palládium

Alaposan elbántak a nemesfémekkel, zuhan az arany és az ezüst ára

Alaposan elbántak a nemesfémekkel, zuhan az arany és az ezüst ára

Régen látott mértékben esett ma a nemesfémek ára, amiben elsősorban technikai hatások játszanak szerepet, az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett a nemesfémek ára, az arany új történelmi csúcsra emelkedett, de a dollár elmúlt napokban látott erősödése is negatívan hatott a nyersanyagok, így a nemesfémek árára. Az arany ára 2013 június, az ezüsté március közepe óta nem esett akkorát, mint most.

Arany és ezüst – mégsem ez a válságálló befektetés?

Arany és ezüst – mégsem ez a válságálló befektetés?

A világ vezető jegybankjai, élükön az amerikaival, kötvényvásárlásokon keresztül gyakorlatilag nyomtatják a pénzt, növelik a pénzmennyiséget, és így a likviditást a pénzpiacokon. A folyamat kapcsán sokan az aranyban, ezüstben látják a menekülő utat, és áremelkedést várnak a két nemesfémtől. A videóban Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgetünk, aki szemben a tömegekkel, kevésbé lelkes az aranyat illetően, az ezüstöt meg nagy ívben kerüli. Részéletek a videóban.

Soha nem esett még ekkorát a palládium

Soha nem esett még ekkorát a palládium

Napon belül még soha nem esett ekkorát a palládium árfolyama, melyhez a dollár nem mindennapi ereje és a koronavírus erőteljes autókereslet szűkítő hatása is hozzájárult.

Mibe menekítsük a pánik elől a pénzünket? Válaszolnak a profik

Mibe menekítsük a pánik elől a pénzünket? Válaszolnak a profik

A volatilis tőzsdei időszakban több alternatív eszköz is menekülő útvonalat jelenthet, ilyenek lehetnek a nyersanyagok és az ingatlan is. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020 konferencián előadó szakemberek elmondták, hogy az aranypiac tovább emelkedhet, a palládiumot érdemes lehet shortolni, az ingatlanok ára nyáron ismét emelkedésnek indulhat, az olajpiac pedig az idei évben jó eséllyel 30-40 dollár / hordó árfolyamon marad.

Száguld a palládium és az arany

Száguld a palládium és az arany

Kitört az arany az idei kereskedési sávjából, mert felerősödtek a spekulációk, hogy a koronavírus által okozott gazdasági lassulásra újabb központi banki élénkítések jöhetnek. A palládium árfolyama pedig továbbra sem bír megállni, idén már több mint 40 százalékot lehetett keresni rajta.

Idén már 32 százalékot ment, és még van benne 18 százalék - Mi az?

Idén már 32 százalékot ment, és még van benne 18 százalék - Mi az?

Óriási ralin van túl a palládium, az emelkedés már 4 éve tart, és a Goldman Sachs elemzője szerint benne van a nyersanyagban a potenciál, hogy a 3 000 dolláros szintet is elérje, bár az elemző figyelmeztet, hogy az ilyesfajta rekord szint nem fog sokáig fennmaradni, hiszen a magas ár erodálná a keresletet.

2 hét alatt 25 százalékot keresni? Ezzel a termékkel sikerült

2 hét alatt 25 százalékot keresni? Ezzel a termékkel sikerült

Nagyott ralizott a palládium, az emelkedés már négy éve tart és egyelőre az egyre csökkenő kínálat és az ezzel szemben növekvő kereslet felfelé hajtja a fém árfolyamát, a palládium csak az elmúlt két hétben 25 százalékot drágult.

Soha nem találnád ki, mi az év eddigi legizgalmasabb befektetése

Soha nem találnád ki, mi az év eddigi legizgalmasabb befektetése

Igaz lehet a mondás, amely szerint nem látjuk a tech részvény fától a befektetési lehetőségek erdejét, hiszen a nyersanyag piacon is vannak olyan sztorik, mint például a ródium, ami idén már több mint 30 százalékot tudott ralizni.

Ezek voltak az idei év nagy nyersanyagsztorijai

Ezek voltak az idei év nagy nyersanyagsztorijai

Nemcsak a világ részvénypiacai, hanem néhány nyersanyag is igen jól teljesített az idén. A mezőnyből kiemelkedik a palládium 50 százalékot meghaladó szárnyalása, de a kőolaj, sertésárak, és az arany is kellőképpen megörvendeztette befektetőit. Utánanéztünk, hogy mi okozta az előbb említett nyersanyagok idei kedvező hozamait.

Drágább a palládium, mint az arany valaha is volt

Drágább a palládium, mint az arany valaha is volt

A palládium óriási ralin van idén túl, ami 53 százalékos emelkedést és új árfolyamrekordot is jelent. Az árfolyammozgások hátterében a növekvő autóipari kereslet húzódik, illetve a héten az egyik legnagyobb előállítónál jelentkező áramproblémák.

Milyen pánik? Ritkán olyan jó a hangulat a tőzsdéken, mint idén

Milyen pánik? Ritkán olyan jó a hangulat a tőzsdéken, mint idén

Az elmúlt hónapokban a hírek a kereskedelmi háborúról, a Brexitről, a közelgő recesszióról szóltak, azt gondolhatnánk, hogy ilyen hangulatban nagyot esnek a részvényárfolyamok vagy a nyersanyagárak, de nem ez a helyzet. Mutatjuk, hogy teljesítettek az év első 9 hónapjában a fontosabb eszközök.

Új csúcson járt a palládium árfolyama

Új csúcson a palládium, a nemesfém árfolyama a héten először lépte ár az 1500 dolláros határt. Az emelkedés mögött nagyobb részben a kínálati aggodalmak húzódtak meg, a piaci szereplők szerint azonban nem fenyeget a krónikus palládium hiány veszélye.

Itt egy fém, ami már az aranynál is értékesebb

Csütörtökön új csúcsra emelkedett a palládium árfolyama, míg a nemesfém a hét utolsó napján is az 1400 dolláros szint felett jár, a palládium ára először múlta felül az arany árát 2002 óta a tengerentúlon.

Új csúcson az arany, hasít a palládium

Közel négyhónapos csúcsra kapaszkodott fel az arany árfolyama kedden a tengerentúli kereskedésben, folytatva a tavaly év végi rallyt. Az emelkedés általános a nemesfém piacon, az ezüst és a platinum árfolyama is másfél százalék körüli emelkedést mutatott.

Tizenegy százalék egy hét alatt, a palládium eddig az év egyik legjobb sztorija

Erősen kezdték az évet a nemesfémek, az arany, az ezüst, a platina és a palládium árfolyama is emelkedett 2017-ben, de ezek közül is kiemelkedik a palládium, ami 11 százalékot erősödött az elmúlt egy hét során, ami nem is véletlen, hiszen autóipari és infrastruktúrális fejlesztési sztori is áll mögötte.

Rég volt ilyen erős hete a palládiumnak

A Volkswagen-botrány hatására a palládium árfolyama közel 10 százalékos erősödést produkált egy hét leforgása alatt, ilyenre 2011 decembere óta nem volt példa.

Itt a Volkswagen-botrány nagy nyertese

Nem mindenkinek fáj a napokban robbant Volkswagen-botrány, ugyanis a dízelmotorok iránt esetlegesen csökkenő kereslet könnyen a benzinmotoros járművek kezére játszhat, amiből a palládium is profitálhat. A befektetők már reagáltak is, tegnap a nemesfém árfolyama közel 7 százalékkal emelkedett.

Zuhanó nyersanyagárak - Tényleg most kell beszállni?

Az elmúlt hónapokban nagyot esett a fontosabb nyersanyagok, az olaj, az arany, az ezüst ára, a befektetők a dollár erősödése, az alacsony infláció és a lassuló globális növekedés miatt kerülik a nyersanyagokat. Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfóliókezelőjével beszélgettünk arról, mi mozgatja az árakat, és mik a kilátások a nyersanyagpiacokon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.