OTP részvényeket értékesített a bank igazgatósági tagja
Június 9-én, szerdán 99,3 millió forint értékben értékesített OTP-részvényeket a bank igazgatósági tagja.
Június 9-én, szerdán 99,3 millió forint értékben értékesített OTP-részvényeket a bank igazgatósági tagja.
Már idén, de legkésőbb jövőre helyreállhat a fogyasztási hitelezés volumene a koronavírus előtti szintre Magyarországon – a piacot mozgató tényezőkről volt szó a Portfolio mai Hitelezés 2021 konferenciáján.
Történelmi csúcson az OTP árfolyama. Csak hogy perspektívába helyezzük, több mint 50 százalékkal áll most magasabban, mint a 2007-es csúcson. A grafikon ugyanahhoz az instrumentumhoz tartozik, a bank azonban már nagyon nem az, ami a 2008-as gazdasági világválság előtt volt, azóta az OTP egymás után vett meg bankokat a régióban, és mostanra a térség meghatározó bankcsoportja lett, 2008 előtt nagyjából 200, most pedig már inkább 400 milliárd forint feletti éves profitot termel az OTP. A 2008-as Golf is egy remek autó volt, de a 2021-es Touareg más kávéház, pedig mind a kettő Volkswagen. De most így 17 ezer forintos árfolyamnál mennyire drága az OTP?
Nem okozott jelentős visszaesést a pandémia sem az ingatlanárakban, sem a jelzáloghitelezés területén, a digitalizációs igény viszont növekedett – mondták el magyar bankok ingatlanhitelezési vezetői a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján. Szó volt arról is, hogy a moratóriumos hitelek körülbelül 5-10%-a válhat nem teljesítővé a pandémia alatt, illetve hogy hosszabb távon is megmarad majd a személyes ügyintézés a digitális csatornák fejlődése ellenére.
A hétvégi G7-csúcstalálkozó nagy adómegállapodási híre a jelek szerint nem bizonytalanította el a befektetőket, amelyek új impulzusokra vártak a keddi európai kereskedésben, amelyet végül a vezető nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közvetlen közelében zártak. A magyar tőzsdén ugyanakkor a vevők domináltak, a BUX értéke 0,6 százalékot erősödött a hétfői záráshoz képest. Amerikában viszont nem láthattunk érdemi elmozdulásokat a keddi kereskedésben. Nem úgy a kriptovaluták piacán, ahol jelentős zuhanások következtek be kedden.
Lefújták az azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő központi mobilfizetési megoldás projektjét a Girónál, a hírt a Giro Zrt. is megerősítette lapunknak. Úgy néz ki, a bankok egyrészt meggyőzték a központi elszámolóházat és a hazai döntéshozókat arról, hogy piaci alapon is átjárható és jól használható megoldásokat fejlesztenek a rendszerre, másrészt a szolgáltatás a bankok "tartózkodó viselkedése miatt" pénzügyileg sem lenne fenntartható a Giro számára.
Közel 33 millió forint értékben adott el OTP-részvényeket az OTP egyik igazgatósági tagja.
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint az áprilisi 5,1%-ról kicsit még tovább emelkedhetett az infláció a múlt hónapban. Ezzel jó eséllyel tetőzhet az áremelkedés üteme, ugyanakkor az év végi rátára vonatkozó előrejelzések érezhetően feljebb kerültek, vagyis nő annak esélye, hogy nem csak átmeneti jelenség lesz a magasabb infláció.
Az idei év kiemelkedő a lakáspiaci forgalom tekintetében, nem volt azonban ez így a tavalyi évben, amikor mindenki érezte, hogy a járvány a tranzakciók számának is odatett. A kesergés helyett tanulni is lehet a múltból: egy járványhelyzetben is értékálló ingatlant kereső befektetőknek érdemes azokat a területeket, illetve Budapesten belül azokat a kerületeket és körzeteket sorra venni, amelyek még egy ilyen jellegű válságos időszakban is helyt álltak.
Legutóbb azt néztük meg, hogy az ország különböző részein mennyibe kerülnek a lakások, ezúttal viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy az OTP Lakóingatlan Értéktérkép alapján hol, milyen irányú és mértékű volt 2020 során a lakások árváltozása. Vajon tényleg sok helyen megállt az áremelkedés? És a Balatonnál valóban tovább szárnyalnak az árak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Az amerikai tőzsdék tegnapi lefordulását követően az ázsiai tőzsdéken is nagyrészt a negatív hangulat volt jellemző, azonban Európa tőzsdéi mérsékelten emelkedtek, a magyar BUX index ma történelmi csúcson zárt az OTP-vel egyetemben és ma már az amerikai piacok is magukhoz tértek. Európához hasonlóan a tengerentúlon is jó hangulat uralkodik a tőzsdéken, miután a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat alapján nem valószínű, hogy az amerikai jegybank idő előtt fog módosítani a jelenlegi ultralaza monetáris politikáján. Mindeközben Elon Musk hajnali tweetjét követően beindult az eladási hullám a kriptovaluta-piacon, a Tesla-vezér kiírása alapján ugyanis "szakíthatott" a bitcoinnal.
Érdemes volt idén eddig nagyobb kockázatot vállalni, aki részvény, nyersanyag vagy abszolút hozamú alapba fektetett, akár 10% feletti hozamnak is örülhet. Különösen az járt jól eddig, aki bízott abban, hogy meglódulnak a nyersanyagalapok az inflációs félelmek hatására. A legnagyobb lakossági, forintos alapok hozama egyelőre nem ilyen meggyőző, és az OTP Supra is tovább gyengélkedik, bár már látni halvány javulást.
A jövő nyárra közlekedésre alkalmassá válik a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal – mondta el Szijjártó Péter ma Belgrádban és beszélt arról, hogy a magyar kormány 16 magyar vállalat számára adott összesen húszmilliárd forintnyi támogatást a világjárványt követően szerbiai beruházások végrehajtására.
Felemás év lett a legnagyobb alapkezelőknél a koronavírussal szegélyezett tavalyi év: a friss beszámolók szerint az OTP Alapkezelő profitja egy év alatt lefeleződött, miközben a Hold Alapkezelő profitja 70%-ot ugrott. A legnagyobb vagyont befektetési alapokban továbbra is az Erste Alapkezelő kezeli, de ha a pénztári és biztosítói vagyonokat is nézzük, ismét az OTP kerül az első helyre.
Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy egy átlagos lakás milyen gyakran cserél gazdát, és vajon az ország mely térségeiben adják el gyakrabban a lakásaikat a tulajdonosok, akkor a választ a lakásállomány forgási sebességében érdemes keresni. Ez a mutató nem csak a tranzakciószámok alapján értékeli az ország egyes településeit, vagy a főváros kerületeit, hanem a területi meglévő lakásállományt is figyelembe veszi. Így a különböző méretű településekről is el lehet dönteni, hogy mennyire népszerűek a vásárlók körében. Előljáróban annyit, hogy néhány fővárosi kerület mellett a Tatabányai járás az, ahol a legaktívabbak voltak a vásárlók - az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján.
Történelmi csúcsokat döntögetett a BUX index az elmúlt napokban, a nagy kérdés, hogy merre tovább? Havi rendszeres felmérésünkben ismét megkérdeztük a hazai alapkezelőket, hogy mit várnak a magyar piacon és melyek a kedvenc részvényeik. Elmondták véleményüket a forint kilátásairól is a profi befektetők.
Harmadával kisebb profitot könyveltek el a járvány sújtotta tavalyi évben a legnagyobb hazai kereskedelmi bankok, mint az utolsó „békeévben”, 2019-ben. A május végéig megjelent éves beszámolók alapján emögött egyértelműen a kockázati költségek megugrása áll, amire (a törlesztési moratórium miatt ténylegesen még alig realizált) várható hitelezési veszteségek miatt kellett sort keríteniük. Jövő szerdai Hitelezés 2021 konferenciánkon részletesen is szó lesz a témáról, érdemes regisztrálni.
Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép jelenlegi számában a szokott tematikát követve, a 2020-as forgalmi adatok alapján vizsgálták meg, hogy egy év alatt különböző területi vetületekben, illetve jogállásonként és ingatlantípusonként hogyan változtak az árak és melyek az aktuálisan kialakult árszintek. Bár árakban is csökkenést várhattunk a pandémia hatására, a teljes tavalyi évet tekintve, éves alapon még drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait – több egyéb tényezővel együtt – hozzájárulnak ahhoz, hogy a még egy éve is várt recessziót vélhetően elkerüljük.
A skizofrénia és a bipoláris mánia kezelésére kifejlesztett cariprazine 2021 első három hónapjában 40 országban volt elérhető világszerte, ideértve az Egyesült Államokat, Kanadát és Magyarországot is, most azonban újabb földrajzi területekre, Japánra és Tajvanra terjesztették ki az Abbvie-val a gyógykészítmény forgalmazására kötött licenc megállapodást.
Májusban erősen teljesített a magyar tőzsde, és a forgalom mértéke is emelkedett havi összehasonlításban. A BUX-index új történelmi csúcsra került a hónap során, amelyet végül 7,4 százalékos emelkedéssel fejezett be. A nemzetközi tőzsdéken továbbra is kedvező hangulat uralkodott, és külön segítette a hazai börze teljesítményét, hogy az első negyedéves magyar GDP-adat a vártnál is jobb lett. A hazai piac sztárja az OTP és a Masterplast volt. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.
Másokat is megnéznének az elnökjelölti vitákon.
Európában kisebb esést láthatunk.
Elkezdődött a Reichsbürgerek pere.
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.