Nagy kötvénykibocsátás az OTP-nél
Nagy összegű kötvénykibocsátást hajtott végre az OTP.
Nagy összegű kötvénykibocsátást hajtott végre az OTP.
A felemás kínai makroadatok után az európai tőzsdék az irányt keresték a nap első felében, majd ma délután a kontinens börzéi ismét emelkedéssel próbálkoztak meg. A hazai részvényindex mérsékelt erősödéssel zárta a hétfői kereskedést, míg az OTT-One részvényei szárnyaltak ma, a társaság fontos bejelentései után.
Az elmúlt hetekben az OTP felpattant és a bankpapír több fontos technikai szintet is áttört, míg a Magyar Telekom árfolyama egy meghatározó zónából tört ki felfelé. A hazai blue chipek technikai képe alapján az előttünk álló néhány nap is izgalmas lehet majd, összeszedtük, hogy a hazai nagypapíroknál mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.
Az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedett a pénteki kereskedés második felében, a magyar tőzsde mérsékelt eséssel zárta a hét utolsó napját, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. Az OTP és a Mol stagnált, míg a Richter 0,8 százalékkal került lejjebb, a Magyar Telekom pedig 0,5 százalékos eséssel zárt.
Hamarosan megkezdődik a negyedéves jelentési szezon a magyar tőzsdén is, augusztus 2-án a Mol nyitja a sort a második negyedéves beszámolójával, majd a rákövetkező héten jelent majd a Richter, a Magyar Telekom és az OTP is. Összeszedtük, hogy mikor jelentenek a hazai cégek és melyek a hazai gyorsjelentési szezon legfontosabb időpontjai.
A Fed-elnök tegnapi, kamatcsökkentésre utaló kommentárja után érdemben javult a részvénypiaci hangulat, az irányadó európai részvényindexek a nap első felének emelkedése után azonban felemásan teljesítenek ma délután. A magyar tőzsde emelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést, míg a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom részvényei teljesítettek ma a legjobban.
A BUX emelkedéssel zárta a napot, míg a blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban. Az Est Media felpattant, a cég részvényei napi limittel is emelkedtek ma. A tengerentúli tőzsdék emelkedtek a mai piacnyitás után, a Fed-elnök nyilatkozata után az S&P500 3 000 pont felett is járt.
Bulgáriában értékesített életbiztosítót az OTP két ottani leánybankja.
Tőkét emelt az OTP a montenegrói leánybankjában, ezt jegyezte be az ottani cégbíróság.
Estek az európai tőzsdék, a hangulatra a BASF profitot warningja vetett árnyékot, miután a német vegyipari cég visszavágta a második negyedéves és a teljes idei évre vonatkozó profitvárakozásait is. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés után lejjebb került ma, míg az elmúlt héten nagyot emelkedő OTP lefordult. A 4iG és a Magyar Telekom is emelkedéssel zárt, miután bejelentették, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systemset. A fontos szint alá kerülő Mol esése begyorsult ma, az olajcég papírjai 2,7 százalékos eséssel zárták.
Történelmi csúcsokon a vezető amerikai indexek, bankokat zsinórba felvásárló OTP, valamint az MTelekom, amely körül ma felizzott a levegő a magyar T-Systems eladása kapcsán. Mit várnak az elemzők az OTP-től és Telekomtól? Meddig tart a tőzsdei szárnyalás?
A délelőtt első felének iránykeresése után lejjebb kerültek az irányadó európai részvényindexek, a tengerentúli piacnyitás után az amerikai tőzsdék is esnek, a hangulatra a pénteki, amerikai foglalkoztatottsági adat vetett árnyákot, amelyet követően csökkenhetett a Fed közeljövőben végrehajtott, jelentős kamatcsökkentésének valószínűsége. A magyar tőzsde eséssel zárta a hétfői kereskedést, a BUX 0,6 százalékkal került lejjebb, míg a hazai blue chipek közül 2,5 százalékos esésével a Richter teljesített a leggyengébben.
Az OTP februárban jelentette be, hogy megvásárolja a Societe Generale montenegrói leánybankját. Most kiderült, hogy a korábban megállapított vételárnál olcsóbban jut hozzá a bankhoz a magyar pénzintézet.
Az elmúlt hetek esése után felpattant az OTP, a bankpapír fontos szinteket utasított maga mögé a múlt héten és az árfolyam fontos ellenállás közelében jár, azonban a Mol is tartogathat izgalmakat, miután az olajcég papírjai ismét fontos támaszhoz érkeztek meg. A hazai blue chipek technikai képe alapján az előttünk álló hét is izgalmas lehet, összeszedtük, hogy a hazai nagypapírok esetében mire érdemes majd fókuszálni az előttünk álló néhány nap során.
Esnek az irányadó európai részvényindexek, és a tengerentúli tőzsdék is lejjebb kerültek pénteken, miután a tengerentúlról beérkező munkaerőpiaci adatközlés után a befektetők a Fed kamatcsökkentésének esélyeit latolgatták. A magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel zárta a hét utolsó napját.
Az OTP mai bejelentése szerint Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese pénteken 7 399 darab OTP részvényt hívott le, és Bencsik László 7 399 darab OTP-részvényt értékesített.
Az irányadó európai részvényindexek többsége enyhe pluszban jár a csütörtöki piaczárás felé közeledve, a magyar tőzsde előző napi záróértéke közelében fejezte be a napot, a BUX végül 12 ponttal került lejjebb, míg a blue chipek közül egyedül az OTP volt képes emelkedni. A tengerentúli tőzsdék a Függetlenség Napja miatt zárva tartanak ma.
A magyar tőzsde a történelmi csúcsáról lefordulva májusban nagyot esett, a BUX ezt követően bár többször is emelkedéssel próbálkozott meg, azonban a júniusi emelkedési kísérletek kifulladásával a hazai részvényindex végül mérsékelt eséssel zárta az év hatodik hónapját. A Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből kiderül, hogy az általunk megkérdezett hazai alapkezelők egy része akár nagyobb emelkedést is elképzelhetőnek tart a hazai részvénypiacon a következő 12 hónap folyamán, míg a profi befektetők ebben a hónapban az OTP részvényeit kedvelték leginkább.
Emelkedtek ma az irányadó európai részvényindexek, miután a piaci kommmentárok szerint a befektetők kedvezően fogadták az új EKB-elnökjelöltjét. A hazai részvényindex is emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést, a BUX 0,5 százalékos erősödéssel fejezte be a mai napot, míg a blue chipek közül 1,7 százalékos erősödésével az OTP teljesített a legjobban.
Az OTP bejelentette, hogy a társaság vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György kedden 13 881 darab OTP-részvényt hívott le, Kiss-Haypál György mindemellett 2 697 darab OTP-részvényt értékesített kedden.
182 milliárd forintnyi összeget kell fizetnie.
Szerinte a katolikusok szerették az őt egyházfőként ábrázoló, MI-generált képet.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Nem tépázta tovább az orosz peres ügy a bank nyereségét.
Halvány jelek szerint elmozdultunk a mélypontról.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.