír, hogy az OTP megállapodott a második legnagyobb szlovén bank megvásárlásáról, amellyel így Szlovénia vezető bankja lesz. Emellett azonban számos kedvező fejlemény történt az elmúlt hónapokban, amelyek történelmi csúcsra segítették az árfolyamot, többek között az MNB lehetséges kamatemelése, a kedvező magyar GDP-adat, illetve a hazai átoltottság magas aránya. Ez pedig meglátszik a bank átlagos célárán is, amely folyamatosan fölfelé kapaszkodik tavaly ősz óta.

Öt új EU-s pályázat jön júniusban a Vidékfejlesztési programban

Öt új EU-s pályázat jön júniusban a Vidékfejlesztési programban

Júniusban újabb öt pályázatot hirdet meg az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési programban, egyebek közt a precíziós gazdálkodásra átállás ösztönzésére - jelentette be a szaktárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten. Ezzel párhuzamosan egy vidéki rendezvényen Nagy István agrárminiszter azt jelezte, hogy mától július 22-ig benyújthatók a kisebb állattartó telepek fejlesztését célzó pályázatok, a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 30 milliárd forint.

Íme a legfontosabb személyi változások a májusi ingatlanpiacon

Íme a legfontosabb személyi változások a májusi ingatlanpiacon

A május is eseménydús volt az ingatlanpiac HR területén, több fontos személyi változás is történt. Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő vezérigazgatói pozíciójában Biró Gergely, Dr. Tóth Nándort váltja, miközben a Prologisnál Nagy Adriánt nevezték ki a magyar csapat új üzemeltetési vezetőjének, aki Dr. Andrelli Szilvia üzemeltetési és ügyfélélményért felelős vezető közvetlen munkatársaként csatlakozott a csapathoz. Emellett az Avison Young Magyarország irodabérbeadási részleggel bővíti tevékenységét, melynek élére Nagyházi Pétert nevezték ki. A GTC Csoporthoz pedig új tranzakciós igazgató csatlakozik, Salamon Eszter személyében.

Az OTP egy igazi bulldog, most nem eresztette el a zsákmányát

Az OTP egy igazi bulldog, most nem eresztette el a zsákmányát

Szlovéniában vesz bankot az OTP, nem is kicsit, a Nova KBM-mel az OTP az ország vezető bankja lesz. Ha stimmelnek a lapértesülések, akkor 2015-ben egyszer már próbálkozott ott az OTP, akkor nem sikerült, most viszont a magyar bank lett a befutó. Vételárat nem mondtak, de nagyon olcsó nem lehetett Szlovénia második legnagyobb, szép profitot termelő bankja, az egymilliárd euró közel lehet a valósághoz, azzal történelminek mondható a felvásárlás. Néhány gondolat, ami eszembe jutott a szlovén bankvásárlásról.

Az OTP megállapodott a második legnagyobb szlovén bank megvásárlásáról

Az OTP megállapodott a második legnagyobb szlovén bank megvásárlásáról

Az OTP Bank adásvételi megállapodást írt alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80%-os és az EBRD 20%-os tulajdonában álló Nova KBM 100%-os részesedésének megvásárlásáról - olvasható az OTP Bank közleményében. A bank megvásárlása az OTP Csoport történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amelynek eredményeképpen Szlovéniában is piacvezetővé válik a bankcsoport. A tranzakció pénzügyi lezárására a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzését követően várhatóan jövő év második negyedévében kerül sor.

Emelkedéssel zárt a BUX, felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Emelkedéssel zárt a BUX, felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Mérsékelten optimista hangulatban történő kereskedés jellemezte múlt pénteken az amerikai tőzsdéket, végül mindhárom vezető index feljebb került, bár a PCE-adat valamelyest rontotta a hangulatot. Ezt követően hétfőn kedvezőtlen hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután Japánból és Kínából is a vártnál gyengébb gazdasági adatok érkeztek. Az európai tőzsdék gyengén teljesített hétfőn, a BUX azonban felülteljesítő volt a mai kereskedésben, és végül pluszban zárt a hazai index. Az amerikai tőzsdék ma a Memorial Day miatt zárva tartanak.

Az OTP lehet a befutó a második legnagyobb szlovén bankért

Az OTP lehet a befutó a második legnagyobb szlovén bankért

Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy az OTP néhány éve komoly versenyben van azért, hogy megszerezze az egyik legnagyobb szlovén pénzintézetet, a Nova KBM-et, ami az OTP történetének legnagyobb értékű bankvásárlása lenne. Az már korábban kiderült, hogy az OTP mellett az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása iránt, azonban most a Finance nevű szlovén üzleti lap arról számolt be, hogy napokon belül eladhatják az NKBM-et az OTP-nek.

Nem talált nagy problémákat az MNB a babaváró hitel körül

Nem talált nagy problémákat az MNB a babaváró hitel körül

Nem tárt fel rendszerszintű hiányosságokat a babaváró kölcsönnel kapcsolatos jogszabályi előírások ellenőrzése során az MNB. Az ellenőrzött hat hitelintézetnél feltárt hiányosságok többségét még a felügyeleti ellenőrzés ideje alatt kijavították, az előírt további kötelezettségeket pedig a megadott határidőkben folyamatosan teljesítik az érintett piaci szereplők - közölte a felügyelet.

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Ma is emelkedtek az amerikai tőzsdék

Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a világ tőzsdéin, mind az európai, mind az amerikai tőzsdék felemás teljesítmény nyújtottak, ma reggel azonban már kifejezetten jó hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután a New York Times értesülései a Joe Biden féle amerikai adminisztráció mintegy 6000 milliárd dollárra emelné az amerikai költségvetést, ami rekordmagas lenne. A nemzetközi hangulat jó a tőzsdéken pénteken, az európai tőzsdék is jól teljesítettek és a tengerentúli indexek is emelkedtek a mai kereskedésben. Mindeközben a kriptovaluták piacán kedvezőtlen a hangulat, a bitcoin árfolyama 8,9 százalékos mínuszban is járt ma.

Fintech-sztár Magyarországon: megszólal a ZEN alapítója

Fintech-sztár Magyarországon: megszólal a ZEN alapítója

A magyar bankszektor első számú digitális és üzleti vezetői, az IT-beszállítói piac kulcsszereplői, a legfontosabb szabályozók, a top tanácsadók és a speciláis szakmai területek szakértői immáron kilencedik alkalommal gyűlnek össze Financial and Corporate IT 2021 konferenciánkon, hogy a bankok digitális transzformációjáról és a legfontosabb fintech trendekről vitázzanak. A rendezvényen sztárelőadót is köszönthetünk: a Magyarországra nemrégiben megérkezett új fintech szereplő, a ZEN illetve a G2A világhírű gamer e-kereskedő alapítóját, Dawid Rozeket egy színpadi interjúban faggatjuk arról, miért éppen a bankok pályájára lépett át új startupjával az e-kereskedelemből. Június 3-ai hibrid konferenciánkra érdemes eljönni, a regisztrációt megnyitottuk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.