Káoszba fordult a turistaparadicsom, Rolexek buktathatják meg az elnököt

Káoszba fordult a turistaparadicsom, Rolexek buktathatják meg az elnököt

Hat év alatt hat elnököt fogyasztott el Peru, és könnyen lehet, hogy hamarosan egy hetedikre is szükség lesz, ugyanis a jelenlegi államfő vagyonosodásával kapcsolatban komoly kérdések merültek fel, így Dina Boluarte politikai válságba került és a lemondását követelik. De nem eltitkolt földekről, szövevényes céghálókról, vagy offshore számlákról van szó, hanem Rolexekről.

Orbók Ilona: aki Rolexet vesz, az tulajdonképpen filantróp

Orbók Ilona: aki Rolexet vesz, az tulajdonképpen filantróp

A Portfolio heti podcastjének vendége volt Orbók Ilona, az RTL-en futó Cápák között című műsor egyik befektetője. Az üzleti életben a BDO Magyarország ügyvezető igazgatójaként ismert szakembert egyebek mellett a hazai üzleti környezetről, az induló vállalatok kihívásairól, valamint arról kérdeztük, hogy miért foglal el kiemelt helyet a tanulmányaiban és az érdeklődésében is a luxustermékek piaca.

A használt luxusóra jobb befektetés, mint a részvény

A használt luxusóra jobb befektetés, mint a részvény

Egyre több vásárló szerint a használt luxusóra nem csupán egy drága kiegészítő, hanem kiváló befektetés is. Különösen a fiatalabb vásárlók körében ugrott meg a kereslet az értékes használt órák iránt mint alternatív befektetés az infláció elleni védekezés és a befektetési portfólió diverzifikálása miatt, állapította meg a Boston Consulting Group (BCG) vezetési tanácsadó cég. Egyre többen hajlandóak magas felárat fizetni a vezető márkák, például a Rolex, a Patek Philippe és az Audemars Piguet által gyártott használt modellekért, és arra számítanak, hogy ezeknek az óráknak az értéke tovább fog emelkedni.

Felejtsd el a Rolexet - ilyen órákat hordanak a szupergazdagok

Felejtsd el a Rolexet - ilyen órákat hordanak a szupergazdagok

Mark Zuckerberg, Bill Gates vagy Tim Cook mind dollár milliárdosok, de egyikük sem villogtat menő Rolexeket vagy más méregdrága karórákat. Az olcsóbb kiegészítőkkel, melyet gyakran más, nem éppen márkás ruhák mellé húznak fel a tech-milliárdosok, egyszerűen azt akarják üzenni, hogy sokkal fontosabb a praktikusság, mint a divat. A South China Morning Post összeszedte, milyen karórákat hordanak az informatikából legendásan gazdaggá vált vállalkozók.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a Moody's friss ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!