A demokratikus rendszer megdöntésére irányuló puccskísérletet lepleztek le a hatóságok Romániában, az összeesküvőket a gyanú szerint egy 101 éves nyugalmazott tábornok vezette. A Vlad Țepeș Parancsnokság nevű, katonai mintára felépülő szervezet a gyanú szerint orosz körökkel is kapcsolatot tartott, többek között a bukaresti orosz nagykövetség katonai attaséjával és annak helyettesével, akiket Románia a minap nemkívánatos személlyé nyilvánított. A puccsisták kapcsán ismét felmerült a novemberben a később törölt elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu neve, aki ellen jelenleg bűnvádi eljárás zajlik.
Erőszakos hatalomátvételi kísérlet és terrorista közösség szervezése címén büntetőeljárást indított Ilja Ponomarjov volt orosz parlamenti képviselő ellen szerdán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A brazil főügyész hivatalosan is vádat emelt Jair Bolsonaro volt brazil elnök ellen arra hivatkozva, hogy puccsot kísérelt meg, hogy hivatalában maradhasson a 2022-es választási veresége után. Ennek része lett volna utódja és egyben a jelenlegi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva megmérgezése, illetve Alexandre de Moraes, a Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának a megölése.
Kitiltotta Szlovákia az Ukrajna oldalán harcoló Grúz Légió (Georgian Legion) parancsnokát, Mamuka Mamulashvilit az országból, mivel egysége Pozsony szerint összeköthető az államhatalom megdöntésére szervezett puccskísérlettel. Mamulashvili minden vádat tagad.
Szlovákia hatóságai letartóztattak egy ukrán állampolgárt, amiért Pozsony szerint „puccskísérletet” próbált végrehajtani, Kijevből kommentár jött az ügyet illetően.
Csütörtök este 9 órára összehívja Robert Fico szlovák miniszterelnök a Biztonsági Tanácsot, mert az ország hírszerzési szervezetei szerint felmerül annak gyanúja, hogy egy „szakértői csoport” puccskísérletre készül az országban – írja a Paraméter.
Jair Bolsonaro nem utazhat el Donald Trump leendő amerikai elnök január 20-án esedékes beiktatására Washingtonba; a brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a korábbi brazil államfő 2023-as puccskísérletben játszott állítólagos szerepe miatt elkobzott útlevelének visszaadását.
A brazil szövetségi rendőrség egy 884 oldalas jelentésben mutatta be a legfelsőbb bíróságnak azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint Jair Bolsonaro volt elnök közvetlenül részt vett egy puccs kitervelésében a 2022-es választások után – írja a Reuters.
João Gomes Cravinho, Portugália korábbi külügyminisztere, az Európai Unió új különleges megbízottja lett a Száhel-övezetben. Feladata a régió biztonságának, stabilitásának és fenntartható fejlődésének előmozdítása, különösen a puccsok sújtotta országokban – adta hírül az Euractiv.
A török média hétfőn arról számolt be, hogy Fethullah Gülen török muszlim prédikátor elhunyt az Egyesült Államokban. A török kormány által a 2016-os sikertelen puccskísérlet fő szervezőjének tartott vallási vezető halálhírét egyelőre nem erősítették meg hivatalos források - írta meg a Reuters.
A benini ügyészség szerdán bejelentette, hogy három magas rangú személyt tartóztattak le államcsíny gyanújával. A letartóztatottak között van a Köztársasági Gárda parancsnoka, egy korábbi sportminiszter és egy üzletember - tudósított az AFP.
Az orosz állami TASZSZ hírügynökség beszámolt Alekszandr Dubinszkij ukrán parlamenti képviselő szavairól, amelyben éles kritikát fogalmazott meg a kijevi vezetéssel szemben.
Összehangolt támadást hajtott végre az Iszlám Államhoz köthető Dzsama Nuszrat ul-Iszlam va al-Muszlimi terrorszervezet Maliban – írja a Le Monde.
Örményország nemzetbiztonsági szolgálata fegyveres hatalomátvételi kísérletet hiúsított meg, amelyet több örmény állampolgár és hegyi-karabahi születésű személy készített elő - közölte szerdán az örmény Nyomozó Bizottság.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzSzU) beszámolt arról, hogy elfogtak egy csoportot, amely meg akarta dönteni a hatalmat Ukrajnában – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Megkezdődött az úgynevezett Reichsbürger-mozgalom egyes tagjainak pere, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot akartak elkövetni Németország vezetése ellen – írja a BBC.
Cikkünk folyamatosan frissül.
George Simion nem is támogatná tovább Kijevet.
De az amerikai pénzügyminiszteré a döntés.
Bíznak a konstruktív együttműködésben
Ott volt Hankó Balázs miniszter és Kurali Zoltán MNB-alelnök is.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.